Múlt hétvégén zajlott az AAIMC bajnoksággal egy helyen és időben rendezett MBH BANK Országos Gyorsasági Bajnokság nyitófordulója, így több hazai versenyzőnek is szurkolhattunk az eseménynek helyet adó Slovakiaringen. A H-Moto Team pilótája, Kovács Bálint ezúttal az Alpok Adria Bajnokságban volt érdekelt, és erősen kezdett: a futamgyőzelem mellett egy második helyet szerzett, amivel jelenleg holtversenyben vezeti a pontversenyt a cseh Michal Fillával. A 21 éves versenyző kijelentette: örült a lehetőségnek, mert a szlovákiai hétvége a lehető legjobb felkészülés volt a számára az Endurance-vb következő, spa-i 24 órás futama előtt.
A Slovakiaringen rendezett versenyhétvégén a HUMDA Academy által is támogatott pilóta igencsak motiváltan állt rajthoz a Maco Racing színeiben, ahol ismét bebizonyította, mára igazi érett versenyző vált belőle. A szombati futamon kis híján pályarekordot ért el, s egészen elképesztő fölénnyel nyerte a versenyt az EWC-n is szereplő vb-motorján, míg vasárnap elesett a warm up alatt, ezért az összetört motor helyett egy Stock 1000-sel állt rajthoz, ám így is megszerezte a második helyet.
„Elképesztően jó volt a szombati verseny, amit stabilan, magabiztosan tudtam hét másodperccel megnyerni! A leggyorsabb köröm mindössze három tizedmásodpercre maradt el a hivatalos abszolút pályacsúcstól! A csapat is nagyon elégedett volt velem, ám jött a vasárnap, amikor elestem a bemelegítés során, és sajnos a motor annyira megsérült, hogy nem lehetett a helyszínen helyrehozni, ezért egy ezres Stock motorral álltam rajthoz. A nehezített körülmények ellenére a versenyen másodikként értem be a célba Michal Filla mögött. Összességében elégedett vagyok a teljesítményemmel, a hétvége hasznos felkészülés volt a közelgő spa-i, 24 órás világbajnoki futamra” – foglalta össze a hétvége eseményeit Kovács Bálint.
Bálint egyébként a második helyről rajtolva tudott nyerni szombaton, ugyanis Filla futotta a legjobb edzésidőt 2:04.174-gyel, a magyar pilóta mindössze 41 ezredmásodperccel (!) maradt le a pole-ról, míg a harmadik helyezett Schafzahl Hannes már 1,7 másodpercet kapott körönként.
Természetesen most is megannyi géposztályban tehették próbára magukat a résztvevők, összesen hat csoportba sorolták őket a CUP 600-tól egészen az STK1000, valamint SBK kategóriáig, s utóbbit erősítette Bálint is szombaton, míg vasárnap – mint elmondta – Stock motorral állt rajthoz. Az idei nyitóforduló részletes edzés- és versenyeredményeit a verseny hivatalos oldalán találjátok, ahol többek között arról is olvashattok, hogy mikor és melyik pályán láthatjuk még pilótáinkat az Alpok-Adria bajnokságban.