Kartell kell a kartell ellen: az OPEC megalakulása
A nővérkék a harmincas évek elején gyakorlatilag zabolátlanul tevékenykedhettek, új kutakat fúrtak, új mezőket fedeztek fel. Ezekre legtöbbször szegény, elmaradott országok területén bukkantak rá, például ebben az időszakban leltek rá igen kalandos módon, szinte véletlenül az arab lelőhelyekre. Az olajcégek által csak kecskepásztorokként kezelt kalifátusoknak pár ezer dolláros egyszeri összeggel, plusz egy-két százalék bevételi részesedéssel szúrták ki a szemét az évtizedekre szóló kitermelési jogért cserébe. Persze csaknem mindenhol belementek ebbe az üzletbe, hiszen maguktól úgysem tudták volna felszínre hozni a fekete kincset.
Először Mexikó kormánya kapcsolt, hogy fillérekért adják el jövőjüket. Az ország alkotmányának egyik pontjára hivatkozva, miszerint a föld alatti ásványkincsek az állam tulajdonát képezik, 1934-ben államosították a Shell és az amerikai Mexican Eagle olajkútjait, ami kis híján háborúhoz vezetett. Nagy-Britannia be is jelentette, hogy Mexikótól nem vásárol több olajat, aki nem ejtett könnyeket, egyszerűen a sorban következő vevőt választotta: a náci Németországot. Jóval később, már az 1940-es évek végén Venezuela is rájött, hogy mi megy itt, de ők már nem álltak meg szimpla államosításnál, hanem megkeresték az arab és afrikai országokat, és szövetséget ajánlottak nekik egy ellenkartell kialakítására. Szó szót követett, és 1960-ban megalakult az OPEC, azaz az Olajexportáló Országok Nemzetközi Szervezete.
A birodalomnak visszavágnak
Eleinte a nővérkék nagyokat nevettek az egymással is háborúzó „kecskepásztorok” és Che Guevara imitátorok szövetségén, akik általában a szomszédjukkal sem tudtak megegyezni, sokszor inkább egymást lőtték. Ékes bizonyítéka a tagállamok szembenállásának, hogy az OPEC központja nem az iszlám térségben, hanem semleges területen, Bécsben található, nem véletlenül. A multik picit emelték hát a baksist, és ügyesen játszották ki az arabokat egymás ellen. Továbbra is hihetetlenül olcsón vásárolták fel a nyersolajat, majd a világpiacon busás haszonnal értékesítették. Csakhogy 1973-ban történt valami, ami egységbe kovácsolta a muszlimokat. A jom kippur-i háború elvesztése után Egyiptom az arab államok közül egyedül elismerte Izraelt. Ez akkora felháborodást váltott ki az OPEC tagországai körében, hogy embargót vezettek be az USA, Nyugat-Európa és Japán ellen. A zárlat ugyan csak 9 százalékkal csökkentette a kőolaj napi világpiaci forgalmát, de már ez is elég volt ahhoz, hogy az árak az egekbe szökjenek, Németországban pedig hétvégente turisták bóklásszanak a néptelen autópályákon. Angliában napokra leállt a fűtés, és több országban egyik nap csak páros, másik nap csak páratlan rendszámú autók tankolhattak, ha ugyan volt mit.
Az olajválságok kora
Az első, 1973-as válságot még hat olajárrobbanás követte, ami mindenkit kellemetlenül érintett, kivéve az olajvállalatokat. 1975-re az Exxon a világ leghatalmasabb cége lett, és a Forbes listájának első hét helyét öt „nővérke”, valamint a General Motors és a Ford foglalta el. Az Exxon minden idők legnagyobb vállalati profitjáról szóló jelentést tett közzé 1974-ben, amit azzal a reklámkampánnyal igyekezett tompítani, hogy a költséges új feltárásokat ebből finanszírozzák. De amikor a Mobil félmilliárd dollárért felvásárolt egy áruházláncot, a közvélemény végleg ellenül fordult, értjük ezalatt a kormányok egyre elítélőbb álláspontját is.
Az egyik olajvállalat 1976-ban készített stratégiai elemzése szerint „a magán olajvállalatok jövője sokkal bizonytalanabb, mint korábban. Az a tendencia, hogy a termelési folyamat elejét állami kézbe adják, folytatódni fog. […] Direkt vagy indirekt állami részvétel várható azonban a termelési folyamat későbbi szakaszaiban is.” Az elemzés szerzője kiváló látnoknak bizonyult, minden szava valóra vált.
Az állami óriásvállalatok megjelenése
Országonként más és más okokból, de az 1990-es évektől kezdődően a kormányok nagyjából egy időben kezdték el összevonni, és ha korábban esetleg privatizálták, visszaállamosítani olajvállalataikat. Olyan országokban is energetikai óriásvállalatok jöttek létre, amelyekbe a multiknak korlátozott bejutása volt (pl. Kína). Csak hogy a legnagyobbakat említsük: PetroChina, Sinopec (Kína), Saudi Aramco (Szaúd-Arábia), Kuwait Petroleum Corp. (Kuvait), Petrobras (Brazília), Petronas (Malajzia), PDVSA (Venezuela), Rosznyefty (Oroszország). Ráadásul több nagy olajcég is csak papíron van magánkézben, ténylegesen állami irányítású, különösen Oroszországban.
Mindenhol felfigyeltek arra, hogy az olaj stratégiai erőforrás, nemzeti kincs. Ez több következménnyel is járt a „hét nővér” számára. Az egyik a tevékenységi kör kiszélesítése volt. Már az 1976-os jóslat előtt is törekedtek arra, hogy más területeken (például atomenergia-szektor, kereskedelem) is befolyást szerezzenek, vagy az olajipar más szektoraiban (finomítás, szolgáltatások, kutatás) növeljék szerepüket. Ma a világ legnagyobb olajipari cége, az ExxonMobil már elsősorban nem kitermeléssel foglalkozik, hanem a finomításban tölt be globális vezető szerepet, a Chevron pedig a geotermikus energia kihasználásának piacvezetője. A másik következmény, hogy a hihetetlen méretűvé duzzadt állami óriásokkal szemben csak további koncentrációval érvényesülhettek, így a magán olajvállalatok kannibalizálni kezdték versenytársaikat.
A nővérek felfalják egymást
Mivel a kilencvenes évektől kezdődően a kormányok kezdtek rákönyökölni saját ásványkincseikre, a multik vállalati összebútorozásra kényszerültek. Minden bizonnyal amúgy is ebbe az irányba mutattak volna az események, a kormányok tevékenysége viszont jócskán felgyorsította a folyamatot. Csak az Egyesült Államokban több mint 2600 olajipari vállalati felvásárlásra került sor 1990 és 2004 között. Az egyesülések során a hét nővérből három eltűnt. A legnagyobb jelentőségű összeolvadás az Exxon és a Mobil 1999-es egyesülése volt (ExxonMobil), amivel a világ akkori legnagyobb árbevételű cége jött létre, letaszítva trónjáról a Walmartot. A Texacót két másik nővérke, a Shell és a Chevron zabálta fel, utóbbi Chevron-Texacóvá alakult, így a név tovább él. Eltűnt a Gulf is, mely a Chevron és a BP része lett.
Mit hoz a jövő?
Iparági pletykák szerint a jövő is az összeolvadásokról szól majd, és ez egyaránt vonatkozik az állami kézben levő vállalatokra: régóta emlegetik a két kínai óriáscég, a PetroChina és a Sinopec egyesítését, melyek egyenként akkorák, mint az ExxonMobil.
Emellett iparági források szerint a közeljövőben a palagáz-kitermeléssel foglalkozó cégek rohamos felvásárlása várható, a legfőbb vevők az ExxonMobil és a Chevron lesznek. Az Exxon már 2010-ben felvásárolta a legnagyobb palagáz-kitermelőnek számító XTO-t, és további 300 milliárd dollárt tárazott be jövőbeni felvásárlásokra.
Cikksorozatunk következő részében az olajipart forradalmasító új módszerről, a palagáz-kitermeléséről adunk áttekintést. Bemutatjuk az új technológia jellemzőit, előnyeit és problémás területeit, valamint az ágazatra gyakorolt hatásait.