Kincsesbánya

Látogatóban voltam egy ismerősnél és megmutatta kicsiny településének talán egyetlen látványosságát, a víztározót. Mivel korábban nem találkoztam ilyennel, nagyon tetszett. A vízállás elég alacsony volt, 2013-ban a híd pillérjét nyaldosták a habok. Ez az egész cucc egy kisebb "hegyen" van és ahol állok az fogja meg, hogy ne menjen le. A tározó méretei nem igazán látszanak. Kijelölt fürdőző hely a túlparton van.
Maga a mini túra jó volt, csak a fehér aszfalt, a szar út, a tömérdek piros táblás úthibás tábla és az elő elő bukkanó 60-as 30-as táblák nem tetszettek. Azt a kamiont 4 percet kísértem a nyomvályú miatt. Kegyetlen milyen útviszonyok vannak. A kis bzik kirakják a 30-as táblát és ha belerongyolsz tempóval majd felborulsz, mutogatnak, hogy ott a tálba baromarcú. A vidi végén nem érződik, de igen igen elment a segge. Hazafelé elértük a 81.000. Km-t is.