Anno csaknem húszezer példányt értékesített a BMW Motorrad az R 90 S sportmotorból, mely azzal keltett feltűnést a hetvenes években, hogy a világ első olyan szériamotorja volt, ami aerodinamikai hatékonyságot fokozó, teljes idomzattal került gyártásba és 200 km/órás végsebességet ért el.
A befektetett munkaórák ezrei végül busásan megtérültek, hiszen sikert sikerre halmozott a modell. Hans-Otto Butenuth és Helmut Dähne 1976-ban kategóriagyőzelmet ünnepelhetett a Man TT-n, nem sokkal később Steve McLaughlin megnyerte a rangos 200 mérföldes Daytonai versenyt, csapattársa, Reg Pridmore pedig a történelem első AMA Superbike-bajnoka lett a bajor boxerrel.
Ez előtt tisztelegtek a gyár mai fejlesztői, amikor előrukkoltak a csodaszép R 12 S-sel, mely számos részletében megidézi az egykori legendát:
Az R 12 S meghatározó formajegyei közé tartozik a kormányra szerelt légterelő, a füstszínű plexi, a kontrasztos varrással díszített ülés és a Lavaorange metálfényezés, amely az 1975-ös legendás R 90 S Daytona Orange színére emlékeztet. A sziluettet tökéletesen kiegészítik az olyan részletek, mint a piros S betű az oldalidomon, mely egyben az R 90 meghatározó dizájneleme volt, és szemet gyönyörködtető részlet az üzemanyagtartály és az üléspúp csiszolt, lakkozott alumíniumborítása is
– avatott be a részletekbe Alexander Buckan, a BMW Motorrad Design vezetője.
Gazdag felszereltségű retrómotor a BMW-től: megjelent az új R 12 S
Alapáras a modellen – többek között – az Option 719 Classic II kerékszett a két fűzöttküllős, eloxált könnyűfém felnivel, valamint a Comfort csomag, mely magában foglalja a visszagurulás-gátlót (Hill Start Control), a továbbfejlesztett gyorsváltót (Shift Assistant Pro), a fűthető markolatot, sőt a sebességtartó automatikát is.
Hogy a naplemente után megtett kilométerek is élvezetesek legyenek, adaptív fényszóró (Headlight Pro) gondoskodik az út és persze a kanyarok minél hatékonyabb megvilágításáról. Mivel az R 12 S az R nineT műszaki alapjaira épül, a társmodell extrái elérhetőek az újdonsághoz is, így a hasznos felszerelésekkel tovább fokozható a nemrég megjelent retrógép használati értéke.