Szeptember 15-én Kőszegről indult neki a mezőny az 1120 kilométeres távnak, amelynek jelentős részét Ausztria útjain tették meg. A versenyben két és három motorból álló csapatok vehettek részt, a célt másnap dél körül érték el a leggyorsabbak.
Mivel a szervezők és a támogatók közös célja a kihívásokkal teli, ám biztonságos közúti túramotorozás, az értékelés alapja a táv több mint felét kitevő speciál szakaszokon az előre meghatározott átlagsebesség tartása volt. Ezeket a sebességeket a közlekedési szabályok betartása mellett könnyen lehetett teljesíteni, persze csak akkor, ha nem tévedtek el a motorosok a zegzugos utakon. Amennyiben valaki mégis eltévesztette az útvonalat, komoly nehézségekkel kellett szembenéznie, hiszen onnantól nem ismerte a távolságot, amely alapján kikalkulálhatta az átlagsebességét. Így aztán volt olyan csapat, mely tagjai egyáltalán nem foglalkoztak az átlaggal, csupán a pontos navigációra figyeltek és arra, hogy sehol ne haladjanak tempósabban a megengedett legnagyobb sebességnél - taktikájuk bejött, a precíz útvonaltervezésnek köszönhetően jó eredménnyel zártak a 24 óráson.
A biztonság jegyében a szervezők a gyorshajtást szigorúbban „büntették” mint azt, ha valaki elmaradt az átlagtól: a lassabbak minden 1 kilométer/órányi eltérésre egy, míg a gyorsabbak két büntetőpontot kaptak. Mivel pedig a szakaszoknak nem csupán a végén, hanem azokon bárhol lehettek pontőrök, akik rögzítették az érkezés idejét, a jó eredményhez a legbiztosabb út a megfontolt motorozás volt. Azonban nem csupán így lehetett hibapontokat szerezni: induláskor egy pofonegyszerű vezetéstechnikai feladatot kellett végrehajtani a résztvevőknek: egy tíz méteres bójafolyosóban minimum 10 másodperc alatt kellett végigmotorozniuk egymás mellett, lábletétel nélkül. Az éjszakai pihenő alkalmával pedig egy kis agytorna várt rájuk: öt, szintén vezetéstechnikai témában feltett kvízkérdésre találhatták ki a választ. A mezőny végül annyira kis eltéréseket produkált a motorokon ülve, hogy a helyezésekbe még ez két, igazából érdekességnek szánt feladat is beleszólhatott.
A 24 órás kemény megmérettetést végül Antal Péter és Tibor (apa és fia!) nyerték meg két, még a hetvenes évek végén gyártott Yamaha motorkerékpárral. Rajtuk kívül azonban ugyanakkora elismerést érdemel a mezőny összes tagja, hiszen néha esőben, néha öt fokos dermesztő hidegben motorozták végig a több mint ezer kilométeres távot, mind motoros tudásból, mind állóképességből kitűnőre vizsgázva. Arról a hölgyről nem beszélve, aki utasként teljesítette a Bike Maratont – az ő teljesítményét egy különdíjjal ismerték el.
Jövőre a tervek szerint folytatódik a Bike Maraton, de már nem a mostani 24 órás verseny formájában, hanem egy több napos motoros túra-rally megszervezésével, amely az Egyesület tervei szerint minden eddigi hasonló megmérettetésnél komolyabb élmény lesz a résztvevőknek.