Interjú: Piroch Gábor kaszkadőr

El tudod képzelni, milyen lehet kiugrani egy égő Ikarusból az utolsó pillanatokban, mielőtt a Dunába csapódna? Netán leugrani hatvan méter magasról egy légpárnára, esetleg lángok martalékává válni? Piroch Gábor, a világszerte elismert, tapasztalt kaszkadőr mindezt már közelről megtapasztalta. A szakember számos filmben áldozta már fel testi épségét egy-egy jelenet hitelessége érdekében, volt pusztaságban lovagló cowboy, német katona oldalkocsis motorkerékpárral, és előfordult, hogy a süllyedő Titanic fedélzetéről ugrott a mélybe. Manapság már kaszkadőrszakértőként dolgozik, tehát – sok évtizedes tapasztalattal a háta mögött – megtervezi a jeleneteket, valamint gondoskodik a fiatalok képzéséről, ezáltal az utánpótlásról.

Szerettem volna többet megtudni erről a rendkívül különleges és veszélyes hivatásról, s természetesen az emberről mögötte, ezért felkerestem Gábort, aki legnagyobb örömömre igent mondott az interjúfelkérésre. Egy kávézó elé, kora délutánra beszéltük meg a találkozást, s húsz perccel előtte már kíváncsian pásztáztam a környéket, figyeltem a leparkoló autókat. Még kellemes időjárás uralkodott, ezért gondolatban elképzeltem, hogy alanyom hamarosan egykerekezve érkezik meg valamilyen fenevaddal. Miközben ezen elmélkedtem, hirtelen egy Csepel bicikli tűnt fel, engem pedig villámcsapásként ért a felismerés: Gábor megérkezett. Széles mosollyal mutatkozott be, s rögtön elejtett egy fontos gondolatmorzsát, mely szerint egy kaszkadőr sosem késik. Kiderült, a bicikli egyidős vele, és bizony már gyermekkora óta szolgálja őt. Még váltottunk néhány mondatot kint a napsütésben, majd helyet foglaltunk a kávézóban, s belekezdett az egyik legizgalmasabb történetbe, amit valaha hallottam.

Az akadályok fenik borotvaélesre a jellemet

- Mikor elkezdte a kaszkadőrködést, idehaza még merőben más, mondhatni, kevésbé megengedő volt a politikai rendszer. Hogyan került mégis közel ehhez a hivatáshoz?

- Budapesten születtem és nőttem fel, ahol akkoriban egészen más volt a városkép és a környezet. Nem rótta az utakat ennyi autó, nem volt ilyen nagy nyüzsgés, mi egész nap bandákba verődve fociztunk az utcákon. Csavarogtunk, barangoltunk a hegyekben, úszkáltunk a Dunában, hétvégenként bográcsban főztünk kint a szabadban. Igazi utcagyerekként éltem, a szüleim sokszor azt sem tudták, merre járok (nevet). Már a kezdetektől otthonosan mozogtam a sportokban, a középiskolai évek alatt saját focicsapatot alapítottam, mellyel nagyon szép eredményeket értünk el. Aztán a Honvédnél megismerkedtem a cselgánccsal… Imádtam magát a sportot, az edzéseket, no és persze a versenyeket, talán ezek a szép emlékek az okai, hogy mai napig érdeklődve követem a sportágat érintő eseményeket. Mindebből adódóan testnevelő tanár szerettem volna lenni, ezért Egerbe jártam, pedagógia karra. Ezt követően, a Honvédnél töltött éveim alatt kerültem közel a kaszkadőrködök világához, történt ugyanis, hogy az edzőként dolgozó, akkor már kétszeres olimpiai bajnok kardvívó Papp Bertalan különböző filmjelenetek forgatásához keresett sportolókat.

Akkoriban még speciális mellékszereplőknek nevezték a kaszkadőröket, akik képeseknek bizonyultak a színészek helyett végrehajtani komolyabb mozgáskultúrát igénylő harci jeleneteket. Így esett meg, hogy 1970-ben, tizenhat évesen megkaptam az első jelenetemet a Szemtől szemben filmben, ahol azonnal magával ragadott a szakma iránti szenvedély. Az egyetem miatt később, 22 évesen vonultam be katonának, s ekkor végérvényesen megfogalmazódott bennem a gondolat, miszerint kaszkadőr szeretnék lenni.

- Milyen nehézségekkel találta magát szemben és hogyan sikerült leküzdenie azokat?

- Akkoriban rengeteg megpróbáltatás érte azt, aki ilyen álmokat dédelgetett, hiszen azt tekintették az általánosan elfogadott életmodellnek, hogy mindenki szakmát szerez, dolgozik és termel. Apám buszsofőrként kereste a kenyerét, és nemzetközi utazások során sikerült nagy titokban hozzájutnia néhány nyugati magazinhoz vagy épp farmerhez, ami nálunk „nem létező” termék volt. Idehaza egészen másképp éltek az emberek, ez a gondolkodásmódban és motivációban is tetten érhető volt, ám én mindig is éreztem, hogy amit a rendszer sugall, az valahol sántít. Ebből fakadóan azt is tudtam, hogy nem lesz könnyű utam, de ezt éreztem sajátomnak. Mindezeken felül még közrejátszott az is, hogy a kaszkadőrök keresete nem jelentett biztonságot, hiszen nem olyan szakma, amit napi nyolc órában műveltél, aztán letetted a szerszámot és hazamentél. Kezdetben rengeteg anyagi nehézséggel szembesültem a társaimmal együtt, mert a forgatások alkalmi jellegűek voltak és mellette sok mellékmunkát vállaltam, például éjszaka telefonfülkéket takarítottam, szövőgyárban dolgoztam, aztán másnap reggel forgattunk. Nem pottyant az ölembe az elismerés és a megbecsülés, ezt csak hosszú évek munkája hozta meg.

Például 1974-ben, Woody Allen egyik filmjében lovas jelenetet kaptam. Napi 16 órát dolgoztam, mert én feleltem a lovak állapotáért is. Már kora reggel felkészítettem őket, ráadásul ezen jelenetek miatt munkát vállaltam egy lovardában, csak hogy gyakorolhassak. Emlékszem, egyszer egy presszóban kávéztunk a forgatás előtt, és gyors rendőri igazoltatást követően közveszélyes munkakerülőként az őrsre vezettek minket. Kis ideig benntartottak, majd elengedtek, de lelkünkre kötötték, hogy nézzünk rendes munka után. Nemcsak a rendszer, hanem a szüleim is próbáltak jobb belátásra bírni, de nem tágítottam.

- Tehát a rengeteg nehézség, a családi nyomás, az anyagi gondok, a rendszer mind-mind hátráltatta. Mi volt az a hajtóerő, ami előre vitte, és lehetővé tette, hogy eddig jusson?

- Úgy feküdtem le, hogy kaszkadőr leszek, és úgy keltem, hogy kaszkadőr vagyok. Hatalmas elhivatottság munkált bennem, s jó adag megfelelni akarás a saját magammal szemben támasztott elvárásoknak. Mindig magasra tettem a mércét. Ezen felül volt a szakmának valami megfoghatatlan vonzereje, ami az első pillanattól kezdve magával ragadott, azt az érzést pedig, amit egy jelenet sikeres leforgatása adott, semmi sem pótolhatta.

- Hogyan könyvelte el a kudarcokat?

- A kudarc és a siker is csak egyetlen napig tart, minden nap meg kell küzdeni a jóért. Ha valami nem jött össze, végiggondoltam, mit csinálhattam volna jobban, s másnap még nagyobb erővel futottam neki.

Persze előfordult olyan is, hogy más körülmények hátráltattak, de akárhogy is, a filmes szakmában rendkívül fontos az eltökéltség.

- Végül a szülők mikor fogadták el a döntését?

- Annak idején két csatornát lehetett fogni a televízióban, ezek közül az egyiken sugárzott Stúdió 81 című műsorban Kepes András vendége voltam 1981-ben, bemutattam neki az egyik trükköt, amit kozák lovaglásnak hívnak. Ennek lényege, hogy vágtázás közben a lovon, fejen állva tartod magad. Mikor ezt leadták, az utcából mindenki átment édesanyámékhoz, hogy nézd, Éva a fiad a tévében szerepel! Ő ujjongott a büszkeségtől, s talán itt tört meg a jég.

A filmipar tízpróbázói

- Úgy hírlik, jó barátok Arnold Schwarzeneggerrel. Hogyan lépett kapcsolatba a színésszel, s egyáltalán miként került a tengerentúli filmesek közé?

- Anno 1989-ben egy hátizsákkal a hátamon, kölcsönpénzből indultam el az Egyesült Államokba. Akkoriban még ugye nem álltak rendelkezésre adathordozók vagy felhőszolgáltatás, következésképp kazettán vittem magammal az addigi munkáimról összegyűjtött felvételeket, amiket szerettem volna megmutatni az ottani rendezőknek. A történet érdekessége, hogy a mágneskapus vizsgálatnál könyörögtem, ne tolják át, nehogy megsérüljön a szalag, de muszáj volt, végül hála az égnek épségben megúszta. Akkoriban rendkívül nehezen lehetett érvényesülni, ráadásul nem is tudtam, miként működik az ottani rendszer, de kijátszottam egyetlen erős ütőkártyámat, ami segített minden bajban. Ez nem más volt, mint a ránk jellemző felfogás: csak azért is megcsinálom! Ma már más a helyzet, mert az amerikai kaszkadőrök nem szeretnének megsérülni, ezért a veszélyes jeleneteket zömmel az öreg kontinensről származó szakemberek végzik, vagyis jóval könnyebb dolga van annak, aki szeretne bekerülni ebbe a körbe.

Bárhogy is, a rendszerváltás után szép lassan felfejlődött a magyar filmipar is, manapság pedig már technikában és felkészültségben is simán hozzuk a nyugati szintet. Visszakanyarodva a kérdéshez, igen, Arnolddal nagyon jó barátságban vagyok, a Terminátor 3 forgatásán például együtt sakkoztunk. Közös bennünk, hogy ő is hatalmas álmokkal vágott neki annak idején Amerikának. Talán nem olyan közismert tény rólam, de az utóbbi években ügetőversenyeken is indultam és szép sikereket értem el, s egyik alkalommal elismerésül kaptam egy fehér melegítőszettet magyar címerrel. Nos, ezt Arnoldnak ajándékoztam, aki igazán örült a gesztusnak és megölelt.

- Hogyan tekintenek a kaszkadőrökre a filmiparon belüli dolgozók?

- Én úgy hívom magunkat, hogy a filmvilág tízpróbázói. Annak idején gyakran megesett, hogy a forgatásokon haláleset történt. Például az 1925-ös Ben Hurban értelemszerűen még nem használtak speciális effekteket, a versenyjelenetek valóban megtörténtek, a forgatás közben pedig a szekerek ütközésekor az egyik dublőr a levegőbe repült, majd földet érve szörnyethalt. Jóllehet, ma már nagyon fejlett a technika és a munkavédelem, továbbra is nagy veszélyekkel nézünk szembe, és a baleseteket nem mindig sikerül elkerülni. Előfordul, hogy a jeleneteket napjában hatvanszor is leforgatjuk, azaz hatvanszor leesel a motorról, elcsúsztatod, ugratsz, eldőlsz.

Talán pont ezek miatt a színészek és a rendezők elismerik a kaszkadőrök munkáját, illetve felkészültségét, Jackie Chan nemrégiben egy talkshow keretében elsírta magát a hálától, mikor újra találkozott egykori dublőrcsapatával.

A mindenkit elcsábító kétkerék…

- Hogyan jöttek képbe a motorok?

- Míg első autómra csak 29 évesen tettem szert, motorjaim már korábban is voltak. Akármilyen furcsán hangzik, úgy jártam végig a szamárlétrát, mint sokan mások, először Dongóra ültem, majd 125-ös Danuviára, aztán egyszer karácsonyra kaptunk testvéremmel egy 175-ös Jawát. Persze nem bírtam ellenállni a kísértésnek, s a bátyám jogosítványával szeltem az utakat. Egyszerűen imádtam az érzést, amit a motorozás nyújtott.

- Milyen motoros jelenetekben szerepelt?

- Az első ilyenre 1979-ben került sor a Kinek a törvénye? című filmben. MZ ES 125-tel hajtottam bele egy 1500-as Zsiguli hátuljába. A történet szerint motorosrendőrt játszottam, aki éjszaka követi a TSZ-elnököt, mert úgy hírlik, hogy ittasan szokott vezetni. A jelenetben az elnök lefékez, én meg hátulról belerongyolok a kocsiba. Bár akkor még nem gyűjtöttem tapasztalatom a motoros jelenetekkel kapcsolatban, próbáltam mindent alaposan megtervezni, az volt az elképzelés, hogy átrepülök az autó felett és szivacsra érkezem, ami tompítja az esést.

Végül 60 km/órás sebességgel értem be a kocsit, de sajnos egész más történt, mint az elképzeltem, ugyanis a combom a kormányba akadt és befejeltem a hátsó szélvédőt. A stáb tagjai közül többen sírva fakadtak, de kis idő múlva, mikor magamhoz tértem, jeleztem, hogy nem történt nagy baj, s csodával határos módon kisebb agyrázkódással megúsztam az incidenst.

- Ez láthatóan nem vette el kedvét a motorozástól…

- Bizony, egyáltalán nem. Egy 1985-ös, Franco Salomon kaszkadőrszakértő vezényletével forgatott jelenet során például oldalkocsis motorkerékpárral kellett felbuknom úgy, hogy a kormányt hirtelen elcsavarom, s kirepülök a nyeregből. Kezdetben idegennek éreztem a dolgot, de aztán néhány esés után megszoktam, és bátran megcsináltam még nagyobb sebességnél is.

- Milyen képességek, készségek szükségesek ahhoz, hogy valaki jól teljesítsen egy-egy ilyen jelenetnél? Kikből lesznek jó motoroskaszkadőrök, előny például a versenyzői múlt?

- A motoros jelenetek nagyon veszélyesek, hiszen nagy sebesség mellett minden pillanatok alatt történik, nincs idő gondolkozni. Természetesen fontos a gyakorlás, a tudás és az alázat, amit jómagam gyűjtőnéven munkának hívok.

Egyáltalán nem biztos, hogy a versenyzők megállják a helyüket a kaszkadőr szakmán belül, mert, ugye, ők pont azt tanulják éveken keresztül, hogyan ne essenek le a motorról, ellenben nálunk épp ez a feladat, és bizony piszok nehéz több évnyi programot tudatosan „átírni”. Sokszor megégettem már magam, ezért csak akkor válogatok be valakit a jelenetre, ha tudom, képes megcsinálni és ezt láttam is előtte.

- A forgatások során ki felel az autók és motorok műszaki állapotáért?

- A kulcs ezúttal is a csapatmunka, egyetlen ember nem figyelhet mindenre, mert véges az energiája és az ideje. A járművek műszaki állapotáért és felkészítéséért külön szakmai gárda, speciális szerelők felelnek. Minden jelenet más és más előkészítést kíván, nem mindegy a gumiabroncsok nyomása, a futómű beállítása, sőt előfordulhat, hogy extra alkatrészekre is szükségünk van a sikerhez. Továbbá, ha a forgatás közben baleset történik, a motorokat és autókat ajánlott gyorsan helyrehozni, s ehhez elengedhetetlenek a képzett szakemberek. A snitteket sokszor több lépcsőben vesszük fel, ennek ellenére mindig ugyanolyannak kell lenniük.

Piroch Gábor ma már kaszkadőrszakértőként hasznosítja hosszú évek alatt felhalmozott tudását és tapasztalatát

Példának álljon itt egy bevett szituáció, miszerint a motoros felborul, majd felpattan a földről, fegyvert ránt, lezajlik az akciójelenet, majd jön a menekülés. Rengeteg előzetes gyakorlást igényel, hogy mindez összeálljon, ráadásul a motort vezető kaszkadőrnek nagyon muszáj egyszerre több dologra figyelnie, például mikor és mekkorát fékez, mikor dönti el a motort, mikor gyorsít fel stb., az egykerekezések, ugratások pedig további remek képességeket igényelnek.

- Legújabb könyve a Kaszkadőrnek születtem címet viseli. Valóban születni kell arra, hogy valaki ezt a hivatást válassza?

- Természetesen szerencsés, ha valaki jó érzékkel születik valamihez, de az alázat, a munka, az elhivatottság és a küzdeni akarás az, ami végül meghozza az igazán átütő eredményt. Csak mint az élet egyéb területein…