Többször foglalkoztunk már vele, hogy milyen módszerrel próbálják megkopasztani a gyanútlan motorvásárlókat, sőt néha az eladókat is, de úgy tűnik, az intelmek ellenére a vevők továbbra is könnyelműen utalnak el foglalót vagy előleget a csalóknak.

Több mint 150 embert károsított meg a somogyi banda

Összesen 15 millió forintot zsákmányolt az a négy vádlott, aki valótlan járműhirdetéseket töltött fel, hogy így szedjen rá gyanútlan vevőjelölteket – derült ki a Somogy Vármegyei Főügyészség közleményéből.

valotlan-jarmu-hirdetessel-csalas
A hirdetett járgányok között egyaránt volt quad és motorkerékpár és jet-ski (A kép illusztráció)

Összesen 166 embert vertek át 2022 novembere és 2023 júniusa között, és a – képzeletbeli – jármű árától függően akár több százezer forintot kértek biztosítékként, a legmagasabb összeg pedig 850 000 forint volt. Végül 2023 nyarán került rácsok mögé a – csalás miatt már korábban is büntetőeljárás hatálya alatt álló – férfi, akire és társaira most végrehajtandó börtönbüntetés kiszabását indítványozta az ügyészség. Az ügy tanulsága, amit korábbi cikkeinkben is hangsúlyoztunk, hogy tilos előleget, foglalót utalni, amíg nem győződtél meg róla, hogy valóban létezik-e a motor, és tényleg az árulja-e, aki a tulajdonosa.