Az amerikaiak általában nagyon jók mindenben, amiben a nyers erő játssza a legfontosabb szerepet. Ezért aztán a legismertebb hegyi felfutót is ők rendezik – ez a nagy múltú Pikes Peak. Tavaly óta immár teljes hosszában leaszfaltozott a pálya, így a leggyorsabbak tíz perc alatti időket képesek elérni.

Fent a tavalyi győztes, Greg Tracy tereli látványosan Ducati Multistradáját tízpercesnél rövidebb futamán, összehasonlításképpen a lenti videón Tracy tavalyi csapattársát láthatjátok. A 2011-es onboard felvételen még a pálya off-road része is látható, de ami fontosabb, hogy Chip Yates egy 240 lóerős, elektromos meghajtású superbike-kal versenyzik. Lám, a hagyománytisztelet jól megfér a motorsportújító szándékkal.

Európában leginkább a franciáknál és Svájcban népszerűek az aszfaltos hegyi felfutó versenyek, de az öreg kontinensen némileg másképpen adjuk elő a történetet. Ideát elsősorban a klasszikus versenygépeknek tartja fenn az FIM az Európai Hegyi Felfutó Bajnokságot, ahol bármilyen 1900 és 1984 között gyártott motor és oldalkocsis fogat indulhat.

A leglátogatottabb futamokat a svájci Boécourt, Châtel St. Denis és Lignieres közelében tartják, a legismertebb pedig talán a Bergrennen Gurnigel. Általában a szezonban itt a legnagyobb a mezőny, a bajnokságban legaktívabban résztvevő svájci csapat, a Történelmi Versenymotorok Baráti Köre számára is ez szokott lenni az év legfontosabb eseménye:

Lélegzetelállítóan gyönyörű és/vagy fülsüketítően ordító, sokszor vagyonokat érő történelmi versenymotorokkal találkozhat az FIM Hill Climb európai futamaira kilátogató érdeklődő. BSA-k, Nortonok, Triumph-ok, Indianok, grand prix MV Agusták, Gilerák, Moto Guzzik és lélekvesztő Velocettek csettegnek a maguk diadaláért. Egy veterános számára a gurnigeli felfutó igazán felejthetetlen élmény.

A hegyoldalban!

Ezek mellett azonban létezik a sportágnak egy „mezőgazdasági” változata is terepmotorok számára, és kétkerekű körökben általában ezt is szokás hill climbként emlegetni. A legnagyobbak ebben szintén az amerikaiak, ahol az AMA-n belül külön szakág, az NAHA (North American Hillclimbers Association), az Észak-Amerikai Hillclimb Egyesület felügyeli a versenyeket.

Az 1920-as években vált népszerűvé Amerikában a terepes hill climb. Az akkori versenyzők országszerte népszerűségnek örvendtek, az Indian, a Harley és az Excelsior speciálisan kialakított, jobbára alkohollal hajtott gyári motorokat nevezett. Azóta már kissé a motorsportok hátterébe szorult a hegyi felfutás, a gyárak is rendre kivonultak az évek alatt, de a szimpatizánsok lelkesedése sohasem apadt. Manapság a kifejezetten hill climb céllal, amatőrök által épített különleges motorokat a létező legbrutálisabb kétkerekűk között említhetjük.

Hosszított lengővillájuk miatt a három méteres hosszt is meghaladhatják, egyedi vázukban pedig sokszor nitromethánnal hajtott, tuningolt ezres sportmotor erőforrásokat találhatunk – a legelszántabbak kétszáz lóerő hallatán csak legyintenek.

Az NAHA rendezvényei közül Poags Hole, Red Wing és a Freemansburgi események a legfontosabbak. A pályák nagyon különbözőek lehetnek, s az csak az egyik nehézség bennük, hogy szinte függőlegesek.

Sokszor külön akadályokat, például mély árkokat is le kell küzdeniük a versenyzőknek, vagy netán cikk-cakkban, zászlós kapukkal kijelölt szlalompályát követve kell feljutniuk a csúcsra. A legveszélyesebb módja a hill climbnak viszont minden kétséget kizáróan a gyorsulási verseny. Itt a cél ugyanaz, mint máskor, csak egyszerre többen vágnak neki a meredeknek. A lenti videón két 750-es, kétütemű Kawasaki mérközik meg egymás ellen.

A világháló rogyásig van szerencsétlenül járt hill climberekkel, mindössze a „crash” szót ne felejtsétek ki a keresőmezőből a „hill climb” után írva, ha a mi fenti, szándékosan „fájdalommentes” válogatásunk után netán durvább videókra fájna a fogatok...