Néhány évtized alatt átlépték a versenyzők a háromszázas, majd a négyszázas határt, s a hetvenes évek végén már azt tippelgették, vajon fizikailag lehetséges-e, hogy túlszárnyalják a fennálló 509 km/h-s rekordot?
A rohamos fejlődéshez kellett egy olyan tökéletesnek mondható helyszín is, mint a kiszáradt sóstó medre Bonneville-ben, ahol évente akár két-három alkalommal is gazdát cserélt a leggyorsabb kétkerekűnek kijáró képzeletbeli trófea. Előbb 1956-ban John Allen révén olvashattak le 311.7 km/h-s értéket a kijelzőről, de még ugyanebben az évben elhódította tőle a dicsőséget a német Wilhelm Herz, aki korábban Magyarországon is szerencsét próbált NSU-jával. Az addig szinte elképzelhetetlen 300 km/h feletti határ ismét módosult, most már a kétszáz mérföld per órás klubba kellett belépni annak, aki meg akarta szorongatni a legjobbakat.
Sorban szórták az újabbnál újabb csúcsokat, így kereken tíz év alatt egy százassal emelték a tétet, s Robert Leppan ikermotoros Triumph-jával 1966-ban már a „négykilósok” táborát szerette volna erősíteni, ám végül be kellett érnie a hitelesített, vagyis mindkét irányban teljesített 395 km/h-val. Odafelé 243,5, vissza 247,7 mph-val száguldott át a célvonalon, ami a jelentős oldalszél miatt nem volt éppen veszélytelen mutatvány… Járműve valószínűleg kitűnő egyensúlyának és szerény tömegének köszönhette sikerét, ugyanis Robert elmondása szerint a gép az egyik leggyengébb volt a mezőnyben - nagyjából 130 lóerőt tudott.
Jól látható, hogy korábban főként a négyütemű, európai gyártmányú vasak uralták a mezőnyt, ám a hetvenes években ez is megváltozott, mégpedig az amerikai Don Vesco érkezésével. Hétszáz köbcentis, kétütemű Yamahája 1970-ben nem talált legyőzőre, s egyben ő volt az első, aki négyszáz feletti tempóval suhant át a mérőponton.
Az örök elégedetlen versenyző nem érte be ennyivel, s látva a riválisok egyre gyorsabb gépeit – többek között honfitársa, Cal Rayborn Harley-ját -, újra munkához látott, hogy egy még erősebb szörnnyel nyűgözze le a mezőnyt. A méregerős, négyhengeres, kétütemű Yamaha TZ750 blokkja kitűnő alapnak bizonyult az építéshez, de tudta, hogy a 140 lóerősre saccolt erőforrás önmagában kevés lesz a sikerhez. Nem aprózta el a dolgot, s rögtön két TZ750 hajtóművet csavarozott a Silver Bird névre keresztelt vasba, és a siker nem is maradt el. Elsőként lépte át a háromszáz mérföld per órás álomhatárt, majd három évvel később az 500 km/h-s limitet is ő szakíthatta át feltöltős Kawasakijával.
Alaposan feladta a leckét a követőknek, hiszen több mint egy évtizeden át hiába próbálták megdönteni az 509 km/h-s rekordot, így egészen a kilencvenes évekig kellett várnunk az újabb szenzációra.
Úgy tűnik, a motorozás hőskorából merítettek az újkori bajnokok is, és az egyre fejlettebb futóművekhez minden korábbinál nagyobb, s erősebb blokkokat párosítottak, tudva, a nagy légellenállás miatt a korábbi pár száz lóerős masinákkal esélyük sincs feljebb srófolni a tempót. A kilencvenes években is csak egy legény akadt, aki beírhatta a nevét a bonneville-i nagykönyvbe, Dave Campos – ő egy duplablokkos, háromezres Harleyval érte el az 518 km/h-s tempót.
Itt ismét hosszú szünet következett, ugyanis tizenhat évig (!) nem talált legyőzőre az amerikai, ám a kétezres évek végén ismét felgyorsultak az események… Előbb Rocky Robinson csatolt egymáshoz két Hayabusa erőforrást, s jutott 551 km/h-ig, de csak két napig (!) örülhetett a sikernek, hiszen Chris Carr a 2997 köbcentis, kereken ötszáz lovas BUB Seven Streamlinerrel rálicitált, 2006. szeptember ötödikén 564 km/h-ra módosítva a csúcsot.
Kettejük külön párharcává egyszerűsödött a kék szalag elhódítása, s lovagi tornáik helyszíne mindvégig Bonneville maradt, évente elhappolva a másik elől a dicsőséget. Így folyt az adok-kapok, és a parázs csatában egészen 605,6 km/h-ig jutottak – a 2010 szeptemberében felállított rekord Rocky Robinson nevéhez fűződik, s ezt azóta sem tudták túlszárnyalni.
Unatkozó motorosok
Nem csak legnagyobb sebesség elérésére épített motorokkal, de speciális két- és háromkerekűekkel is jegyeznek a rekordokat szerte a világon. Eszement masinákban nincs hiány, így hivatalos csúcsként jegyzik Rev Biddis 227 km/h-s futását is. Az ő tempója azért különleges, mert koromfekete gépe hétköznaponként a helyi temetőben teljesít szolgálatot; az átalakított Triumph Rocket - ha éppen nem rekordokat dönt – utolsó útjára viszi az elhunytakat.
Hirtelen nehéz eldönteni, hogy melyik a furcsább: egy ilyen géppel 227-tel menni, vagy az, hogy létezik a hivatalos rekordok között a halottszállító-motor kategória… Nem csak a fura fogatok, de az egykerekezők is saját bejegyzésnek örülhetnek a Rekordok Könyvében – itt Terry Calcott tartja az egy kilométernél hosszabb távon teljesített csúcsot 251 km/h-val. Az elektromos hajtásúak között a SWIGZ Electric gépe bizonyult a legjobbnak, Chip Yates 316 km/h-ig jutott a szinte hangtalan géppel, a leggyorsabb hitelesített Jet-hajtású kétkerekű pedig Kevin Martin nevéhez fűződik, 325 km/h-val.
Dave Coats eredménye is megér néhány szót, hiszen egy széria Yamaha R1 nyergében érte el a 244 km/h-s tempót, s dolgát igencsak nehezítette, hogy eközben háttal ült a motoron…
Hogy ne csak egy emlékezetes rekord fűződjön a nevéhez, a következő futamra a feleségét, Sandrát is felültette a Yamahára, és kétszeméllyel is teljesítette a távot, ezúttal 225 km/h-val repesztve…