Mikor belecsöppentem a gyorsasági versenyzés világába, nem gondoltam volna, hogy ilyen lehetőséggel kínál meg az élet, pláne nem, hogy álmaim szezonja vár rám 2015-ben. Rendkívül mozgalmas, tanulságos és kaotikus év volt a tavalyi, s ha sokszor mást nem is, de tapasztalatot mindig sokat nyertem.
Motoroztam Európa számos pályáján, jártam Katarban, voltak szoros küzdelmek, kisebb-nagyobb bukások, hallgattam a magyar himnuszt a dobogó legfelső fokán állva, imádkoztam a sóderágy felé csúszva, hogy ép bőrrel megússzam az esést, potyogtak a könnyeim örömömben, és akkor is, mikor nagyon fájt. Számtalanszor ültünk a pályarajzok felett, hogy újra és újra átbeszéljük, hol és mit lehetne javítani a jobb köridő érdekében, majd órákat töltöttem egyedül, csendben, fejben a pályán körözve, hogy később, élesben a legjobb tudásom szerint húzzam a gázt. A versenyek közötti időszak munkával és felkészüléssel telt, hiszen a tesztelésből sosem elég - és szívem szerint még így is sokkal többet karcoltam volna a térdkoptatóval az aszfaltot, mint amennyire lehetőségem volt -, emellett az edzőteremben izzadva hangolódtam az éppen soron következő megmérettetésre.
A sivatag közepén
Tavaly január számomra nem a karácsonykor elfogyasztott töménytelen mennyiségű töltött káposzta kiheveréséről szólt, sokkal inkább a Losail Ázsia Bajnokságon volt a fókusz. Kiváltképpen szerencsésnek mondhatom magam, hogy a katari szövetség meghívásos pilótájaként a téli időszakot is végigmotorozhattam, ugyanis a kinti szezon októbertől márciusig tart, így az év elején még csak a sorozat felénél jártunk. Eszméletlenül izgalmas futamokban volt részem a közel hat kilométeres dohai aszfaltcsíkon: a 600 és 1000 köbcentis gépek mezőnye együtt rajtolt el, így sokszor adódtak extrém helyzetek. Volt olyan például, hogy míg mi a LARRS (Losail Asian Road Racing Series) dobogójáért küzdöttünk, egy ezres motorral közénk vágtak, s előfordult, hogy egy ilyen „betolakodó” döntött a mi helyezéseinkről. A hétvégék pikantériája, hogy ugyanazon a napon két futam van egymás után, mindössze másfél óra pihenővel a menetek között.
Embert próbáló feladat volt egymás után kétszer, több mint fél órán keresztül a maximum felett teljesíteni, és ha ez nem volna elég, erre még egy lapáttal rátett a hőség és a rosszabb látási viszonyok a lámpafénynél, de minden egyes métert imádtam az arab éjszakában! Egy álom ott motorozni, jóllehet a tíz éves R6-os néha visszazökkentett a valóságba, mikor alkalomadtán különféle technikai problémákkal lepett meg. Mindent egybevéve sok-sok pozitív élménnyel lettem gazdagabb, az pedig már csak hab volt a tortán, hogy az év végi összesítésben sikerült megszerezni az első helyet. Még mindig libabőrös leszek, ha eszembe jut a díjátadó, nem gondoltam volna ugyanis, hogy valaha elsírom magam a himnusz alatt. Ezzel szemben potyogtak a könnyeim, s közben végig az volt bennem, mennyire jó volna ezt az érzést minden magyarral megosztani!
Irány a mélyvíz
Éppen csak vége lett a katari sorozatnak, mikor a H-Moto Team támogatásával szinte azonnal belecsöppentem a Superbike Világbajnokság betétfutamaként induló European Junior Cupba, aminek keretein belül hét év után újra megrendezték a női Európa-bajnokságot. Hamar bekerültem a darálóba, egy másodpercig sem volt egyszerű dolgom, tekintve, hogy a magam 23 évével én voltam a legidősebb az egész mezőnyben, ráadásul a résztvevők többsége már kisgyermek kora óta motorozik és ismeri az összes pályát. Egy szó mint száz, fel kellett kötnöm a gatyát, hogy labdába rúghassak. A spanyolországi Calafatban kezdődött az Eb egy edzőtábor-szerűséggel, ahol kisorsolták a teljesen egyforma CBR650F típusú motorokat, amikkel aztán az év során mehetett a „ki mit tud”.
Egy kis macska-egér játék az Alpok Adria Bajnokság hungaroringi futamán, még 2014-ben
Összesen nyolc helyszínre kísérte az EJC a Word Superbike-ot, ebből a jerezi fordulót kénytelen voltam kihagyni, mivel kezdődött a 2015-2016-os katari bajnokság. Az tisztán látszott, hogy nem lesz egy sétagalopp, ugyanis egy hétvége alkalmával összesen húsz perc szabadedzés, húsz és harminc perc időmérő, valamint a tíz körös megmérettetés állt rendelkezésünkre – már ha a kis suhancok kibírták, hogy ne bombázzák ki egymást az első kanyarban. Az ismeretlen pályán ez vajmi kevés idő volt számomra, jól jött volna kicsivel több edzéslehetőség, de egy pillanatig sem volt pánikhangulat emiatt, egyszerűen csak átfogalmazódtak bennem és a csapatban a kitűzött célok, és a világmegváltás helyett igyekeztem minél rövidebb idő alatt megszokni az új íveket, ezáltal minél hamarabb gyors köröket összehozni. Nagy segítség volt ebben szerelőm, Gaylhoffer Gábor, alias Golyó, mert minden alkalommal elmentünk pályabejárásra, esténként pedig futni, s az összes kanyart tüzetesen elemeztük, illetve megbeszéltük, hogy miként is kellene kivitelezni a tökéletes kört.
A helyszíneket tekintve azt mondhatom, a sík pályák jobban fekszenek nekem, mint a dimbes-dombos vonalvezetésűek. Hiába, no, az alföldön születtem… Míg a misanói aszfaltcsíkon széles vigyorral fordultam el hatodik nyélgázzal a hátsó, gyors szakasz első, nyújtott jobbosában, addig Portimaóban erősen ráncoltam a homlokom, mert a hullámvasút kutyafüle ahhoz a helyhez viszonyítva! A sok onboard felvétel és videojátékozás éppen csak arra volt jó, hogy tudjam, milyen forduló következik, de arról már sehol nem szólt a fáma, hogy olyan kaptatók és lejtők vannak ott, hogy az ember lányának csak úgy liftezik a gyomra.
Fetrenberger
Akik régóta vannak ebben a sportban, felkészítettek már, hogy mindenkinek van egy szezonja, amikor esik-kel, és ez alól én sem leszek kivétel, de titkon reméltem, hogy ez csak amolyan mende-monda. Tévedtem. Sikerült többször is elég közelről szemügyre venni az aszfalton a kisebb repedéseket, illetve megcsodálni a bukótérben a kavicsokat. A legtöbb bukfencet ép bőrrel megúsztam – legalábbis ami a sajátomat illeti, a ruhám elég sokat kopott -, de az is előfordult, hogy a kórházban kötöttem ki, igaz, soha nem tört semmim, maximum a lelkem sérült egy picit. A balszerencse-sorozat az Európa-bajnokság első fordulóján, az aragóni futamon kezdődött, ahol az egyik görög versenyző kilökött. A széria Misanóban folytatódott, ahol elsokalltam, és elment a motor eleje, majd Magny Coursban egy olasz pilóta bombázott ki, miközben a női értékelésben az összetett második helyért meccseztem, így végül negyedik lettem… plusz egy agyrázkódással gazdagabb.
Közben itthon is sikerült alakítanom, augusztusban letörölgettem a ZX-10-ről a port, és rengeteg külsős segítséggel elindultam az Alpok Adria gyorsaságimotoros-bajnokság Hungaroringen megrendezett fordulóján, Superstock 1000 kategóriában. Mérhetetlenül jó érzés volt évek után ismét az „ezredes” nyergében körözni, és már az időmérő edzésen sikerült körbeérni 1 perc 57,2 másodperc alatt. A szombati futamon aztán a lendület megtört, mikor egy Eurosport Watts-ba illő highside-ot sikerült bemutatnom a sikán utáni balosban. Hosszasan imádkoztam négykézlábon a rázókő mellett, azon gondolkodva, hogyan kéne lábra állni, mert hirtelen azt sem tudtam hol is vagyok pontosan. A hétvége mérlege végül egy agyrázkódás, csípő- és vállzúzódás lett, ennek ellenére egy hónap múlva már a katari bajnokság szezonnyitó futamán húztam a gázt.
Vissza a Perzsa-öbölbe
A márciusi bajnoki cím megszerzése után ismét meghívást kaptam, hogy részt vegyek Losailban a 2015-2016-os sorozatban. A tavalyi esztendőben összesen három forduló volt, hat futammal, amiből kettőt megnyertem, kettőt technikai malőr miatt nulláztam és kétszer második lettem. Emellett – a rend kedvéért - behúztam egy újabb agyrázkódást, és ezekkel az eredményekkel az összetett harmadik helyezéssel vártam 2016-ot. Sajnos az elképzelésekkel ellentétben az ottani szövetség döntése miatt mind a hét meghívásos versenyzőnek félbemaradt a szezonja, így a címvédés idén már nem jöhet össze.
Mindent egybevéve a tavalyi idényben összesen 18 versenyen rajtoltam el, ebből hétszer állhattam a dobogó legfelső fokára, négyszer voltam második és egy harmadik helyért járó kupával is bővült a gyűjteményem. Hálás vagyok a csapatomnak, a támogatóinknak, hogy egy ilyen szezonban lehetett részem, bízom benne, szakmailag idén is hasonlóan jó fog történni, és még több nemzetközi sikerrel öregbíthetem a magyar motorsport hírnevét. Köszönöm mindenkinek, aki követte az eseményeket, köszönöm a szurkolást, bíztatást, azt, hogy velem voltatok!
