Nem egész kétezer kilométert sikerült motorozni a tartóstesztre befogott csupasz Suzukival. Sokat gondolkodtam, hogy vajon megírjam-e az igazi okát, de végül úgy döntöttem, hogy őszintén megosztom Veletek az életemben történteket. Éppen Horvátországban voltunk, amikor jött a telefon, hogy Édesanyám kórházba került. Kiderült, hogy agydaganata van, s nem egész egy hónap múlva örökre elaludt. Harminchat nap múlva Édesapámnak hirtelen megállt a szíve. Ő is elhunyt. Úgy látszik, össze volt kötve a lelkük. Mindössze az ötvenkilencedik életévükben jártak...
Az érzelmi sokk mellett hirtelen rengeteg teendő szakadt a nyakunkba öcsémmel, s ilyenkor a motorozás a sor végére kerül. Így aztán július óta nem volt alkalmam a GSR nyergébe pattanni, ezért inkább visszaadtam. De akárhogy is rendezte az élet, nincs mentség, tartozom még egy összefoglaló cikkel...
Rövid leszek és lényegre törő. A GSR750-nel kapcsolatban arra voltunk kíváncsiak, hogy miként állja meg a helyét, mint többfunkciós jármű, azaz hétköznapi közlekedési eszköz, alkalmi túratárs és hétvégi adrenalinserkentő egyben.
Az első szerep nagyon jól áll neki, hiszen elképesztően könnyű kezelni. Sportos, mégsem erőltetett üléspozíciója és a kellően széles kormányszarvak magabiztos irányítást tesznek lehetővé, ezáltal a városi forgatagban könnyedén átsiklunk a forgalmi akadályokon a keskeny csupaszgéppel.
Váltója precíz, rövid úton kapcsolható, sornégyes blokkja pedig kiemelkedően finom járású. Négyezertől magabiztosan tol, a felső tartományban százegynéhány lóerővel játszadozhatunk, és kellemes emlékeim maradtak a 750-es kulturált teljesítményleadásáról is.
A második szerepkörben akadt egy bosszantó probléma: már az első 70 kilométeres távon kiderült, hogy a GSR nyerge nem valami kényelmes, sem elöl, sem hátul. Nem vagyok egy finnyáskodó gyerek, de ez az ülés egyszerűen túl kemény, ami azért furcsa, mert a Suzuki sportmotorjain - a GSX-R családon - viszonylag könnyedén elviselhető egy több száz kilométeres túra. Akkor hogyan lehetséges, hogy a mezítelen kollégájukra egy deszkalap került, ami már a Budapest-Visegrád sprint alatt is elzsibbasztja a hátsót?! Jobbnak láttuk tehát lecserélni a nyerget egy kényelmesebb változatra. A Tommot Design a motorkerékpár ülések specialistája, ezért rendeltünk náluk egy zselés betéttel felturbózott darabot. Sajnos ragaszkodtam az eredeti formához, így a szakemberek a gyári alkatrész műanyag alapjára építették fel az új ülőalkalmatosságot. Sokkal kellemesebb lett, és így már akár Siófokig is kibírtuk az utat aranyérproblémák nélkül, de be kell vallani, ez még mindig nem volt az igazi. Aki hosszabb távra merészkedne, annak olyan változatra érdemes lecserélni az ülést, ami sokkal puhább mint a gyári.
Mivel a pakolhatósága is körülményes, szélvédelemről pedig egyáltalán nem beszélhetünk az esetében, így a mi tapasztalataink szerint a GSR egyáltalán nem hosszútávfutónak készült.
Leginkább azoknak tudnám ajánlani a 750-es GSR-t, akik rövidebb távokon, és tempósan szeretnek motorozni. Egy kis szerpentinezés, néhány laza egykeró, ezek a csupasz Suzuki erősségei. Meglehetősen érezhetők rajta a GSX-R gének, kivéve egyetlen ponton, a fékrendszeren. Nincs mit szépíteni, a GSR-en a fék gagyi. Ha igazán sportosan vezetünk, és a kanyarok előtt rövid féktávokat veszünk, hamar elmelegszik és felpuhul a rendszer, a nyomáspont egyre beljebb vándorol, a fékhatás pedig gyengül.
Egy kis tuninggal helyrehozható a probléma, bár a gép vételárát tekintve jogosan várhatjuk el, hogy már szériában erősebb fékrendszerrel szereljék.
A GSR750 tehát nem igazán a racionálisan gondolkodó motoros választása. Sokkal inkább a szívünket tudja megérinteni, hiszen gyönyörű szép, és ezt az utca közönsége támasztja alá a leginkább. Ahol egy GSR elhalad, ott sűrűn forognak a fejek, a parkolóban pedig biztosan akadnak néhányan, akik érdeklődni kezdenek róla.
Összességében kellemes kis gép, örömmotorozásra szívesen ajánlom, de ha nagy távok leküzdése a cél, akkor inkább a GSX-F családot célozzuk meg!