Aligha létezik tökéletes lopásgátló, de az kétségtelen, hogy az alaposan lezárt vas eltántorítja a legtöbb tolvajt, különösen a kezdőket. Ezért érdemes alaposnak lenni – a túrákon is –, és a rosszfiúk fejével gondolkodva, minél többet tenni a gép biztonságáért.

motozem-lancok-lakatok-es-nyomkovetok-motorosoknak
Továbbra is fontos a járművek lopásvédelme, bár itthon az utóbbi 15 esztendőben szinte teljesen megszűntek az autó- és motorlopások. Hála a rendőrség Gepárd Csoportjának, 95%-kal csökkent az ilyen bűncselekmények száma Magyarországon –  anno évi 6-7000 lopott autóról érkezett bejelentés, míg 2022-ben már csak 3-400 esetet jegyeztek fel

Elektronikus és mechanikus lopásgátlók motorosoknak

Akárcsak az adataid védelménél, itt is a többlépcsős, eltérő technikára épülő megoldások a célravezetőek, így érdemes mechanikus, elektronikus és egyéni vagy legalábbis ritkán látott eszközzel útját állni a rablóknak.

Minél kisebb és jobban elrejthető a nyomkövető, annál nehezebb lesz megtalálni az idomok alatt. Ilyen szempontból az egyik etalon a fenti eszköz, hiszen akkora, mint két-három pénzérme, és 3 méteres pontosságú helymeghatározó rendszerrel segít beazonosítani, hogy hol parkol a motor

Az elsőre kiváló megoldás egy apró, mozgásérzékelős jeladó, mint például a BikeAngel, ami havi 3-4 eurós díjért cserébe itthon és külföldön is „vigyáz” a járgányra, illetve nyomban értesít, ha valaki megpróbálja ellopni. Mivel nyomkövetőként is szolgál, lopás után van esélyed visszaszerezni a gépet, emellett pedig arra is használható, hogy visszanézd az általad bejárt túrák útvonalát.

motozem-lancok-lakatok-es-nyomkovetok-motorosoknak
Minden védelmi rendszer annyit ér, mint a leggyengébb eleme, ezért fontos, hogy milyen lakattal és a motor melyik pontján rögzíted a láncot megálláskor. A képen látható módszer a legkevésbé hatékony, ezért szinte kár magaddal cipelni a 6-7 kilós monstrumot

A mechanikus védelem legjellemzőbb eszköze a vaskos lánc és a lakat, de ez is csak akkor hatásos, ha megfelelő helyen rögzíted. Elvégre ha csak átfűzöd az első keréken, pár szerszámmal mozdíthatóvá válik a gép, és ugyanez a helyzet akkor is, ha nem elég masszív tárgyhoz láncolod a járművet. Jól tudjuk, hogy néhány modellen bonyolult a vázon átbújtatni a láncszemeket, és nincs mindenhol biztonsági szem a földön, mint a garázsodban, amihez a másik végét rögzíted, de érdemes megpróbálni, mert az ilyen részleteken múlhat, hogy egyáltalán célponttá válik-e a motorod.

motozem-lancok-lakatok-es-nyomkovetok-motorosoknak
Ez már egy fokkal jobb, de ha igazán biztosra szeretnél menni, inkább a vázon bújtasd át a láncot, és úgy lakatold le, hogy a láncszemek ne érjenek le a földre, ami megnehezíti a szerkezet vágását, eltörését

Végül pedig a meglepetés erejét kihasználó trükkök jöhetnek szóba, melyekkel nem vagy ritkán találkoznak a bűnözők. Ezek lényege, hogy a szokatlan megoldások elbizonytalaníthatják a tolvajokat, főleg ha sok időbe telik a kulcs vagy a kód nélkül eltávolítani őket, és nincs bevett módszer a leszedésükre. Ilyen lehet – idősebb gépeken – a sajátos indítási procedúra vagy a saját eszközzel lezárt fék- és kuplungkar, bár ezek többnyire csak azokat tántorítják el, akik lábon szeretnék elvinni a kiszemelt vasat.