Négy világpremierrel készül a BMW Motorrad Milánóra, továbbá itt mutatják be 2020-as motoros ruházati kollekciójukat is. Természetesen nem marad el az újdonságokat bemutató sajtótájékoztató sem, amit november 5-én, 10 órakor tartanak a 13-as pavilonban.

Gőzerővel készül az EICMA-ra a BMW Motorrad

Úgy készüljetek, hogy kedden délután két órakor és fél négykor is érdemes lesz elsétálni a BMW Motorrad standjára - vagy bekapcsolódni az online közvetítésbe -, tudniillik az előbbi időpontban a motorsporttal összefüggő kérdések állnak a fókuszban, utóbbiban pedig a Heritage szegmensről beszélnek majd a márka szakemberei. Utóbbi már csak azért is aktuális, mert éppen a napokban jelentette be a BMW, hogy a jövőben még nagyobb hangsúlyt fektet a ruházatra, és most először - éppen az EICMA kiállításon - mutatja be Heritage Ride&Style kollekcióját. Új termékek széles skálájára számíthatnak a rajongók, a bőrkabátoktól és farmer felsőruházattól kezdve egészen a motoros kesztyűkig és a jellegzetes csizmákig.

gozerovel-keszul-az-eicma-ra-a-bmw-motorrad-23466
Nadrágok, kabátok, sapkák, ingek, pólók - csak néhány termék a kínálatból. A BMW Motorrad Heritage kollekciója jövő januártól lesz elérhető

Ezeken a klasszikus motorkerékpárok jellegzetes színvilága – a TwinStripesnak nevezett látványos fehér csíkokkal díszített mélyfekete elemek – köszön vissza, nem mellesleg az eredeti, márkára jellemző stílusjegyek és a fém BMW embléma szintén a dizájn részét képezik. Mi több, a termékeken felbukkanó rézszínű elemek és vizuális kiemelések visszautalnak a klasszikus BMW motoroknál használt anyagokra.

A kiszivárgott információk szerint egyébként Milanóban leplezik le a vadonatúj R18 és az új S 1000 XR modelleket, s utóbbi gyakorlatilag megkapja a 2019-es S 1000 RR összes fontosabb alkatrészét, amivel a legerősebb crossoverré válhat a piacon. Nem kérdés tehát, hogy érdemes lesz ellátogatni Európa leghíresebb motoros kiállítására, ahol több száz motorgyár és beszállító teszi tiszteletét. Aki nem tud részt venni a rendezvényen, de érdekli a sajtótájékoztató, a BMW Motorrad Facebook-oldalán élő közvetítésben követheti nyomon az eseményt.