Hétfő kora délelőtt, negyed kilenc. Indul a hét, végtelen autókígyóként állnak a négykerekűek az M7-es bevezetőjén, ingázók százai, ezrei tartanak a főváros felé. Látni is rossz, pláne átélni, hisz’ az autóban töltött órákat hasznosan is eltölthetné az ember, több időt szánva családjára, hobbijára, vagy barátaira. Kézenfekvő hát az igény, hogy kell egy járgány, amivel le lehet csípni a kötelező körre szánt percekből. A tömegközlekedés aligha gyorsabb alternatíva, a kerékpár nem rossz, de napi negyven kilométerre nem feltétlenül praktikus, marad hát a motor, mint ideális választás.
A hazai felmérésekből kiderül, hogy az ingázók átlagosan napi 40-50 kilométert tesznek meg, ami egyébként nem kiemelkedő érték, tőlünk nyugatabbra ennek két-háromszorosát regisztrálták nemrégiben. Az itthoni példánál maradva az ötven kilométer – városi és országúti szakaszokat számolva – nagyjából egy órát vesz igénybe motorral, autóval pedig - erős forgalomban - ennek másfél-kétszeresét. A számokból rögtön kiderül, hogy egy év alatt több száz órát, vagyis kb. 15-20 teljes munkanapot „spórolhatunk” kétkeréken, ami igazán jól hangzik - mintha kapnánk még négy hét szabit... De van kézzelfoghatóbb jele is a spórolásnak, mégpedig az üzemanyag- és szervizszámlák csökkenése. Egy modern négykerekű esetében a városi használat bizony rendesen fogyasztja az alkatrészeket, a kettőstömegű lendkerekek és kuplungszettek cseréje önmagában egy új robogó árával vetekszik, és a kutakon is sokkal barátságtalanabb a végösszeg, mivel egy takarékos motor felét, harmadát fogyasztja az átlagos autóénak, ezáltal a napi ötven kilométeren simán foghatunk egy ezrest, vagyis egy teljes szezon alatt minimum kétszázezer forintot. Legyen hát ez a befektetett összeg, az egy év alatt megtérülő pénzmennyiség.
A segédmotorként regisztrált robogókat alapból kizárhatjuk, mivel országúton nem lesz komfortos az utazás, negyven-ötvenes tempóval csak zátonyként ténferegnénk az elsuhanó járművek között, a kilencvenet hasító kamu-ötveneseket pedig tegyük zárójelbe, maradjunk a legális megoldásoknál... Egy kategóriával feljebb már kényelmesen tarthatjuk a KRESZ által megszabott felső limitet, sőt, ha úgy adódik, párunkat is magunkkal vihetjük, tovább redukálva a közlekedés egy főre eső költségét. Ez a kaszt nem más, mint a 125-200 köbcentiméter közötti robogók osztálya, kezdésnek a váltást és kuplungolást nem igénylő városi járgányok között szemezgetünk. Megbízható, bármikor munkára fogható jószágra lesz szükségünk, ezért a kriptaszökevények helyett inkább a fiatalabb, jól karbantartott darabok között válogassunk, a határvonalat az ezredforduló tájékán érdemes meghúzni, így könnyen beesnek tíz év alatti, szép állapotú példányok.
Robogót, de milyet?
Az import forgalom komoly mennyiségű használt vasat telepített hazánkba a talján vidékről, ezért a kínálat és a bontott alkatrészek mennyisége is kielégítő. Az egyik legnépszerűbb ilyen a Piaggio X9 EVO, 200 köbcentis változatából már találhatunk biztató állapotúakat két kiló környékén.
A nagy választék feltétlenül a típus mellett szól, de sokan idegenkednek a déli gépektől, mondván, jobban bíznak egy japán termékben. Nos, ők is széles választékot találnak a piacon, a távol-keleti trió számos típust készített az elmúlt évtizedben, melyek a megfizethető áron kínálják magukat a hirdetésekben. A Suzuki Burgman márkanév mára gyakorlatilag eggyé vált a nagyrobogózás fogalmával, a hamamatsui cég világszerte sok-sok rajongót szerzett magának a típussal. A kétkilós keretbe a 150 köbcentis verzió példányai még éppen beleférnek, igaz, ez csak a vételárat takarja, a honosítás és névreírás költségét még hozzá kell számolnunk az összeghez.
A Honda többek között a Pantheonnal igyekezett megvetni a lábát a nagyrobogók alsó szegmensében, a jó szélvédelmű és kitűnő helykínálatú kétkerekűt már hazai tulajdonostól is megvásárolhatjuk kétszázezer forint környékén. Ha valamiért a Yamaha felé húz a szívünk, valószínűleg a Majesty mellett fogunk kikötni, mivel a robosztus, megbízható vas bőven kétszáz alatt is hozzáférhető, 125-ös, 13 lóerős blokkjával pedig kényelmesen tarthatjuk a lépést a forgalommal.
Nincs mese, nagyobb, erősebb kell!
Az autóról-robogóra folyamat legnagyobb előnye, hogy ezt a csodás hobbit megismerve, majd megszeretve előbb vagy utóbb mindenki elindul „lefelé a lejtőn”, és elkezd azon gondolkozni, hogy jó lenne egy erősebb gép, amivel hétvégén is bármikor útra kelhet a Mátra vagy a Börzsöny szerpentinjeire. Ilyen esetben vásárolhat egy kompromisszummentes kanyarvadászt az ingázógép mellé, vagy a robeszt pénzzé téve egy univerzális motort kereshet, ami a melós hétköznapokat és a vidám kirándulásokat is kiszolgálja.Utóbbi mindenképpen jobb megoldás, mivel így csak egy jármű után kell fizetni a kötelező költségeket, és a garázsból sem kell kiszanálni a „jó lesz még valamire” feliratú dobozt, hogy helyet találjon az új jövevénynek… Mivel a fogyasztás továbbra is elsődleges szempont marad, ezért az élményfaktort és a költségeket kell szembeállítani vásárláskor – a mérleg két serpenyője valahol a 400-as és 600-as endurók tájékán áll majd egyensúlyba.
Nagy lépcsőfok ez, ha az élményfaktort nézzük, de az anyagi ráfordítás már kevésbé megrázó, ugyanis nagyjából újabb kétszázat kell hozzátennünk a guruló bevásárlószatyorhoz, azaz négyszázezer forint környékére kell belőnünk a minimum ráfordítás mértékét, ha továbbra is kétezres évekből vadásznánk motorokat.
Kezdésnek mindjárt itt van az Aprilia népszerű endurója, a Pegaso 650, ami ugyan túllóg a négykilós elméleti határon, de látva a piac túltelítettségét, egy 18 éves, kötött kardigános motorvásárló is csukott szemmel lealkudja majd a kerek összeg feletti sallangot, még ha anyukával is érkezik a helyszínre…
A japánok közül a Yamaha kiforrott egyhengerese, az XT600E jöhet szóba, a negyvenöt lovas masina hatalmas, küllős kerekeivel biztosan jól boldogul majd a kátyúkkal tarkított belvárosi utakon, keskeny felépítésének köszönhetően pedig a ránk kevésbé figyelő autósok között is előregurulhatunk vele. Ez a kategória a hosszabb távon ingázóknak is megfelelhet, mivel a visszafogott fogyasztásnak köszönhetően akár havi 2 500 kilométert is motorozhatunk egy ötvenesből, vagyis ennyiből megúszhatjuk a napi 110-120 kilométernyi motorozást. Kimondva nem kevés a havi ötvenezer forint, de látva a vidéki és fővárosi fizetések közötti különbséget, simán előfordulhat, hogy a magasabb jövedelem miatt érdemes minden reggel nyeregbe pattanni, főleg, hogy munka után levezetésnek sem utolsó, ha motorozunk egy fél órát hazafelé…
Az itt felsorolt motorok mellett még számos egyéb típus akad, ami megfelelhet a célra, így Tőletek is várjuk a tippeket: ki milyen motort használ munkába, illetve suliba járásra, szerintetek melyik a legjobb ingázógép?