Nem túlzás egyedülállónak nevezni a kiskunfélegyházi motorostalálkozót, hiszen az immáron tizedik alkalommal megrendezett eseményen láthattuk már a nemzetközi krosszcsapatok viadalát, elképesztő háromkerekűek kiállítását, az amatőr oldalkocsisok kevésbé tempós, de annál látványosabb „Flúgos futamairól” nem is beszélve.

oldalkocsis-talalkozo-es-verseny-kiskunfelegyhaza-2024

Azt ígérik a szervezők, idén a jubileumi összejövetelen mindenben túlszárnyalják az eddigi bulikat, és 2024-ben több oldalkocsis motor, több koncert, valamint háromkerekű krosszgépek tömege várja a látogatókat. Emellett – az évtizedes hagyományt folytatva – most is a jótékonyság jegyében zajlik az immáron ötnapos rendezvény.

Különleges gépek a 10. Oldalkocsis Találkozón

A tavalyi riportot látva nehéz lesz szintet lépniük, hiszen már 2023-ban is nemzetközi sztárok és a kontinens távoli pontjáról érkezett vendégek emelték a találkozó színvonalát, de az idei felhozatalt látva mindent megtettek a szervezők, hogy felejthetetlen legyen a kiskunfélegyházi összejövetel.

oldalkocsis-talalkozo-es-verseny-kiskunfelegyhaza-2024
A kiskunfélegyházi pálya, ahol nem csak a profik, hanem a lelkes – és a kép alapján bevállalós – pilóták is próbára teszik magukat...

A mai afféle nulladik nap, így este kezdődik a hivatalos program a gyerekmotoroztatással és a holland RBB zenekar koncertjével, majd holnap délutántól egészen vasárnap estig csaknem harminc különböző előadás, túra és verseny gondoskodik a vendégek jó hangulatáról.

oldalkocsis-talalkozo-es-verseny-kiskunfelegyhaza-2024

Felsorolni is hosszú lenne, hogy a futamoktól, a kiállításokon át, a hagyományőrző előadásokig mennyi mindennel készültek a rendezők, ezért azt javasoljuk, ha Te is részt vennél a különleges eseményen, keresd fel a 10. Oldalkocsis Találkozó oldalát, ahol minden részletet megtalálsz a programokról.