Máig etalonnak számít Sulkowsky Zoltán és Bartha Gyula motoros túrája, hiszen a magyar felfedezők úgy motorozták körbe a világot, hogy akkor még teljesen ismeretlen volt a ma természetesnek számító infrastruktúra, beleértve az út-, szerviz- és benzinkúthálózatot is.
Ám jóval Sulkowszkyék előtt, 1916-ben egy női páros is embert próbáló kalandra indult: Augusta és Adeline Van Buren jegyzi a nem mindennapi túrát.
Augusta és Adeline Van Buren túrája
Nem titkolt céljuk volt az úttal, hogy bebizonyítsák: a nők is alkalmasak ilyen extrém kihívások leküzdésére, s ezáltal a szebbik nem tagjai is elláthatnak katonai motoros futárszolgálatot. Mivel nem sokkal korábban cserélték le a lovakat az egyre fürgébb kétkerekűekre, sok emberre volt szükség a feladathoz, a testvérpár pedig úgy gondolta, civilek is bevállalhatnák a munkát.
Persze az 1916-os futármunka egészen másként festett, mint napjainkban: a motorszerelés és a kezdetleges térképpel tájékozódás ugyanúgy a mindennapok része volt, mint a vezetés vagy a benzinkutak felkutatása. Végül 1916 nyarán indultak útnak New Yorkból, hogy terveik szerint bő egy hónap alatt letudják a csaknem kilencezer kilométeres túrát az Indiantől kapott Power Plus modellekkel.
Miért pont Indian Powerplus?Éppen 1916-ban mutatták be az Indian Motorcycles újdonságát, az ezres, V2-es Power Plust. A 42 fokos hengerszögű, 61 köbhüvelykes (1000 cm3) és kereken kétszáz kilós vasnak jól jött a médiavisszhang, így a cég boldogan mondott igent a felkérésre. A típus végül tényleg sikeres lett, olyannyira, hogy négy évvel később már nagyobb, erősebb, 1189 köbcentis V2-essel folytatta pályafutását.
Noha mai szemmel nézve szinte lehetetlen küldetésnek tűnt, hiszen a tájékozódás, valamint a töltőállomások, élelmiszerboltok megtalálása is komoly kihívás volt, a két hölgy nem vallott szégyent.
Műszaki hibák egész sora, ítéletidő, no meg az esőtől járhatatlan, burkolatlan utak nehezítették dolgukat, s ha ez nem lett volna elég, öltözékük is „kiverte a biztosítékot”. A nők ugyanis nem viseltek nadrágot, márpedig motorozáshoz csak ezt használhatták, miközben néhány államban ez illegálisnak számított. Mi több, hogy el tudjuk képzelni az akkori körülményeket, érdemes megjegyezni, hogy akkoriban Puerto Ricóban börtönbüntetés várt a nadrágot viselő nőkre…
Mivel a műszaki hibák és járhatatlan utak sokat hátráltatták őket, kicsúsztak a vállalt, bő egyhónapos határidőből. Ezért aztán „bedobták a gyeplőt”, és ha már úton voltak, bejárták a legendás helyeket, így „felfutottak” a Pikes Peakre is, egészen 4300 méteres magasságig. Ilyen kalandok után érkeztek meg szeptember elején, majdnem két hónappal start után San Franciscóba, sőt nyomban tovább is indultak, és meg sem álltak Mexikóig, alaposan megtoldva az eredeti túratervet. Bár a korabeli lapok nem igazán ismerték el teljesítményüket, végül két évtizeddel ezelőtt bekerültek az AMA (Amerikai Motoros Szövetség) Hírességek Csarnokába – többek között – a legendás Agostini és Hailwood mellé.