A francia az első sorból indult ugyan, rajtja mégsem sikerült jól, és a verseny elején visszaesett a 9. helyre. Amikor újra beérte az élmezőnyt, fantasztikus képességeit és a nagyszerűen pályára hangolt gépet kihasználva egyre feljebb és feljebb küzdötte magát a bolyban. Amikor már az első ötben volt, látszott, hogy nem adja alább dobogós helyezésnél. 5 körrel a vége előtt átvette a vezetést a Suzukis Katsuaki Fujiwara-tól, és megnyerte a versenyt.
"A rossz start után nem hittem volna, hogy be tudom hozni az élbolyt." - nyilatkozta Foret. "De azért nyugodt voltam, mert ez egy 23 körös verseny, és tudtam, hogy sokan már az elején meg akarják nyerni, de erre még bőven van idő. Nem gondoltam hogy dobogós leszek, pláne hogy megnyerem. A győzelem fantasztikus a Kawasaki, a csapat és jómagam számára. Nagyon boldog vagyok."
Pere Ribának nem volt ennyire sikeres ez a futama, pedig 9 helyet jött előre 9 kör alatt, az egyik kanyarban azonban elesett, és nem tudta befejezni a versenyt.
"Elment az eleje" - nyilatkozta a szomorú Riba. "Nagyon keményen mentem, és egyszerűen kicsúszott az eleje. Nagyon csalódott vagyok."
A World Supersport Championship következő futama az angol Brands Hatch-ben kerül megrendezésre július 25-27-ig.
A két futam közti hosszú szünet annak köszönhető, hogy nem lesz verseny Laguna Seca-ban. A 6 hét lehetővé teszi a Kawasaki Racing Teamnek, hogy tovább fejlessze a ZX-6RR-t.