Mi mást kívánhat egy vérbeli motoros? Sylvester H. Roper 73 tevékeny év, tucatnyi szabadalom, számos társadalmi siker után száguldás közben halt meg. Ma őt tekintjük az első motorkerékpár tervezőjének – nem csak élete volt figyelemre méltó, hanem halála is.
Natural born biker
1823. november 24-én született, s apja lába mellett, szerszámokkal a kezében nőt fel. Családja Francestownban, New Hampshire államban volt ismert, aki szép, egyedi bútorokra vágyott, hozzájuk fordult. A kézművesség szellemében nevelkedve mi mást válhatott volna Sylvesterből, mint kreatív szakember, konstruktőr?
Már 12 évesen apró állómotort tervezett, amit két évvel később, továbbfejlesztve lokomobilba szerelhetett. A mozgás megbabonázta – ugyan számos ipari szabadalmat jegyeztetett be, a sebesség és a kerekeken guruló eszközök maradtak az igazi szerelmei. Amint nagykorú lett, elindult szerencsét próbálni. Mint egy népmesei hősnek, úgy jöttek az újabb és újabb sárkányok, de lekaszabolta mindet.
Az egyre gépesítettebb amerikai iparnak nagy szüksége volt jó gépészekre, Roper is folyamatosan kapott munkát. Több várost kipróbálva, 1854-ben a keleti parton, Bostonban telepedett le. Bármin is dolgozott éppen, állandóan újításokon törte a fejét. Szabadidejében például a gőzgépek körül jártak gondolatai, s Thomas Newcomen (1664-1729) konstrukcióját vette alapul. Mivel azt malmok, gyárak vagy vonatok hajtásához méretezték, le kellett kicsinyíteni és teljesítményét jelentősen megnövelni, amihez sok-sok számítás, anyagismeret és kísérletezés kellett, de Roper sosem a járt utat választotta.
Puskák és pisztolyok
Az amerikai polgárháború alatt a springfieldi fegyvergyár alkalmazásában állt. Tehetségét itt is megcsillantotta, sőt a puskák és pisztolyok később is szerepet kaptak életében. 13 szabadalma közül kettő ismétlőfegyverre vonatkozott. Az automata szerkezetű, külön tárral szerelt pisztoly is az ő találmánya. Első gőzautóját 1863-ban gurította ki a műhely ajtaján. Korabeli híradások alapján kisebb népünnepéllyé fajult a próbaút annak ellenére, hogy voltak, akik pánikba estek a 40 km/órával csattogó, füstös, szagos, szuszogó szekértől, amelyet két lóerős, szénnel táplált gőzgép hajtott. 
„Kicsinyíteni, még tovább kicsinyíteni!” – ez volt Roper célja, így fejlesztgetve, optimalizálva évről évre apróbbá tette a hőerőgépet. A kor színvonalán figyelemreméltó megoldásként, rugókra felfüggesztve egy velocipédbe is beszerelte. A csonttörőnek becézett kétkerekű lett a világ első motorkerékpárja, igaz, ugyanezért az elsőségért egy francia páros, Louis-Guillaume Perreaux és Pierre Michaux is versenyben van, de ennyi év távlatából lehetetlen eldönteni, hogy az ugyanabban évben készült járművek közül melyik járt hamarabb?
Megmorzsolta a markolatot
A megnövelt kompressziójú, de kitűnő hatásfokú konstrukciót merev vázba, fém abronccsal összefogott méretes, 34 hüvelyk átmérőjű fakerekek közé építette be. A hőtermelésért itt is szén felelt, míg a gőz rézcsöveken jutott el a két hengerhez, melyeknek furata 57,1 milliméter volt.
Az 1246 milliméter tengelytávú motorkerékpár hátsó kerekét hajtotta a nyomás, mindkét oldalon egy-egy hajtórúd dolgozott. Érdekes megoldásként Roper gázmarkolatot alkalmazott, azaz a ma is használt megoldás szintén az ő találmánya, igaz, a szériagyártásba az amerikai Indian vezette be. A különbség csupán annyi, hogy nem hátra, magunk felé, hanem előre kellett csavarni, ha a hagyományos irányba húztuk, fékként működött.
Akármilyen kezdetlegesen nézett ki, a gép működött, amit bizonyít, hogy rendszeresen kisebb túrákat és bemutatókat tartott Sylvester H. Roper. 1869-ben még egy „gépcirkuszi” társulatban is helyet kapott, ahol több más feltalálóval együtt kellette motorját.
1860 és 1894 között tíz gőzhajtású járművet épített, amelyek között két-, három- és négykerekű is volt. Ezek mellett a Sterling-rendszerhez hasonló, termodinamikai cikluson alapuló forrólevegős stabilmotorokat is készített kereskedelmi céllal. Ne feledkezzünk el két karcsú gőzhajójáról sem, amelyek a Pickerel és a Toothpick nevet kapták. A korabeli híradások szerint ezek voltak a bostoni öböl leggyorsabb jachtjai.
Családi erővel
Roper nagy örömére fia, Charles is imádta a gépeket, így előbb szorgos segítőként, majd önálló mérnökként is megállta a helyét. Akkor is segített édesapjának, amikor 1894-ben Albert Augustus Pope kerékpárgyáros megkérte Sylvestert, hogy a népszerű Columbia vázára bicikli vázára építsen gőzmotort. 
Nem utasította vissza az ajánlatot, sőt megtervezte eddigi legkönnyebb gőzgépét, amelynek tömege mindössze 56 kiló volt. Az újszerű Dunlop biztonsági gumin gördülő motor is csak 86 kilogrammot nyomott.
Mivel az első villa masszív volt és a gumik is jól csillapítottak, nem kellett rugókra függeszteni a gőzgépet. A súlypont is alacsonyabb lett a korábbi velocipédnél, és a teljesítmény is jelentősen megnövekedett. A hengerűrtartalom 160 köbcenti volt, a hátsó kereket akárcsak a korábbi terveknél, hajtórúd forgatta. A gőz nyomását 11 és 15 bar között lehetett variálni, így a hegyi szakaszokra is maradt erő benne. Mivel Roper természeténél fogva kíváncsi ember volt, annak ellenére, hogy óvták tőle, 31 bar gőznyomással is tesztelte, amit gond nélkül kibírt a motor.
Majdnem fénysebesség
Végsebessége 64 km/óra volt, amit tartósan is tudott, jóllehet, szénnel teletömve is csak 10-12 kilométeres hatótávolságról beszéltek a krónikások. Mivel megbízhatóan működött, rendszeresen ezzel járt be a bostoni jachtklubba, és motorral látogatta meg barátait is. A tankolással sem volt gond, hisz víz és egy kanna szén szinte mindenhol akadt.
1896. június elsején a bostoni Charles River velodromban tesztelt, arra voltak kíváncsiak, alkalmas lehet-e a jármű felvezető stéhernek. Számos néző előtt körözött, Roper magabiztosan növelte a tempót. Tizenkét kört tett meg 48 km/órás átlaggal, de úgy gondolta, ezt még lehet növelni. Visszament az oválra, de a diadalittas mosolyt egy pillanatra felváltotta egy furcsa grimasz, majd a motor hullámozni kezdett és kirepült a pályáról.
A nézők és a jelen levő segítők odarohantak, hogy kiszedjék Sylvester H. Ropert a roncs alól. Meglepődve látták, hogy életét vesztette. A helyszínen az ütközésre fogták, de igazi, komoly külsérelmi nyomok nem voltak az idős mesteren. Másnap orvosa megállapította, hogy száguldás közben kapott szívinfarktust. Egy ilyen élet után vajon kívánhatott volna szebb halált?