A gépem végsebessége és a legjobb köridőm mellett akad még egy beszédtéma, mely hosszú-hosszú órákra megtölti hangos szavakkal egy motorostársaság estéjét. Igen, a fogyasztásról van szó, mely a kétkerekűek kapcsán talán kevésbé fontos, mint a mindennapi használatú kocsik esetében, mégis komoly mondaköre van a bukósisakban produkált hihetetlen átlagoknak.
Azt mondják, sikerülhet...
Az egyik ilyen nagyotmondóverseny során hallhattam, ahogy sokat látott kollégánk áhítattal mesélt a különböző technikákról, melyek - ahogy mondja - megszínesítik az unalmas ingázást. Állítja, bármelyik motor fogyasztása könnyedén csökkenthető akár harmadával is, de a 20-25 százalékos spórolás garantált. Nincs más teendő, mint az állandó sebesség tartása helyett a kitűzött utazótempótól tíz km/órával eltérve felgyorsítani, a hajtás megszakításával hagyni, hogy a kuplungkart behúzva visszalassuljon a motor, szintén tíz km/órával a megszokott sebesség alá. A haladási átlag ezáltal nem változik, mert a példaként felhozott állandó 100 km/órás sebesség helyett 90-110 között fel-le jojózik az ember, így a tempó adott, csupán a fogyasztás csökken számottevően.
A hideg is kirázott tőle, hogy ilyen módon kínozzam magam és a technikát, ugyanakkor nem hagyott nyugodni a gondolat: egy 1352 köbcentis, nyomatéktól duzzadó gép nagyjából hatliteres átlagfogyasztása akár négy literre is csökkenthető? Egy vezetővel és csomagokkal együtt csaknem négyszáz kilós döggel ez utópiának tűnhet, azonban kár lenne rögtön elutasítani anélkül, hogy kipróbálnk. Így hát útra keltünk, hogy egy unalmas hétköznap csaknem négyszáz kilométer hosszú, és csak kicsit változatos itinerjét a hypermilerek, azaz a spórolós közlekedők módszereivel gyűrjük le.
Nem várt kínok
Az újratankolás nem éppen pontos módszer, elvégre a benzinkutak betoncsíkjai legtöbbször messze állnak a vízszintestől, így a jobban vagy kevésbé oldalra dőlt motorba súlyos decikkel tankolhatunk többet - vagy éppen kevesebbet -, ami száz kilométerenként nem elhanyagolható mennyiség. Így inkább a Kawa saját méréseire hagyatkoztunk, de előtte azért körmére néztünk, hogy mennyire is pontos a műszeregység fogyasztásmérője. Nagyjából 110-es átlaggal haladva 95 kilométert tettünk meg a két benzinkút között, majd 5,43 litert tankoltunk, azaz 5,7 l/100 km lett az átlag. A mérés elején nullázott kijelző 5,5-öt mutatott, tehát hibahatáron belül mért - indulhat az éles teszt!
A következő nagyjából száz kilométeren komoly mentális átváltozáson sikerült átesnem. A kezdetben még vicces és izgalmas technika, mármint a pontos és szinte veszteség nélküli gyorsítás, illetve a könnyed kigurítás úgy tíz percig lefoglalja az embert, majd nagyjából ugyanennyi ideig szórakoztató, ahogy a műszeregységet szuggerálva újabb decikért harcolunk, de csakhamar elvész a varázs, és helyét a monoton cselekvés mérhetetlen unalma veszi át. Ezzel nagyjából meg is pecsételődött a módszer sorsa, hiszen általában azért motorozik a magunkfajta, hogy kikapcsolódjon, és nem azért, hogy Mucsi Zoltán helyett ő legyen a következő stresszoldó pirula reklámarca...
Ugyanakkor nem szabad szó nélkül hagyni, hogy az ún. pulse&glide technika igenis működik. Az óra szerinti 110-es utazó, mely a navigációval leellenőrizve valójában 104-105 km/óra volt, állandó tempónál stabilan öt és félliteres fogyasztásátlagot produkált, míg százról 120-ra gyorsítva, majd a sebességet visszaejtve 4,5 literes érték jött ki. Többféle módszert is kipróbáltam, előbb alacsonyabb fokozatban, hirtelen, rövid ideig gyorsítva értem el a 120-at, majd komótosan, hatodikban, leheletfinoman kezelve a gázkart. Mindkettő jócskán lefaragott az 5,5 literes eredeti értékből, azonban a leghatékonyabb az volt, ha szintén hatodikban, a lehető legalacsonyabb fordulatszámon - ami ez esetben nagyjából percenkénti háromezres főtengelyfordulatot jelent - határozott gázadással vettem lendületet. Így suhanva a kigurítás nagyjából kétszer hosszabb ideig tartott, mint a gyorsítás, nem is csoda hát, hogy sikerült egy teljes literrel csökkenteni a fogyasztást.
Ennyi nem elég!
A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a kezdeti sikereken felbuzdulva próbára tettem az idegeimet, és még lazábbra vettem a tempót, leengedtem 80-100 km/óra közé a mutatót, mintha csak országúton hajtanék a még éppen megengedett törvényes átlagra. Az így megtett nagyjából ötven kilométer inkább volt tortúra, mintsem motorostúra, elvégre ekkor már a tükörben felbukkanó és előzésre készülő autókra is figyelnem kellett, fél szemmel a sebességmérőt pásztázni, s persze az útra is koncentrálni. Nem éppen veszélytelen móka, arról nem is beszélve, hogy a motor alkatrészeinek sem tesz jót, hogy nem negyedóránként, hanem öt-tíz másodpercenként fogom munkára a tengelykapcsolót... A kitartó önsanyargatásnak köszönhetően megszületett a már-már hihetetlen kategóriába sorolható, 3,8 l/100km-es eredmény, még ha ennek gyakorlati haszna vajmi kevés is. Talán akkor lehet legjobban hasznosítani, ha mondjuk éppen kezd kifogyni az üzemanyagod, és a következő benzinkút vagy ötven kilométerre található, mert ilyen különleges esetben perdöntő lehet, hogy két vagy három literből gurulsz el addig.
Akárhogy is, de csak túléltem a rendhagyó motorozást, a fenti kép pedig a bizonyíték, hogy a fogyasztás márpedig nem a hengerűrtartalomtól, sokkal inkább a vezetési stílustól függ. Más kérdés, hogy valószínűleg nincs olyan motoros, aki ezzel szórakoztatná magát nap mint nap, mert egyszerűen nem életszerű, hogy ezt a monoton mozdulatsort bárki is bírná cérnával, továbbá a forgalom sem teszi lehetővé, hogy huzamosabb ideig így haladjunk. Mindenesetre érdekes volt látni, hogy ilyen jelentősen csökkenthető a fogyasztás, még ha a sok-sok negatív mellékhatás miatt ez csak azoknak éri meg, akik forgalomtól mentes, sík úton haladnak munkahelyük felé, nincs szükségük kuplungkarra a hajtás megszakításához, és literszámra isszák a nyugtatóteákat indulás előtt, mert ezt máshogy nem nagyon lehet kibírni.
Érdekességnek tehát megteszi a kigurításos trükk, és tagadhatatlan, hogy működő receptről van szó, de a módszer technikai és biztonsági kockázatait is beleszámolva korántsem biztos, hogy hosszú távon is megéri alkalmazni.
Akadnak ellenpéldák
Ha a fenti eljárás nem is feltétlenül kifizetődő, azért akadnak olyan tippek, melyekkel valóban elérhetsz némi fogyasztáscsökkentést. Feltétlenül ide tartozik a jó általános műszaki állapot, az idősebb motorok rendszeresen ellenőrzött és beállított karburátora, az időben kicserélt légszűrő vagy éppen a gyújtógyertyák, üzemanyagszűrők szemmel tartása. Ugyanígy hasznos lehet, ha a dobozszettet csak akkor cipeled magaddal, ha tényleg szükséged van rá, mert a felső, és különösen az oldalsó kofferek jócskán növelik a légellenállást.