Üdvözlök minden motorost! Hat hete immár én is (fiamnak köszönhetően) KLR tulajdonos vagyok. Nagy örömmel használom motoromat a pesti csúcsforgalomban is, a munkába menet-jövet napi két óra szabadidőt ad nekem ez a szuper motor. Lényeges problémám nincs vele, bár még kezdőnek számítok a 650-esek világában.
Néhányszor váratlanul leáll, és az újraindítás néha fél perces hatásszünettel sikerül. De legalább addig is látja a világ, hogy valódi ember vezeti és nem egy félisten. Érdeklődve olvasom ezt a fórumot, remélem megosztozunk a tapasztalatokon, kezdetben vevő vagyok.
Sziasztok,
Azt találtam ki, hogy a "http://www.toldacuccot.hu/" segítségével juttatom célba a user manualokat. Kicsit rázós lenne ftp-t használni :))
Szóval kellenek a mail címek és akkor megy a cucc. Ha van jobb ötlete a küldésre-fogadásra valakinek akkor várom azt.
Szia, Bár én nem KLR-es vagyok (Apukám az, nemsokára ő is bejelentkezik ide ) de pont a napokban szereztem meg neki a service manualt. 600-as és 650-eshez is. Szívesen átadom bárkinek. 70MB (a kettő együtt) így majd valami okosat kitalálok (ideiglenesen tudok egy ftp címet csinálni). Csak szóljon akinek kell és akkor 1 hétig (mondjuk) ki lesz téve. Jelentekzem majd.
Sziasztok! Volna valakinek KLR 650 hez Service manual ,az 1995 utani model erdekel de az korabbi is megfelel mert a motor ugyanaz. A a centrifugalis dekompreszort akarom megstudirozni na meg a butykostengely lanckerekeinek a jeleit es persze a fotengelyen levo jelt is. Szelep hezag gondjaim voltak,leszedtem a hezagkorongokat es le koszorultettem ,vissza akarom szerelni es szeretnem tudni pontosan a jeleket amikor szet bontottam akkor persze megneztem de szerintem 1 lancszem a fotengelyen utogyujtasba volt teve ,ezert erdekel a service manual !Vagy ha tudjatok honan tolthetem le nem gond ha nemet vagy angol !
Hello!
Nem én építettem a motorom , már így vettem.
Darabokra szedtem, átfestettem, elég jól átlátom már. Egyedül a blokkot nem szedtem szét.
Rengeteg fényképet csináltam a szétszedés közben.
Az első sárvédő és a hátsólámpa tartó idom KTM.
A fej idom nem tudom milyen típus de rengeteg fajtát lehet venni.
Az oldalidomok az eredetiek csak vissza vannak vágva.
A kerekről sok mindent nem tudok mondani, az egyik triumph a másikat nem tudom, mielött átfestettem lecsiszoltam a nevét, sajnálom de nem jut eszembe.
A hásó tárcsafék szerintem a kerékkel együtt jött.
Nekem is van 1 klr 600-as, és szeretném supermotora átalakitani..
Megszeretném kérdezni tőled hogy milyen kerekeid , idomjaid vannak ? A hátsó féked hogy van megoldva, mert az enyém még dob.. De ha valaki tud nekem segíteni ez ügyben, nagyon megköszönném..
Tityi
Érdemes megkérdezni a szakszervízt, hogy ott mennyibe kerül. Én kb 10-15 ezer forintra emlékszem. (Gyáriba)
De jó a Prox is. Viszont itt lehet, hogy ez többe kerül mint a gyári.
Nagyon jó lehet még a D.I.D. is. (Talán a gyári beszállító is a D.I.D.. /Japán-Japán/)
A motoroázisnál (http://www.motoroazis.hu/?m=2&...) a cikkszáma SCA0412A SDH172 (klr 600)
Érdemes felhívni őket. (Lehet, hogy megkérdezik a szemek számát!)
Köszönöm az instrukciókat.
Remélhetőleg csak lánc csere kell a motoromhoz. Nyár közepén elvittem egy szakszervízbe a csúnya hangja miatt.
Akkor azt hittem csak szelepet kell állítani. Beállították a szelepeket kicserélték a hézagoló korongokat de le sem merem írni ,hogy mennyi pénzért. Akkor ott mondták .hogy a lánc túl nyúlott és azt kell cserélni.
Ha bejönnek a rosszabb idők akkor nekiállok és megpróbálom kicserélni.
Ha a gyári lánc nagyon drága akkor milyen utángyártottat érdemes venni?
Jaaaj elnézést ez mind a blokk bal oldalán van!
Sebaj végül is látható ez kívülről a szelepfedél alakján, a láncfeszítő elhelyezkedésén, és az elektromos kábelek bemenetén.
Mindenesetre nézz utána a neten, hátha találsz egy robbantott rajzot. Az sokat segíthet.
Egyébként csöröghet ott még sokminden más is, de én a teljes blokkfelújítástól mindenkit óvva intenék, mert szakszerűen mindenen végigmenni, megcsinálni és kicserélni hatalmas költség, ami soha nem jön vissza.
Akár két háromszázezer is lehet a vége. Annyit meg sajnos a motor értéke sem fedez.
A ráfordított munkaidő, rezsiórába kifizethetetlen. Csak otthoni hobbi sebességgel érdemes csinálni.
No azért senkit se tántorítson el a dolog, azért aki nagyon ügyes, azért sokmindent megold.
Én mindenesetre mégegyszer nem tennék bele annyi pénzt és időt, amit az enyémbe beleöltem.
Ami szerencsés, hogy a vezérműlánc és kereke kívül van, és lehet, hogy a többivel nem lesz gond.
Ha minden alkatrész meg van, a ballansztláncon is tudsz feszíteni. A blokk alsó része felé eső csavar fellazítása és visszahúzása elvileg ehez elég kéne, hogy legyen, ha meg van még a feszítő rugó.
De ha lent van a lendkerék és a blokk fedele, már mindent látni fogsz.
Nos a vezérműlánc a jobb oldalon van. A felső kerekeken két-két jel, az alsó lánckeréken egy pont van. Elég jól adják magukat.
Ami gond lehet, hogy a lendítőkereket le kell húzni, amihez lendkerék lehúzó célszerszám kell. (Sajnos a méreteit nem tudom) Ha jól emlékezem, egy min. 8.8 as keménységű sűrűmenetes csavar is elég hozzá. Meg kell nézni. A főtengelycsavar normál jobbmenetes, de levegőkulcs célszerű a levételéhez. A láncfeszítő középső csavarját előbb lazítsd le, és csak utána szedd le a feszítőt. Összeszereléskor előbb a feszítő házat kell felszerelni, és utána betenni abba a középső rugót és csavart. A racsnit mindenképp előbb vissza kell nyomni.
A lendkerék alatt még ott pihen a ballanszt lánc is a maga tengelyeivel és jeleivel. Azt is nézd meg, és a fogaskerekek fogait is. Öreg modelleknél elég kopott tud lenni.
Az a baj, hogy a gyári alkatrészek nagyon drágák, és a főtengelyről a lánckereket lehet, le sem tudod venni.
Nagyon nagy túlfedéssel van fönt, és még retesz sincs ami az új kerék felszerelését segítené.
Én egyszer megcsináltam, de bisztos, hogy mégegyszer nem mennék bele, mert a rezsón felforrósított lánckereket alig bírtam pontosan visszatenni a kiszerelt, satuban álló főtengelyre.
Úgyhogy reméljük tényleg csak a lánc elég lesz neked.
Vezérműláncot kell cserélnem mert nagyon megnyúlt és nagyon hangosan szól.
A cserével kapcsolatban mindenféle segítséget, tanácsot elfogadok.
Előre is köszönöm!
Az indulással az a helyzet, hogy sajnos szegény KLR ek bizony egy kicsit gyengébb akkuval már igen nehezen indulnak. Én háromnegyed évés akkumulátorral már melegen be se bírom indítani, pedig majdnem új a henger, és igen jó a kompresszióm.
Ezekbe egy automatikus, centrifugál dekompresszor van a jobboldali kipufogószelepet nyitja ki egy kicsit indításkor.
Ne csüggedjetek. ez kicsit hibája ezeknek. Ha van berugókar, és egy jó bakancs, idővel automatikusan menni fog a berugás. Tudom nem könnyű, de aki igazán szereti ezt a modellt megtanulja.
Ja és télen azért vegyétek ki az akksit és néha töltsetek rá, mert a motoraksik méretüknél fogva lényegesen hamarabb, könnyebben kisülnek és akkor lehet kidobni őket.
Sziasztok!
Nos igen a klx inkább testvérmodell, A KLE viszont más egy kicsit. Például abban, hogy benne egy kéthengeres blokk dolgozik.
Ugyanaz a blokk van egyébként az Er5-ösökbe is. Igazából egy kicsit gyengébb, kevésbé nyomatékos forgósabb blokk.
A mi kis gőzkalapácsaink, viszont a nyolcvanas évek közepén igencsak megelőzték a korukat. A négyszelepes DOHC motor még ma is megállja a helyét.
Én nagyon csípem.
holubecz@chello.hu ...előre is köszönöm!
Üdv AZAPÁDnak is!
Néhányszor váratlanul leáll, és az újraindítás néha fél perces hatásszünettel sikerül. De legalább addig is látja a világ, hogy valódi ember vezeti és nem egy félisten. Érdeklődve olvasom ezt a fórumot, remélem megosztozunk a tapasztalatokon, kezdetben vevő vagyok.
kisilo@freemail-ra nyomhatod!
Köszi!
Azt találtam ki, hogy a "http://www.toldacuccot.hu/" segítségével juttatom célba a user manualokat. Kicsit rázós lenne ftp-t használni :))
Szóval kellenek a mail címek és akkor megy a cucc. Ha van jobb ötlete a küldésre-fogadásra valakinek akkor várom azt.
Annak én is örülnék!
Előre is köszönöm!
Én is megköszönném azt a manuált!
Üdv.: Krisztián
/várjuk apádat! /
Régóta próbálom már letölteni, de egyszerűen képtelen vagyok. Mindenhol csak fizetősen lehet letölteni.
Köszönöm... Lehet hogy még keresni foglak..
Üdv..