A 24 órás viadal a pilóta szemszögéből

Idén júliusban ismét motoroktól volt hangos a 'madarasi reptér, ám ezúttal nem Európa legerősebb dragsterei, hanem a múltszázadban született vasak bizonyíthattak a tűzforró betonon. Csaknem hétszáz kör (!) várt a pilótákra, valamint a koros motorokra, és bátran leszögezhetjük, hogy nem volt hiány jelentkezőkben, ugyanis közel harminc csapat vágott neki az idei viadalnak.

Elképesztő forróság és viharos erejű szél nehezítette a versenyzők dolgát, ezért a szervezők kénytelenek voltak elhalasztani a rajtot, ám félórás csúszással végül megkezdődött ategz idei 24 órás. Mi, egyszerű nézők csak csodáltuk a fáradtsággal és forrósággal küzdő pilótákat, de hogy ők mit éltek át ezalatt, arról meséljen az egyik résztvevő, a MAMI (Magyar Motorkerékpár Technikum és Szakképző Iskola) kiváló oktatója, Kutrik Zsombor!

Száguldás 24 órán át a kunmadarasi betonon

Egy éven keresztül nincs olyan hét, amikor nem jut eszedbe: már csak X nap van a versenyig… és még mennyi teendőm lesz addig! Ezt néha gondnak, de az esetek többségében kellemes tehernek éli meg az ember. Természetesen a középpontban a technika áll, de számos egyéb tényezőt is mérlegelnünk kell. Mik a célok? Abszolút győzelem vagy „csak” a kategória első helye? Kik lesznek a pilóták? Biztosan el tudnak majd jönni? Kik segítenek tábort verni, főzni? Komoly csapatmunka ez, még ha csak a 4-5 pilótát is látjuk körözni.

Nos, itt nem egy hét a munka, mert a motort lényegében egész évben építjük, legalábbis mi, mert itt nincsenek félmegoldások, vagy ha igen, azok megbosszulják magukat. Ráadásul nem elég megépíteni a motort, szinte mindenből szükség van tartalékra, és ezeknek is tökéletesnek kell lenniük. A motor tehát az egyik legdrágább tétel és sok időt emészt fel a felkészítése, másik a verseny alatt elhasznált üzemanyag, abroncsok, nevezési díj, étel, ital, lejutás stb. Szóval annak ellenére, hogy néhányan elbagatellizálják ezt a versenyt, mert „reptéri lángosevőnek” gondolják, nagyon nem az!

Tudjátok, 1998 óta versenyzem különböző motorokkal, legtöbbször MZ-vel, de mindig is úgy gondoltam, ez a viadal talán az egyik legkomolyabb mind közül. Lehet, hogy nem megyünk olyan szinten, mint egy átlagos gyorsasági versenyen, de igenis komoly tempót kell diktálni. Nem véletlen, hogy egyre komolyabb csapatok, pilóták „szállnak be a buliba”. Mi több, az átlagos versenyekkel szemben itt van három komoly különbség:

- Nem eshetsz el, mert az egész csapattal kitolsz. Azaz soha ne menj bele olyan meggondolatlan előzésekbe, ami rövidtávú versenyen talán beleférhet!

- Két-három alkalommal mész a 24 óra alatt, alkalmanként másfél vagy akár három órát.

- Éjszaka is motoron ülsz, szinte csak a saját világításodban bízva.

Az első kettő szinte evidens, de a harmadik tényező komoly kihívást jelent. Nagyon erős, megbízható világításra van szükség, ami nem nagy többletsúly a motornak és nem terheli túl az elektromos rendszert. Igaz, kb. csak hat órát motorozunk teljes sötétségben, de egy rossz világítás behozhatatlan hátrányt okoz.

Ilyen volt belülről az idei 24 órás veteránverseny

Iván Árpád (Bambi) csapfőnök kezei alatt született a motor, még 2021-ben. Mivel szinte gond nélkül teljesítette múlt évben a kb. 2500 km-es távot, az erőforráshoz nem is nyúltunk. Világítást fejlesztettünk, jobb lett a futómű és még néhány apróság. Idén új abronccsal próbálkoztunk, remek választásnak bizonyult kezelhetőség szempontjából, de sokkal jobban kopott. Négy (!) hátsó és két első gumi fogyott el, tehát messze több, mint tavaly.

Mi pénteken délután már teszteltünk – addigra megépítették a pályát –, jöhetett az áttétel, a geometria, a kezelőszervek állítása, és csodával határos módon este kilencre úgy éreztük: kész a motor. Nyugovóra tértünk, majd reggel újra teszt, akkor egy pici állítást még eszközöltünk, de minden rendben volt. A start előtt fél órával még átbeszéltük, ki fog rajtolni és utána milyen sorrendben jövünk majd. A mi csapatunkban öt versenyző szerepelt, név szerint Baló Tamás, Bán Levente, Irmai Zoltán (Chino), Kutrik Zsombor, azaz jómagam. Többszörös MZ Kupa-bajnokok, több ilyen versenyt megjárt tapasztalt, gyors pilóták. Újoncként beválasztottuk Szabó Sándort, aki szintén rendkívül elhivatott és nagyjából egy éve űzi komolyan a pálya-MZ-zést. Ő a hihetetlen kitartása, motiváltsága és nem utolsó sorban gyorsasága révén került a csapatba. Tegyük hozzá: ez elég ritka felállás, mert általában négy pilóta indul egy motorral, míg nálunk most öt. Sok-sok taktikai elem dönthet arról, ki és mikor megy, ezért mi csak éjfélig raktuk össze a pilóták sorrendjét.

A klasszikus, „pályán átszaladós” Le Mans-i rajt várt ránk. Nem is tűnik annyira fontosnak egy 24 órás megmérettetésen, de ilyenkor elég koszos még a pálya és nagy a tömeg, ezért rutinos versenyzőt szoktunk harcba küldeni. Nálunk ez a pilóta Baló Tamás volt. 

A rajtunk egész jól sikerül, de sajnos a segítőnk, aki a motort tartja, átlépi a pálya vonalát, ezért rögtön begyűjtünk egy tízperces büntetést. Az ötödik helyen állunk, amikor Tomi 55 kör után kijön és felülhetek a motorra. Minden rendben van, de sajnos a Kunmadarasi reptérnek vannak sajátosságai, amik bizony megterhelik a gépet és pilótáját.

Az egyik ilyen egy jobbos kanyar, amit kb. 80 km/órával veszünk be. A kanyarkijárat aszfalt- és betonburkolatú, a kettő találkozásánál, a göröngyön a motorunk hátsó gátlói a végállásütköző gumikon koppantak. Ezt még az is tetézi, hogy a külső íven a „bukózónában” egy jókora bokor helyezkedik el. Ha ezt a kanyart elnézed, nyom nélkül eltűnsz, és még a mentés is nehézkes. Sajnos volt is, aki itt „megpihent…” 

Hát ezt a kanyart én megtisztelem, de van, aki nem, mert pl. a Mátrai Betyárok csapatából Hugyecz Erik itt a kanyarkijárat után vagy 10 km/órás sebességkülönbséggel elhúz mellettem. De ezzel azért, azt hiszem, együtt tudok élni… Már tavaly kibontakozóban volt, hogy bizony az ő csapata komoly ellenfél lesz, mert 2021-ben is csak műszaki gondok miatt szálltak ki mellőlünk a versenyből. Egy tank benzin kimotorozása után pilótát cserélünk. Szabó Sanyi következik, és gond nélkül letolja ő is a hozzávetőleg kétórás menetidőt.

Ekkor már este nyolc körül jár az idő és Chino következik. Úgy időzítjük, hogy neki – a látása miatt – teljes sötétségben ne kelljen mennie. Bár iszonyat tempót diktál, sajnos a bokros, ugratós kanyart nem szereti az első futóművünk. Valamelyik alkatrész elfárad (még nem szedtük szét, így nem tudjuk, melyik) és sajnos a jobb oldali teleszkóp csillapítás nélkül marad. Ennek a következménye egy elég komoly zakó, pont a boxunkkal szemben fekvő, kb. 80 km/órás, balos kanyarban.

A közeli esés gyors mentést tesz lehetővé, de a látvány annál lesújtóbb. A motor romokban, ráadásul pont az éjjeli menetek előtt. Lámpák leszakadva, kormány és első fék kuka, az első gumi pedig ázik a fékfolyadékban. Hála az égnek, Chino nem sérül meg és ez a legfontosabb – kezdődhet a szerelés. 38 perc alatt végzünk, kicseréljük a komplett elejét, a lámpák rögzítéséről széles ragasztószalag gondoskodik. Ekkor jön Levi, az „éjszaka királya”. Nappali gyakorlás nélkül is képes ismeretlen pályán, éjjel csúcsköridőket menni, ráadásul stabilan. Persze fogalmunk sincs még, hogy milyen a motor zakó után, mi több, a rajtnál kapott büntetést a boxkijáratnál le kell töltenünk. Túl vagyunk rajta, Levi bemegy, amíg mi izgulunk a boxban. Aztán meglátjuk a harmadik kör végén az idejét és hátradőlünk. Levi most is hozza, amit kell!

Levi után Tomi, azután hajnal 3-kor jómagam következem. Elvonulok, próbálok aludni, de éjjel egy is elmúlik, mire lemegy a pulzusom. Egy órát alszom, utána készülés, éjszakára szánt plexi fel, bőrruha és láthatósági mellény. Állandó fényforrás a bukóra, valamint víz-, víz- és vízbevitel. Meglepetésre Tomi úgy fél órával előbb érkezik, még jó, hogy korábban kezdtem készülni. Tankolás, kerékcsere, átülök és gáz! Tudjátok, iszonyatos szorongás veszi kezdetét ilyenkor. Kicsit hűvös van. Aláöltöződ, bőrruhád hideg, nyirkos.

Eközben sajnos baleset történik a nem látott, pályára rugdosott gumik miatt. Akiben ilyenkor nincs félsz, az szerintem hazudik… Felmegyek a pályára, a plexi párásodik, csak 14 fok van. Ahogy nő az adrenalinszint, múlik a félelem, és tudom, közhely, de ilyenkor a gép és az ember eggyé válik. Amikor úrrá leszek a félelmeimen – vagy inkább az adrenalin lesz úrrá rajtuk –, akkor szinte transzba esem, a vaksötét pályán is csúszáshatáron tolom. A motor végre él, mert hűvös a levegő, lopkodom is vissza köröket, amiket elbuktunk a szerelés és büntetés letöltése alatt, és ez extra motivációt ad!

Ekkor beér mellém Tupi, azaz Koczka Tamás, a Mátrai Betyárok pilótája. Egymásra mosolygás, kezezés, és utána mehet a menet. Tavaly is végigmeccseltünk vagy háromnegyed órát, amiről videó is készült, igazán kár, hogy idén nem… Most is lenyomunk együtt egy fél órát. Hogy ez meccs volt vagy csak vonatozás? Akármelyik is, jó volt és sportszerű – számomra ez volt az idei futam sava-borsa!

Úgy háromnegyed négykor elkezd pirkadni, sejtelmesen világosodik az ég alja. Ez körről körre erősödik és egyszer csak azt veszed észre, hogy már nemcsak a fényvisszaverő matricákat látod a betonra fektetett abroncsokon, hanem a gumikat is. Azonkívül, hogy a látvány szinte megbabonáz ilyenkor, elképesztő megkönnyebbülés is. Kisebb a balesetveszély és már nem kell lámpa, tehát innentől a töltés/világítás meghibásodása nem okozhat komoly fennakadást. Újabb 55 kör után ötkor kihajtok a boxba, megint Sanyi jön.

Beesek a fekhelyemre, kivégeztem magam. Kis pihenés után ránézek a Chronomotóra és látom, hogy brutális köridőket tol valaki. Hát persze, hogy Chino az! A motor újjáépítése után kilencedik helyre estünk vissza, de most az ötödik helyen haladunk újra!

Chinót Tomi váltja, ekkor beszéljük át újra a pilótasorrendet. Már csak két emberre van idő, az egyik Levi a másik pedig jómagam. Mivel nem sok erőt érzek már magamban, átadom a helyem az ifjú titánnak, Sanyinak. Levi indul, így Sanyira marad a befutó, ami azért kicsit elérzékenyíti az embert. Innentől már nem túl eseménydús a futam. Minden csapat visszaveszi a tempót, mert olyan körszámkülönbségek vannak közöttük, amiken egy sprint már nem segít, így a biztos túlésésre játszanak a versenyzők – egy kivétellel!

Az abszolút első helyen az MZSK MZ-s csapat áll egy kör előnnyel B.R.C. előtt. A B.R.C.-ről tudnotok kell, hogy tagjaik az eddigi versenyek alatt a legtöbb trófeát gyűjtötték be itt. Sajnos az MZ gázbowdenje csupán öt perccel a leintés előtt elszakad és így az MZSK pilótái elbukják az abszolút első helyet… Nagyon megérdemelték volna pedig, de hát ilyen a technikai sport, még ha ez közhelyesen is hangzik.

Mi végül abszolút negyedik helyen érünk célba, bár a K3 kategória (Széria MZ Kupa műszaki szabályzatának megfelelő ETZ 250) nem számít bele az összértékelésbe. A géposztályon belül, K3-ban a Mátrai Betyárok mögött végzünk a második helyen. Sajnos a büntetés és a szerelés megpecsételte a versenyünket, de az is tény, hogy a végtelenül szimpatikus Mátrai Betyárok csapata ellen nem volt ellenszer idén. A 2022-es Kunmadarasi 24 órás végeredményét a Chronomoto oldalán találjátok.

Miért pont Ram Bambi Team a nevünk?

A csapatunk neve RAM Bambi Team, rajtszámunk a 9-es, a RAM elnevezés pedig a főszponzorunk neve, az R&Mayer alapján született. Muszáj elmondanom, hogy nélküle nem tudtunk volna részt venni a futamon, miként tavaly is az ő segítségével álltunk rajthoz. Jól megértjük egymást, hiszen az R&Mayernél ugyanolyan elhivatottsággal próbálják életben tartani a keleti motorokat a minőségi alkatrészek beszerzésével, értékesítésével, mint Bambi a szakértelmével, céltudatosságával.

A rendezvény sajnos az utolsó hetekben elég komoly problémákba ütközött, és a szervezők – teljesen jogosan – feltették a kezüket, hogy jövőre így, ebben a formában nem csinálják újra. Azért a pilóták bíznak benne, hogy 2023-ban folytatódik a sorozat, és még sok ilyen élményben lehet részük, mint az idei kunmadarasi verseny volt!