Paul Smart Ducatija sem tartozott a legerősebb gépek közé az akkori mezőnyben, a 8500-as fordulatszámon leadott kereken nyolcvan lóerős teljesítmény átlagosnak számított a kategóriatársak között. Az imolai 200 mérföldes versenyt elsősorban a könnyű építésnek, a kitűnően dolgozó futóműnek, és persze Smart illetve társa, Bruno Spaggiari tehetségének köszönhetően nyerték meg a 750-es Ducatival, mely előtt a bolognai gyári is tisztelgett néhány éve, amikor kiadták a klasszikus modell Paul Smart 1000LE változatát.
A most napvilágot látott építés inkább azt mutatja be, hogy az alapkoncepció - az alacsony önsúlyú, precíz futóművel felszerelt motor - miként is fest 2012-ben. A RAD02 típusnévre hallgató csupaszmotor építői szándékosan mellőzték az olaszok legfrissebb hajtásláncait, filigrán motorjukban a már sokat látott kéthengeres, léghűtéses erőforrás dolgozik - a jobb terhelhetőség érdekében apró olajhűtővel kiegészítve.
Természetesen térhálós vázat használtak az építéshez, de a felfüggesztés már nagyban különbözik az ős-modelltől. Fordított első teleszkópok, hagyományos rögzítésű féknyergek a dupla első tárcsaféken és könnyű, aranyszínű felnik felelnek a versenytempóért. A megjelenést az alumínium tank és egészen apró farokidom uralja.
Making of Imola by Radical Ducati from Rocket68 on Vimeo.
Szerencsére lámpákkal is ellátták a RAD02-est, így elődjével ellentétben akár közúti forgalomban is használható ez a különleges kétkerekű, bár a puritán motor tömeges elterjedésétől nem kell tartanunk...