Derbi GPR Replica 8 / 10

Derbi / Derbi GPR Replica
gyártási év: 2001
lökettérfogat: 49 köbcenti
ekkor vette: 2012
eddig használta: 2014
km óra állása az elején: 11000
vezetett km: 15000
fogyasztás: 3 liter / 100 km
teljesítmény: 9/10
megbízhatóság: 9/10
szervízháttér, alkatrészellátás: 7/10
kényelem: 7/10
összességében erre értékete: 8/10
megérte-e a vételt: igen

Az adott típusból az évek folyamán 3 motort vásároltam. Egyet lévén, hogy felújítom, és ha kész túladok rajta (2000-es évj.), a másikat egy ismerőstől vásároltam (97-es évj.), de ez sajnos donor maradt. A harmadik szintén egy másik ismerőstől került hozzám szintén restaurációs alapnak.
Az első motorral több száz kilóméteres túrákon vettem részt, mindegyiken szépen gurult, annyi baja volt hogy a dugattyú eltört, mivel az olajzó eltömődött, ezután gondosan ki lett takarítva, és persze a dugattyú is ki lett cserélve. Innentől kezdve gondosan ügyeltem, hogy a tankba is kerüljön olaj. 70-es lévén nem ment annyira amennyire az ember számolná, de így is otthagyta az összes 50-est, ehhez párosult egy nem túl barátságos fogyasztás (Dellorto 21mm). Lehet még a karburátoron lehetett volna hangolni, meg egy rezonátorral minden jobb lett volna, azért így is volt egy 110-115km/h-s végsebesség.
A másik motor egy 2001-es évjárat volt. Könnyen indult valószínűsítem a blokk gyári bontatlan. Az kell mondjam 100km-ert egyhuzamban könnyen legurulja, fogyasztása is igen alacsony főleg a 105km/h-s végsebesség melett. Sosem volt vele gond. Apróbb karbantartási munkák voltak szükségesek. A javításokról lentebb.
Több km-es túrákon kényelmetlen, én az izületeimen éreztem meg leginkább (bár azok nem a legjobban), a könyök és a vállnáll a legszembetűnőbb, ezzel szemben az élmény , amit nyújt felülmúlhatatlan.
Mozgáskordináció nem a legjobbak, szóval ha nem döntöd meg elég rendesen, akkor elég csúnya vége is lehet, mivel egy kétsávos úton is elég körülményes vele megfordulni. A kormánya az átlagosnál jóval kevesebb forgásszöget enged, és előfordulhat, hogy az áltankba beleér a kezed. Igen annek a motornak hátul van a tankba amin ülsz. Nagyon kényelmes mivel az elötted lévő rész egy hatalmas tárolóhelyet kínál, és a motor is könnyebben hozzáférhető.
Ha sportmotort szeretnél, értelmes választás,bár óva intek mindenkit, hogy aki ezen akar megtanulni motoroni ne tegye.

Erre használta
Túrázás.

Javítanivalók
A két motort két számmal fogom jelölni.
1. A motort főtengely hibásan vettem mivel a csapágy átfodult rajta. EBE blokkba nehéz volt főtengelyt találni, mivel annyiban tér el a sendától (EBS blokk), hogy az egyik végén lépcsős kúpok vannak rajta a fordulatszámmérő kihajtás miatt. Ezen kívül minden más egyezik a EBS blokkal.Ezek után a dugótörést kellett megcsinálni és az olajzót. Figyelem, ezeknél a motoroknál szériában hamarabb eldugul az olajzó mint más kétütemű társainál, szóval az biztos nem jár pórul aki kikötő vagy tesz olajat a benzin mellé. Esztétikai részén kellett javítani, meg apróságokon.
2. Mindössze csak a hiányosságait pótoltam, vagy a más kókány munkáját javítottam ki az esztétika melett. Kuplungban a lamellákat cseréltek. Gyakorlatilag ennyi meg persze szervizdolgokat, gumi, gyertya, olaj stb.

Itt szervizelte
Saját autószervizünkben javítottam/javítattam. És festettem.

A beküldő 5 éve motorozott, amikor kritikáját írta.

Beküldte: krm96

Beküldve: 2014. augusztus 27.