Ami azt illeti a fékfolyadék elég agresszív anyag, ha most nem is, de későbbiekben okozhat esztétikai problémát, mondjuk mikor el akarod adni. Szerintem egy járművön a legfontosabb rendszer a fékrendszer, én biztos rájuk borítottam volna az asztalt.
Debrecenben lesz. Elvileg most nyílt volna, de húzódik kicsit. A minap pont jártam Debrecenben és elnéztem arra. Már alakul, akkor is zajlott a munka.
Ha a debreceni kereskedés is megnyílik, akkor azért már nem lesz olyan rossz a Triumph hazai lefedettsége.
Amúgy az alapján, amit niklec írt, azért nem mondható rossznak a hozzáállásuk. Persze, mindig lehetne jobb, de az, hogy ki akarnak cserélni minden érintett alkatrészt, az korrekt. Az, hogy ez eltart, az is érthető. Nyilván nem lesznek polcon ezek az alkatrészek. Az, hogy egy dolgozó ígér valamit, aztán esetleg rá kell szólni, szerintem máshol is előfordul. Van egy csomó dolga, megeshet, hogy elfelejt visszaszólni az ügyfélnek. Rá kell csörögni telefonon és kész :)
Mondom, mindig van jobb hozzáállás, de nem hiszem, hogy ebben az esetben bármely kereskedő felajánlotta volna, hogy kiszáll hozzád (mármint "niklec"-hez) egy furgonnal, hogy behozza a motort a szervizbe. De lehet, hogy ha megkéred őket erre, simán megteszik, hiszen tényleg csak egy új gumicsövet kellett odabiggyeszteni a fékfolyadék-tartály és a fékmunkahenger közé.
Mindegy, a lényeg, hogy megoldódott a problémád. Szerintem ne ítéld el őket rögtön, adj még nekik egy esélyt, elvégre gari miatt is oda fogod gondolom hordani a motorodat.
Arra meg már rájöttem, hogy e-mailezés helyett (bár én is szeretem, mikor írásban kapok választ) sokszor jobb felhívni az adott illetőt telefonon :)
Nem a motorral van baj hanem a kereskedéssel akinek a renoméjától az eladások is függnek főleg ha gyakorlatilag csak ő van, mondjuk nem tudom , de ezt vettem ki abból ahogy írtok erről, más márkának azért van több kereskedése és ha az egyikkel gond van lehet a másikhoz menni. Azt meg csak a fanatikusoktól lehet elvárni, hogy maguk járjanak utána a neten alkatrészt keresni és utána meg javítani, az átlag júzer inkább megjavíttatja a márkaszervizben főleg ha még garis. 😁
En most 46e km-nel tartok.Nincs baj vele.
Egesz jo lett a szezon ahhoz kepest hogy szinte sehova nem mentem.
Mar van motyó ebay-en meg nemet webshopokban es itthon is.
Kereskedőként egy ilyen bornírt hibát saját zsebből azonnal helyszínre vonulva vagy szervizembe szállítással sűrű elnézések közepette orvosolnék és utána majd emberkedek a gyárral, ez nekem teljesen új, nem gondolnak arra, hogy mint jelen esetben nyilvánosságra kerül itt és a közösségi médiákban ami miatt sokan meggondolják, hogy vegyék a márkát? 3 éve a sangyong tivolival szemeztem, de a fórumokon panaszkodtak, hogy az alkatrészellátás hosszú idő és ha megtöröm egy lámpára 6-8 hónapot kell várni és ez jelentősen latba esett a döntésnél.
Csak szervizen volt a markakepviseletnel, mielott az elozo gazdaja eladta volna. Eleve oda hordta az ex-gazdaja, a papirok alapjan rendszeresen. Tavaly osszel kerult a kollega muhelyebe, asszem szeptemberben hozta el Pestrol az uj tulaj.
Mindegy, volt vele munka vastagon.
Attol fugg mikori,kb 1-1,5 eve valtozott a kepviselet tulajdonosa,mert az elozo meghalt.Es az uj nem arul hasznaltakat,a regi is csak modjaval csinalta,es tul regieket nem lattam naluk.
Sosem találkoztam velük szemtől szembe, de dolgoztam utánuk. Egy helyi fiatalember vett egy használt, 2002-es gülüszemű 955i-t valakitől, a motor frissen jött ki a szervizből. Mire hazaért vele, az alapjárat kóválygott, mint az a bizonyos gólyafos a levegőben.
Rövidre fogva: az állítólagos nagyszerviz után rozsdás levet mostunk ki a hűtőrendszerből és a vákuumcsövek mehettek a kukába.
Hogy nem is foglalkoztak a hűtővel vagy a fojtószelep szinkron során nem szúrt nekik szemet a csövek állapota... nem tudom. Jött már többször, máshonnan is motor (szintén márkaképviselet) friss, párszázezres számlával és el nem végzett, de kiszámlázott tevékenységgel, szóval ha úgy vesszük, nem kivételes eset.
Ami az olajszintet illeti, a kezelési utasításban leírtak szerint kell nézni. Ez motoronként és kenési rendszerenként válltozó lehet, ezért mindig a gyártói utasítás a mérvadó.
Sziasztok!
Én nyitottam a topikot. Mint újdonsült Speed 400-as tulaj, kíváncsi vagyok mások véleményére is a mociról. Nekem nem is annyira a motorról van negatív tapasztalatom, így 450km után, hanem a Triumph Budapestről, ahonnan vásároltam. Történt, hogy a hátsó féktartályból induló kis gumicsövet ledörzsölte a lánc és elfolyt a fékfolyadék. Mindez a szalonból elhozott és épp, hogy hazaért mocival (100km megtétele). Jeleztem a márkakereskedésnek, de azon kívül, hogy minden alkatrészt, ami fékfolyadékos lett ki akarnak cserélni (csak írjam össze), más nem történt. Ez is már több, mint egy hónapja. Majd értesítenek, ha lesz további infó. A gyár már jóváhagyta a cserét...stb. Viszont az, hogy megjavítanák a hátsó féket, arról egy szó sem esett. Kértem emailen, hogy nekem ez lenne a lényeg és valójában semmilyen alkatrész cseréjére nem tartok igényt, mivel semmi problémát nem okozott a fékfolyadék (esztétikait sem). Szóban is megemlítettem a motor eladójának, aki röstelte és természetesen utána jár a dolgoknak, de ennek is már több hete. Szóval másnak mi a tapasztalata a szervizükkel? Ennyire hozzá nem értők dolgoznának ott? Tipikusan eladtuk neked a mocit és innentől csinálj, amit akarsz érzése van az embernek. Nagyon negatív tapasztalat, így elsőre. Az 1000-es szervizre eszem ágában sincs odavinni a gépet. Természetesen már rég megjavítottam, vettem fékfolyadékot, másik gumicsövet, feltöltöttem, lelégtelenítettem és pöpec. Csak hát azért (is) vettem zsír új mocit, hogy egy darabig ne kelljen már szerelgetnem. A motor amúgy nagyon frankó, 50-es derbiről ültem át,szóval nekem nagyon bejön. Az ülése viszont 40km után kényelmetlen, fészkelődök benne. A motorhang nagyon tetszik, szép szolid, 400-hoz képest egész kellemesen duruzsolós. Nagyon nyomatékos, szépen gyorsul, bár még nem teszteltem komolyabban, bejáratós. Viszont még annyi, hogy a hajtóműolaj szintjét sem látom egyáltalán a kémlelőablakon keresztül hidegen. Most olvastam a gépkönyvében, hogy üzem meleg állapotban kell látszódnia. Valaki más tulajnak esetleg erről van tapasztalata?