Ma már természetes, hogy bal lábbal – DCT-s pilóták bal hüvelykujjal – váltanak sebességet, ám ez a két háború közötti időszakban még koránt sem volt természetes. Korábban a kormányt elengedve, egy kézzel imbolyogva kapcsoltak fel és vissza, míg a másikkal megpróbálták helyére húzni vagy tolni a sebességváltókart.
Persze mai szemmel nézve nem volt éppen erőgép a korabeli R5, OHV (alulvezérelt, felülszlepelt) boxere 24 lóerőt préselt ki magából, ami 135 km/órás végsebességre volt elég. Ami a dizájnt illeti, a korai BMW motorok formaterveinek nagy része Rudolf Schleicher német tervező fejében született meg. Rudolf Schleicher nem sokkal az első világháború után kezdett versenyezni, és a pályákon óhatatlanul is kitanulta a motorépítés és -tervezés minden csínját-bínját. Nevét hamar megjegyezték, olyannyira, hogy 1923-ban a BMW felkérte, hogy dolgozzon a kék-fehér vállalatnak. Részben az ő érdeme, hogy valódi mérföldkő lett az R 5, elvégre a szériagyártású motorkerékpárok közül ebben használtak először hidraulikus csillapítású első villát, ami forradalmi újításnak számított a harmincas években.
Tulajdonképpen ez a konstrukció volt minden további felfüggesztés alapja, és rávilágított, hogy a motorkerékpárok irányításában mennyire fontos a rugózás mellett a hidraulikus csillapítás szerepe.
Hogyan tért vissza a formaterv 2020-ra?
A BMW R nineT sikere bizonyítja, hogy a motoros közösség milyen nagymértékben éhezi a régmúltból feltámasztott, retró stílusú járgányokat. Kutakodni kezdtek saját klasszikus modellpalettájukon, és ekkor fogant az ötlet, hogy az új R 18 alapjául szolgálhatna a klasszikus, egyben mérföldkőnek számító R 5. Így született újjá Rudolf Schleicher egykori formaterve egy 1802 köbcentis óriásban, melynek műszaki adatairól és érdekességeiről korábbi cikkünkben olvashattok bővebben.