A Sturgis Motormúzeumban rendre frissítik a Hírességek Csarnoka elnevezésű gyűjteményt, és a tárlat egyik legújabb tagja az 1899. március 25-én született Burt Munro. Aki esetleg nem tudná – van ilyen? –, Munro egy 1920-ban gyártott, azaz csaknem 50 éves Indiannal 183,586 mérföld/órás sebességrekordot állított fel Bonneville-ben az 1000 köbcenti alatti motorok géposztályában, amit azóta sem döntött meg senki.
Pontosabban csak egy ember tudta felülmúlni a csúcsot, ráadásul ő maga, ugyanis Munro 1978-ban bekövetkezett halála után családtagjai őrizték örökségét, és a rekordot hitelesítő papírokon észrevették, hogy a sportbírók számolási hibát vétettek.
Az eredeti rekord, mint említettük, 183,586 mérföld/órás sebesség volt, ám fia, John Munro kiszúrta, hogy nem jó az átlagolás, ezért elővett egy számológépet, és ellenőrizte az adatokat. Gyorsan kiderült, hogy édesapja első nekifutásra 184,710 mérföldes sebességet ért el, míg másodszorra 183,463 mérfölddel száguldott, azaz 184,087 mérföld a valós átlag, amit azóta hitelesítettek is.
Persze hosszú és rögös út vezetett a sikerig, hiszen Munro az eredetileg nem egészen 600 köbcentis V2-est annyiszor alakította át, hogy előbb 850 (1962), majd végül 950-955 köbcentis hengerűrtartalommal (1967) vágott neki a rekordkísérleteknek.
Sportsikerei mellett az is hozzájárult halhatatlanságához, hogy őt idézik úton-útfélen a mai motorosok is – néha sajnos elég pontatlan formában –, ugyanis tőle származik az a találó mondás, hogy
„Öt perc alatt többet élsz át egy ilyen motoron, mint néhány ember egész életében”,
frappánsan összefoglalva, hogy mi is hajtja az embereket, amikor úgy döntenek, hogy ezt a csodálatos hobbit választják.