A Szentlaposi Szűzanya Kápolna Alapítvány alapítói és kuratóriuma 2007-ben a kisebb fejlesztések mellett kulturális programok, hagyományőrző rendezvények keretében is szerette volna bemutatni és megismertetni a Szentkút-völgye szenthely történetét, a Mária tiszteletet hagyományait. Célunk az volt, s természetesen a továbbiakban is az, hogy a fiatal generációval párbeszédet folytatva a hagyományápolást átadjuk, mindezekkel együtt a mai materialista világunkban egy kevés önbecsülést, hitet és lelki megújulást adhassunk az ifjúságnak, s persze az ide érkező zarándokoknak.
A kápolna a felszentelést követően mintegy felkiáltó jel magasodik a kicsiny völgy közepén, hogy a megfáradt és megtévedt embereket újra a lelki feltöltődés lehetősége felé terelje, de legalábbis támaszt nyújtson! Így született meg az itthoni motoros zarándoklat gondolata a közeli országok mintájára, (pl.: Keveler, Róma, stb.) amelynek fontos mondani valója is volt, s persze van most is.
2007. augusztus 04.-e, szép napos délelőtt, csak a lágy, frissítőként ható szellő járja át a kápolnát és a környezetét. Nagy az izgalom, hiszen az alapítvány minden tagja kivette a részét az előzetes munkálatokban, hosszú adminisztrációs munka, és sok egyeztetés előzte meg az első motoros zarándoklatot. Pár óra múlva érkeztek a motorosok, Hatvani Motoros Egyesület tagjai, a Győri motorosok, s természetesen a helyiek, valamint távolabbi településről is érkeztek zarándokok. Érezni lehetett az izgalmat köreikben, a sok kérdést, – vajon mitől lesz más ez az esemény, mondjuk egy éjféli vagy egy húsvéti szentmisétől? Vajon mit adhatok ezen eseményhez én magam?
Lassan elérkezett az idő, a rendezők felkéréssel álltak pár motoros felé, hogy az egyetemes könyörgést, a szentmise liturgiájában ők mondják el, ezzel is részesévé válnak a szentmisének, a közös fohásznak. Vonakodva bár, de összejött az öt fő, még nem tettek hasonlót így a kis időt kihasználva együtt olvasták, ismerkedtek a könyörgés szövegével. Aztán kis idő múlva megérkezett az autó, amellyel megérkezett a szentmisét celebráló apát, … kiszállt, s érdeklődve tekintettek rá, magas, ősz hajú, idős úr, aki kora ellenére fiatalosan lépdelt, s fogott kezet a körülötte lévőkkel, szigorú tekintette ellenére mindig mosolygott, és bátorította az embert. Megint látni lehetett a kérdő tekinteteket, – ez az idős pap mondja a szentmisét? vajon mennyire ismer minket, motorosokat? motorozott vajon valaha? – ezek és több kérdések repkedtek az első találkozáskor, és a válasz sem váratott sokáig magára.
A szentmise liturgiája a prédikációhoz ért, lassan elcsendesült minden és az ősz hajú apát elkezdte gondolatait megosztani, mindenki rá nézett, s hallgatták. Gondolatai a motorosokra koncentrált, imádkozott értük, és fiainak, lányainak érezte őket. Gyorsan megszerették, bár nem voltunk sokan, alig negyvenen, mégis a következő években lázasan készülődött ő is a 2008. -tól május hónapra szervezett motoros zarándoklat eseményére, amely később motoros búcsúvá vált a mindenki körében. Az apát úr pedig a motoros pappá, személyisége, őszinte gondolatai, barátságos, de tekintélyt parancsoló személyisége hamar közkedvelt lett nem csak a motorosok körében, hanem az ide érkező zarándokok között is.
A későbbi súlyos betegsége ellenére is mindig vidáman érkezett az eseményekre, 2009-ben nagyon sokan voltunk jelen, aminek szívből örült. Lelkesen osztotta áldását, szentelte fel a motorosok védelmezője tiszteletére emelt Mária szobrot, osztotta meg tapasztalatait baráti körben. Vidámsága ismert volt, jó kedéllyel, és fáradtságot nem ismerve készült mindig, kérésére készült a 2012-es motoros zarándoklatot hirdető videó, melyen személyesen hívott a rendezvényre mindenkit. Még mindig lelkesen, de már láthatóan fáradtan érkezett 2012.-ben is a motoros búcsúra, ahol hosszasan osztotta meg gondolatait, majd hosszan búcsúzott is el, nem tudtuk, hogy örökre. Betegsége ágyhoz kötötte, gyenge volt, ám látogatások alkalmával mindig remélte ismét a kápolnában misézhet. 2012. november 06-án a 91 esztendős apát, kanonok visszaadta a lelkét a teremtőnek.
Jól mutatja mennyire szerették a motorosok, s nem csak az ország határon belüli, hanem azon túliak is, a temetésén résztvevők motorokat indítva búcsúztak tőle. Az alapítvány sokat köszönhet neki, hiszen majd’ hat évig volt a kápolna plébánosa, mindig megosztotta bölcsességét, s amolyan jó nagyapai szeretettel fogadott mindenkit!
Soraimat az ő legismertebb gondolatiból idézve zárom: „…a motoros csikón ülve mindig vigyázz magadra és környezetedre. Hiszen mindenkit várnak otthon szerettei, barátai, óvatosan közlekedjetek! Motoros barátaim a Szent Szűz, motorosok védelmezője oltalmazzon benneteket! …”