A csapatszellem olyannyira hamar kialakult a brigádban, hogy már a reptéri kávézóban rekeszizom-próbáló sztorizásba merültünk, és csak a hangosbemondó figyelmeztetésére észleltük, hogy már menne a gép. Szalonikiben az ötcsillagos szálloda parkolójában felsorakozva vártak minket a motorok, és már csak a szemerkélő esőnek kellett másnap reggelig elállnia ahhoz, hogy nekivághassunk a különleges tanulmányútnak.
Irány dél!
Reggelre a szemerkélő eső szakadni kezdett, s hogy biztosan ne unatkozzunk, Zeusz némi villámlással is szórakoztatott bennünket. Nem állt jól a helyzet, ezért a 9 órás indulást eltoltuk 10 órára, ami be is vált, mert addigra elállt az eső és az aszfalt is rohamosan száradni kezdett. Innentől kezdve egyre javuló időben gurultunk a Meteorák felé. Az Olimposz lábánál rossz minőségű, kavicsos hegyi utakon motoroztunk, majd egy kis hegyi falu feldíszített éttermében ebédeltünk, ahol éppen esküvőre készültek. Rendesek voltak velünk, leültettek a teraszon és nem küldtek el még annak ellenére sem, hogy Szimi átesett a bejárati ajtó küszöbén, és - hatásos belépőként - összetörte a „Legyen e frigy hosszú és boldog” című üveginstallációt. Nem tudom, hogy ennek a közjátéknak volt-e szerepe abban, hogy amikor ebédünk végeztével eljöttünk, az ifjú pár már a teraszon veszekedett, de inkább arrébb álltunk, nehogy rajtunk vegyen revansot a násznép. Már öt óra előtt megérkeztünk a szállásunkra a Meteorákhoz, ahol gyors kolostorlátogatást terveztünk, de sajnos csak kívülről sikerült megnéznünk őket, mert pontban ötkor bezártak, így csak a csodálatos panorámában gyönyörködhettünk.
Természetesen a harmadik napon nem mehettünk tovább úgy, hogy nem látogatjuk meg valamelyik kolostort, így reggel a 9 órás nyitásra már fenn is voltunk. Nem bántuk meg, kihagyhatatlan élmény. Épp’ csak továbbindultunk, amikor Jani advencsörjéről csak úgy ripsz-ropsz letört a váltókar. Egy power tape-es gyorsjavítás, majd egy helyi robogószerviz végleges megoldása után az időveszteség miatt módosított útvonalon indultunk Lefkada szigetére. Kis hegyi utakon kanyarogtunk ebédet keresve, amikor az egyik kis falu egyetlen füstölgő kéményű, étteremnek kinéző házánál megálltunk.
Eszményi fogadtatás
A nénike, akit ott találtunk csak görögül beszélt, így nem értettük egymást, folyton ugyanazt az egy szót ismételgette hangosan és egyre lassabban, hátha úgy majd megértjük. Már majdnem feladtuk, amikor Feri szólt, hogy mutogat valamit a néni a szomszéd ház felé. Követtük és egy kis, véres padlójú kolbásztöltő-helyiségben találtuk magunkat, ahol a mennyezetről lógtak a kolbászok. Egyből megvilágosodtunk: azt magyarázta a néni, hogy csak kolbász van. Természetesen kértünk, és nagyon jót ettünk - sült kolbi görög salival… Sürgött-forgott a néni, hordta a kaját és a végén könnyekig hatódott, amikor az 56 eurós számlára 70-et kapott.
Ebéd után nyomtuk tovább a hegyekben dél felé, és amikor elértük a tengert, egy kellemes teraszon szusszantunk egyet. Kávézni akartunk, de a szörnyű élmény hatására megfogadtuk, hogy a helyi kávékat és frappékat kerülni fogjuk az út hátralevő részében. Lefkadán is nagyon szép szállodában aludtunk meg, és kezdtem rájönni, hogy itt az a hotel lehet ötcsillagos, amelyiknek üvegfalú a fürdőszobája. Így lakótársunk nagy örömére, a zárt ajtó ellenére is kiterjeszthető az intim szféra…
A pihenőnap
A negyedik napon helyben maradtunk, és Lefkadát fedeztük fel egyéni igények szerint több csapatra osztódva. A REA tagok körbemotorozták a szigetet, több tengerpartot is felfedezve, Porto Katsikinél még fürödtünk is a tengerben, Vasiliki hangulatos kikötőjében ebédeltünk egy parádés gyros tálat, majd Sivotában kávéztunk. Az ötödik napon továbbindultunk dél felé, fantasztikus sziklák között kanyarogtunk, majd Pátránál a nagy hídon mentünk át a Peloponnészoszi-félszigetre, és ismét a hegyeken keresztül haladva értük el Olimpiát. Egy kellemes ebéd után meglátogattuk az Archeológiai Múzeumot, ahol ókori romok között sétálgatva szívhattuk magunkba letűnt korok szellemiségét. Papa szerint viszont igazán összekapkodhatnák már végre azt a pár rendetlenül szétszórt követ… hát hogy néz már így ki...?! Este körutunk legdélebbi pontjára, Kalamatába érkeztünk és a Filoxénia Hotel pálmafás tengerpartján fürödve még épp elcsíptük az alábukó napot.
A hatodik napon Korinthosz felé fantasztikus kanyonokon keresztül útba ejtettük Spártát, ahol előbb az ismeretlen spártai harcos (Szimi szerint Leonidász) szobrát tekintettük meg, majd az ősi Sparta romjait. Kora délután értük el Korinthoszt, de a nagy várakozás ellenére a csatorna nyugati bejárata csalódást okozott. Semmi különös nem volt, nagyjából, mint a Sió Siófoknál, úgyhogy átmentünk a keleti kijáratához, hátha ott. De ott ugyanúgy semmi különös nem volt, bár ott legalább láthattuk, ahogy a fagerendákból álló hidat leeresztik a víz alá, majd mikor feljön, jégpálya csúszósságú lesz, míg meg nem szárad. A látványos, 80 méteres mélységet a középen átívelő hídról lehet megnézni, ahol egyébként az 1890-es évek elején a munkálatokban résztvevő magyar mérnököknek köszönetet mondó emlékmű is áll.
Szimi persze ahelyett, hogy pár perc néma csodálattal adózott volna e mérnöki teljesítmény előtt, lopva a gyrososhoz settenkedett, és egy kézigyrost vert be viharos gyorsasággal. Állítása szerint tüzet oltott vele, és ha ő éhes, nem tud csatornákat nézni… Az ötcsillagos Hotel Loutrakiban a szobák elfoglalása után azonnal szaladtunk csobbanni egyet a tengerben. A kora esti 25 fok miatt erős bűntudat gyötört minket, hiszen itthoniakkal beszélve kiderült, hogy idehaza már napok óta szakadt az eső. Fantasztikus vacsora után a hotel kaszinójában tettük fel benzinpénzünket a rulettre, ahol a nulla segítségével szolid nyereséget realizáltunk.
A hetedik napon rövid etap várt ránk Chalkidáig, a hotelben lecuccoltunk, és máris továbbindultunk egy kb. 220 kilométeres körre Evia szigetének északi részén. Nagyon jó ritmusú, élvezetes szerpentinen karcoltunk észak felé, amikor felhősödés és egy kis szemerkélő eső állított meg minket pont egy étteremnél. Mire betoltuk a lokál fúdot, az eső kieste magát, így a hamar felszáradó aszfalton hatalmasat motorozva megcsinálhattuk a teljes kört.
Athéni városnézés
A nyolcadik napon az alig hetven kilométerre fekvő Athénba motoroztunk, ahol egy kis utcában vártunk a városnéző buszunkra. Már a buszon voltunk, amikor két motoron négy rendőr érkezett, akik lakossági bejelentésre szálltak ki, mert állítólag ötven motoros szállta meg az utcát… A busz vezetője, illetve az idegenvezetőnk tisztázta a helyzetet, így indulhatott a városnézés. Uránia (az idegenvezetőnk) szerint a rendőrök soha semmit nem csinálnak itt, érthetetlen hogy most négyen rohantak le minket, ráadásul terrorcselekményt gyanítva. Az ötórás körút alatt körbejártuk Athént, megnéztük természetesen az Akropoliszt, Zeusz templomát, az őrségváltást a parlament előtt, ittunk local caffét, ettünk local fúdot ebédre, Szimi megcsinálta legjobb képeit stb. Visszaúton Chalkidába a hegyeken át mentünk, nagyon szép, panorámás szerpentinen búcsúzva Athéntól.
A kilencedik napon ismét hegyek között kanyarogtunk. Célunk Delphoi volt, de Arachovában megálltunk egy kávéra és egy gyors szétnézésre, mert annyira kedves és jó hangulatú a település, hogy muszáj volt lehorgonyozni kicsit. Hamarosan az athéni Harley-klub motorosai szállták meg a város vendéglátó ipari egységeit, voltak vagy százan. Az innen már csak 15 kilométerre található Delphoi is lenyűgözött minket, mert a hegyen magasodó ősi építmények, illetve romok a csodálatos környezetben is egészen egyedi aurát teremtettek. Este ismét a Meteorák lábánál szálltunk meg, ahol a szállásunkról pazar kilátás nyílt a környező sziklákra.
A tizedik napon kellemesen kanyargós útvonalon indultunk vissza Szalonikibe, de köd és kis eső akadályozott meg minket a nagy menéstől. Szerencsére a hegyen áthaladva az idő is javult, és délután már napos időben értünk vissza a csodaszép, történelmi városba. Ott átadtuk a motorokat és a csomagokat a szállítónak, mi pedig bementünk a belvárosba kicsit szétnézni. A város jelképétől, a Fehér Toronytól sétáltunk körbe, majd vacsoráztunk és egy teraszon, a kikötőben zártuk a búcsúestét.
Az utolsó nap délelőttje szabad volt, így volt, aki visszament a belvárosba, és volt, aki a közeli bevásárlóközpontban keresett némi vásárfiát az otthoniaknak mielőtt hazarepültünk.
Különleges élmény volt körbemenni Görögországon, mert bár az utak minősége változatos, a belső, sík vidék pedig túlnyomórészt indusztriális, szemetes és kifejezetten rendetlen hatást kelt, a hegyek szépek és a történelmi, kulturális emlékekkel társítva felejthetetlen élményekkel gazdagított mindannyiunkat. Az ókori romok mellett a nagy beszélgetésekre fogok még jó szívvel visszaemlékezni, méltó befejezése volt ez 2015-ös motoros évünknek! Jövőre magasabb fordulatra kapcsolunk, gyönyörű túráink lesznek, gyertek, tartsatok velünk!
További kalandjainkat a MOTOROS TÚRÁZÁS kalandok Európa útjain című könyvben olvashatjátok!