A Vins egy kis cég, mely évekkel ezelőtt már prezentált néhány projektet Milánóban, akkor 100 és 250 köbcentis erőforrásokkal kísérleteztek, valamint egy 50 köbcentis (!) V2-est is építettek. Legújabb művük a Duecinquanta, amit öt, annak idején a Ferrari Formula-1-es istállójánál dolgozó mérnök álmodott meg. Az erőforrás tekintetében most sem merészkedtek messzebbre, a gépben csupán 244 köbcentis, kétütemű, V2-es hajtómű dolgozik majd, ám meglepő módon a versenypályára hangolt verziójából 90 lóerőt (!) csalogattak elő, sőt az utcai variáns is csupán tízzel lesz kevesebb.

vins-duecinquanta-16686

Duecinquanta Competizione, a modell verseny-verziója. A gyártó szerint a csupán 85 kilós szörny közel 240 kilométer/órás végsebességre lesz képes

A modell vázát, idomait és kerekeit szénszálas anyagból készítik, az első felfüggesztés hasonlóan működik, mint a BMW által alkalmazott Telelever, hátul pedig egy vízszintesen elhelyezett rugóstag teljesít szolgálatot. Érdekes megoldás, hogy a levegő az üzemanyagtartálynak tűnő burkolat alatt áramlik be, így biztosítva a tökéletes hűtést. Végül, de nem utolsó sorban a érdemes megemlíteni a legfontosabb adatot: a kilencvenlovas masina - ha megvalósul - csupán 85 kilóval mérlegel, s ezzel új etalon lehet a sportmotorok között.