Szinte hihetetlen, hogy már negyven éve elérhető a német Continental endurógumija, a TKC 80. Ezt elsősorban azoknak ajánlanak, akik rendszeresen maguk mögött hagyják az aszfaltutat, de – a terepes abroncs dacára – nem szeretnének lemondani az élvezetes szerpentinezésről sem.

continental-tkc-80-endurogumi-uj-meretekben
Dolomitoktól az albán földutakig – változatos körülmények között vizsgázott a TKC 80

Mi is teszteltük idén, és a kimondottan változatos felhasználás mellett 8-9000 kilométert futott el a hátsó, míg az első gumi csak 16 000 kilométer után szorult cserére.

Miben jobb a továbbfejlesztett Continental TKC 80?

A felhasználói visszajelzéseket látva több ponton is tökéletesítették a gumit, sőt két új méretet is bemutattak, bár ezek várhatóan csak 2025 májusától lesznek kaphatóak, szemben a már ismert, két első és négy hátsó mérettel.

continental-tkc-80-endurogumi-uj-meretekben
– A legfontosabb módosítás a futófelület alatt található – ez az új, Breaker réteg. A karkasz és az övszerkezet között elhelyezkedő rétegnek köszönhetően a TKC 80 még jobban alkalmazkodik a változatos útviszonyokhoz – emelték ki a Conti bemutatójában

A korábbi változattal összevetve elsősorban a nedvestapadás javult, mégpedig jelentős mértékben, amit a mérnökök tesztjei is megerősítettek. Azonos körülmények között 3,8 másodperccel jobb köridőt értek el nedves aszfalton, míg a továbbfejlesztett anyagkeverék és az új, „Breaker” elnevezésű betét fokozza a motor stabilitást, illetve hozzájárul, hogy a nagyméretű mintablokkok nehezebben forgácsolódjanak le aszfalton.

continental-tkc-80-endurogumi-uj-meretekben

Igazán beszédes az ábra, amiből kiderül, hogy a terepképesség megegyezik a korábbi TKC-val, ugyanakkor stabilitás és főként nedvestapadás terén sokat fejlődött a köpeny. A legnépszerűbb európai hágókon kifejezetten gyakoriak a délutáni esők, záporok, így utóbbi fontos szempont lehet a hosszabb külföldi túrákat tervező motorosoknak, valamint az enduróval ingázóknak is, akik reggelente időjárástól függetlenül kétkeréken indulnak munkába. 

continental-tkc-80-endurogumi-uj-meretekben
Természetesen a mintázat megegyezik az elődével, hiszen eddig is tökéletesnek bizonyult

Az újdonság elsősorban azoknak ajánlott, akik legalább 25-30%-ban terepen használják motorjukat, míg az átlagos túraendurósoknak a TKC 70 és a TKC 70 Rocks lehet az ideális választás. Miként említettük, jövő májusban érkezik a két új méret a TKC 80-ból (110/80-19 és 150/70 B 17), míg a többi hat változat 90/90-21-től 170/60-17-ig már januárban megvásárolható lesz.