Észak-Olaszországban, a svájci határ közelében fekszik Varese, mely egyebek mellett arról híres, hogy az Aermacchi, a Cagiva és persze az MV Agusta is itt vert tanyát. Tegyük hozzá, kezdetben a Varese-tó déli csücskétől harminc kilométerre található Samarate volt az MV székhelye, és akkoriban még nem is a motorgyártás állt a középpontban. Amikor az alapító 1927-ben elhunyt, özvegye és fia, Domenico úgy határozott, hogy az egyre népszerűbb motorozást kihasználva profilt vált, és a kétkerekűekre szakosodik. Persze ez nem ment egyik napról a másikra, ugyanis fürgék, de rém megbízhatatlanok voltak első gépeik, melyekben kétütemű erőforrás duruzsolt és kétfokozatú váltót továbbította az erőt a hátsó kerékre.
Megjelent az MV Agusta-dokumentumfilm
Szerencsére nem adták fel az első kudarcok után, és milyen jól tették, hiszen ma már tudjuk, hogy a versenysport meghatározó márkájává nőtte ki magát az MV. A második világháború után jöttek is a jobbnál jobb vasak, élen a 98 köbcentis, ötlovas belépőszintű modellel, és egészen az Olasz Gyorsaságimotoros-bajnokságot megnyerő 125-ösig (1949, Campionato Italiano di Velocita – I. hely).
Nem véletlenül írnak úgy a gyár feljegyzéseiben, hogy az ötvenes években kezdődött a „Nagy Bumm” az MV-nél, hiszen sorra jöttek a sportsikerek, közben a megfizethető 125 Pullman közönségkedvenccé vált, szóval csak úgy ömlött a pénz a cégbe. Remek érzékkel megkaparintották az elérhető legjobb fejlesztőmérnököket és fejlesztőként is brillírozó pilótákat, így került a „csapatba” Mike Hailwood is, s ezután egyszerűen nem volt ellenfél.
Az angol felirat helyett beállítható automatikus magyar fordítás is a filmhez
Egy évtized alatt kilenc vb-címet szereztek, ami nem is csoda, hiszen a 497,9 köbcentis 500 GP félelmetesen erős és gyors volt, s akkor úgy tűnt, az MV-t egyszerűen nem lehet megszorongatni... Igen ám, de minden cég csak annyira sikeres, amennyire a vezetői azzá teszik, és Domenico 1971-es halála után úgy tűnt, nincs aki pótolja a géniuszt a családi vállalatnál. Mintha kihúzták volna alóluk a talajt: csak pár év telt el Domenico halála után, s a társaság padlóra került, majd 1980-ban gyakorlatilag működésképtelenné vált. Később még maga Massimo Tamburini is megpróbálta feltámasztani a márkát, de motorjai „csak” lenyűgözőek voltak, viszont a pénzügyi osztályon nem voltak elragadtatva a méregdrága, és tömegesen aligha eladható vasaktól.
Ezután a Proton pumpált egy vagyont a vállalatba – egészen pontosan: 70 millió eurót –, sőt 2008-ban még a Harley is megkaparintotta a jogokat, de az amerikai cég is gyorsan túladott a portékán. Az utolsó komolyabb mérföldkő az éppen két éve kötött megállapodás volt, amikor az MV Agusta Motor vezérigazgatója összeállt a kínai Loncin Motor Companyval, hogy terveik szerint közösen gyártanak 350 és 500 köbcentis motorkerékpárokat az ázsiai piacra. Viharos volt tehát az MV története, de bármilyen nagy bajba is került a vállalat, mindig volt egy lelkes befektető – utoljára éppen a dúsgazdag orosz üzletember, Timur Sardarov, aki szeretné ismét felvirágoztatni az egykor szebb napokat megélt márkát.