Meglátjuk. :)
Szerintem inkább izgalmas. A Ducati és a Honda okoznak majd néhány kellemetlen pillanatot.
De majd szezon végén meglátjuk! Győzzön a jobbik!
Bírom Rea-t, már a SSP korszaka óta, de azért nem egy ember támasztotta már gumifalnak a motorját. Ettől amúgy sem lesz semmi baja, emlékszem mikor Pasini megtaposta... Persze nem örömében.
az ssp 600-at bealudtam, mert nem ébresztett a retek okoska, ha valaki feltenné azt megköszönném. de az sbk-t már láttam meglepően jól rajtol a két kawás, lenyomták a filigrán v2 nyomatékgyárat. csak lestem mikor a davis kölök elől ment és rea csak utazott vele, kellett a pihi neki is, majd a célegyenes végén megint letolta a pólból, ügyes csákó ! sykes jól össze rakja a köreit, de elég egy kis megcsúszás vagy hiba , onnan nem tud felállni , elveszti a fonalat. a hiba után már nem tud jó köröket futni , gumira ne fogjuk hisz rea és davis gumija hogy nézhetett ki egy ilyen etap után? végül davis -t lehet dícsérni hogy nem adta fel és mindent bedobott -vagy el- hogy felérjen a csúcsra viszont kezd itt is a gp stílus beütni a közvetítésben, hisz a mezőny többi részét nem mutatták meg csak az első bojt
De még milyen győzelem ! Milyen szépen rakta oda azt a kanyart ! Mi fékezte azt a Kawát , már nem is volt féktávra hely ! Milyen szimpi ,milyen emberi a srác a 100 milliós technikát odatámasztotta a gumifalhoz , hogy a szurkolóival szelfizzen ! Megérdemelte mind a két futamot !
Rea megtette, amit kellett, szép volt! Kawasaki győzelem!
De ha Davies nem csúszik ki az utolsó körben, akkor kemény lett volna a vége...
Azért leizzadtam kicsit, na... jól kezdődik a szezon.
A Honda és a Ducati idén még okoznak néhány kellemetlen percet nekünk.
Eddig jó!
http://youtu.be/3huGULorAfs