A BikeAngelnél több mint két évtizede foglalkoznak telematikai rendszerek fejlesztésével, és munkájuk során felismerték, hogy a motorkerékpárok védelmi eszközei általában csak kompromisszumokkal használhatóak – jellemzően a pontosságra, a gyorsaságra és az akkumulátorok kapacitására panaszkodtak a motorosok. Ezért munkához láttak, hogy a piacon elérhető megoldások erényeit ötvözve, valamint hibáit kiküszöbölve egy tényleg problémamentes GPS-nyomkövetőt dobjanak piacra. Az ilyen készülékek már csak azért is „kötelező tartozékok”, mert napjainkban szinte megszűnt az autólopás Magyarországon, tíz év alatt hozzávetőleg 95%-kal szorították vissza a lopások számát, viszont a kisebb-nagyobb motorok továbbra is a rosszfiúk kedvelt célpontjai.
A bikeAngel ott is vigyáz a motorodra, ahol más eszköz kudarcot vallhat
A műholdalapú nyomkövetésen túl számos hasznos szolgáltatást nyújt az eszköz, beleértve a GPX-fájlok készítését a bejárt útvonalakról, emellett nyomban értesíti a tulajdonost, ha mozgatják a magára hagyott gépet, sőt ütközés esetén is üzenetet küld a baleset pontos helyszínéről.
Mivel a hosszabb túrákon bárhol előfordulhat, hogy csak nyílt ég alatt éjszakázhat a jármű, a szolgáltatás az Unió egész területén elérhető, sőt egyes csomagokba a teljes balkáni régió is beletartozik, így bármerre is vezessen az út, a bikeAngel diszkrét védőangyalként óvja a gépet és persze a csomagokat.
Mindez – a kétéves csomagot választóknak – havi alig három euróért elérhető, és emellett semmilyen egyéb költséget, például telefon-előfizetést vagy roaming díjat sem kell fizetnie a tulajdonosnak. Mindössze annyi a teendő, hogy letölti az Android- vagy az iOS-alkalmazást, melyben egyszerre több jármű helyzetét is nyomon követheti, ami elengedhetetlen például a motor- és rollerkölcsönzők üzemeltetőinek, hogy minél egyszerűbben hozzáférjenek a friss adatokhoz.
A szlovák tervezésű – és Szlovákiában is gyártott – eszköz használatához csupán egy okostelefonra, valamint adatkapcsolatra van szükség, s ezzel a nap 24 órájában biztonságban tudhatod a vasat. Ráadásul akkor sincs minden veszve, ha megpróbálják ellopni, hiszen folyamatosan követheted, hogy merre járnak a tolvajok.
Hogy ezeken túl még milyen hasznos funkciókat rejt a bikeAngel, arról itt találsz további részleteket, s egyben meg is vásárolhatod az eszközt miután kiválasztottad, hogy milyen időtartamú és a földrész mely részére érvényes csomaggal szeretnéd használni.