Nagyjából ötven évvel ezelőtt kezdett kibontakozni a café racer kultúra. A főként brit eredetű motorépítési vonal képviselői - a korábbiaktól eltérően - nem a szépségre, inkább a funkcióra koncentráltak, persze ettől még korántsem voltak csúnyák az általuk készített kecses, könnyed vasak.
Az utcai versenyzők nimbuszát végül a hetvenes években kibontakozó sornégyes őrület homályosította el, aki menő akart lenni, bizony félretette a filigrán kéthengerest, hogy egy CB, GS vagy Z1 nyergében falja tovább a kilométereket. Sokáig háttérbe szorultak a jellemzően együléses, fűzött küllős kerekeken gördülő café racerek, ám az ezredfordulót követően a gyárak és a garázsműhelyek felismerték, hogy újra komoly kereslet lenne az ilyen stílusú motorokra. Elsőként az európai cégek stratégái kapcsoltak, megalkotva a gépek újabb generációját.
Nagy elődök nyomában
Mennyire frissnek hatott a műanyagba csomagolt rakéták után az újra felbukkanó stílus? Csak úgy kapkodtuk a fejünket a Dolomitokban felbukkanó Ducati MH900-ak és Sport Classic-ok után, de ugyanígy megbámultuk a Triumph Thruxton újkori átiratát is, ahogy időutazóként megjelent modern gépeink között.
A távol-keleti konkurensek sem tétlenkedtek, és igyekeztek jó áron, mégis hiteles külsővel piacra dobni retró stílusú gépeiket. A Kawasaki a hatvanas években bemutatott W1 formáit mentette át naprakész köntösbe, s így született meg előbb a W650, majd két évvel ezelőtt a W800 modell. Legutóbb pedig a Royal Enfield csatlakozott a brigádhoz, ők a Continental GT-vel szeretnének sikert aratni az egyre népesebb és színesebb szegmensben.
Lelkesen fogadta a piac az egyre bőségesebb café racer áradatot, ami nem is meglepő, hiszen ezzel a vásárlók egyszerre élvezhették az új motor adta kényelmet és biztonságot, némi veterános hangulattal megspékelve. Eközben a kisebb motorépítő cégek azon munkálkodtak, hogy valami különlegesebbet adhassanak a megrendelőknek.
Sorra gördültek ki az egyre merészebb modellek, persze szigorúan megfelelve a stílus íratlan szabályainak. Karcsú vonalak, egyszemélyes nyereg, mélyre szerelt kormánycsutkák és markáns üléspúp jellemezte a gépeket, melyek általában egy- és kéthengeres blokkok köré épültek. Hogy mennyire sokszínű a donorok választéka, arra remek példa az RSD újdonsága, a KTM 690 CafeMoto. Egy enduró vázát és hajtásláncát felhasználva, saját tervezésű kiegészítőkkel született újjá az egykori sárdagasztó, hogy továbbra is villámgyors legyen, de immáron a kávézók előtti kanyarokban mutathassa meg tudása legjavát:
Azonban nem kell feltétlenül nagy blokk és temérdek lóerő, hogy lenyűgöző alkotás szülessen, s talán a legjobb példa erre a Lossa apró versenyzője, a CB160 alapjaira épített motor. Jól megfér egymás mellett a régies dobfék, a hatvanas éveket idéző tank, és a napjainkból származó szerény áramfelvételű LED fényforrás, összességében harmonikus és kimondottan kívánatos lett a Poco Replica névre hallgató gép.
Itthon sem vagyunk híján a látványos építéseknek, a hazai cégek mellett lelkes tulajdonosok is akadnak, akik önállóan, időt és pénzt nem sajnálva faragják motorjukat:
Az első indítás: hosszú hónapok munkája után életre kel a CB750 café racer
Itt a Sportmotoron is találkozhattunk lélegzetelállító vasakkal, mint például Cintu Katanája, a gyárilag elég megosztó külsejű Suzuki új köntösében - vagy kimonójában? - már sokkal-sokkal jobban fest:
Nektek melyik gyári/épített café racer jön be? Várjuk a tippeket, linkeket a további gyöngyszemekről, hiszen a felsorolás szinte végtelen. Hála a mérnökök, valamint tulajdonosok kitartó munkájának és kifogyhatatlan ötleteinek bőven van miből válogatnunk, és a lista napról napra csak hízik...