Olvasói: négy évtized nyeregben, télen-nyáron

Személyes tapasztalatom és jó tanácsom, hogy nem szabad rátapadni senkire. Nem megyek sáv középen, inkább a sáv harmadánál - ez a könnyebb manőverezést szolgálja. Párhuzamos közlekedés esetében a haladást úgy próbálom megvalósítani, hogy a mellettem futó sávban két kocsi közé essen. Bár ma már jóval kevesebb a macskaköves út és talán a vasúti- és villamosínek is valamivel könnyebben átjárhatók, mégis kell említeni néhány szót erről is. Ha ferdén szeli át az utat, rá kell kanyarodni - minél merőlegesebben -, és ehhez bizony hely kell. A tükörben meg kell győződni, hogy nem jön mögöttünk féktávon belül jármű, mivel az elcsúszás veszélye nagy, és ezt még fokozza, ha esik az eső vagy locsoló kocsi járt arra. Jómagam még a zebra fehér csíkját és a csatornafedeleket is megközlöm, csökkentve az elcsúszás veszélyét. Ezek, ha az időjárás nem éppen a legjobb, bizony könnyen meglepetéseket okozhatnak.

Figyelj a többiekre, és kommunikálj velük!

Ne mondj le az elsőbbségedről, ha nem győződtél meg hogy nincsenek a "rendszámodon"! Saját tapasztalatból adom közre, hogy ha csak fékezel, nem biztos, hogy időben észre veszik, de ha helyzetet változtatsz - sávon belül átmész a másik harmadba -, az rögtön feltűnik az utánad jövőnek. Hívd hát fel magadra a figyelmet, ha éles manőverre készülsz, ne az utolsó pillanatban reagáljon a mögötted bambuló, telefonáló sofőr.

Nekünk járművünkből adódóan könnyebb a dolgunk előzéskor - gondolják sokan. Keskenyek és mozgékonyabbak vagyunk, no meg fürgébbek is. Ez igaz is lenne, ha egyedül lennénk az utakon. De a "puhatestüek" - gyalogosok, bicajosok - után mi következünk, a veszélyeztetett közlekedők, akik szinte minden külső hatást a testünkkel fogunk fel. Ezért nekünk kell magunkra vigyázni, és nem arra számítani, hogy majd más vigyáz ránk. Hiába nézel ki úgy, mint egy feldíszített karácsonyfa, ha a sebességed annyi, hogy észlelni sincs ideje sincs a partnernek, nemhogy cselekedni. Itt szeretném említeni, és mindenki jól vésse a gázmarkolatos jobb kezébe: ha lakott területen haladó járművek között negyven-ötven kilométeres tempókülönbséggel mész, senki nem fog észrevenni, és előbb utóbb felkenődsz valakire.

Most, hogy pár éve engedélyezték a lámpához történő előresorolást, sokan mindenáron ki akarják ezt használni, előre tuszkolják magukat a tömött sávok között is. Figyelem, ez nem kötelező, csak ha lehetséges a dolog és szabad az út! Persze, mondhatjuk, hogy lehetne figyelmesebb az úton keresztben szerencsétlenkedő autós, de nem vagyunk mi rögtönítélő bíróság, hogy ezért "tükörelkobzással" büntessük...

Az elsőbbség kérdése

A forgalomban nem mondok le az elsőbbségemről, míg meg nem győződtem, hogy mögöttem nem „ragadt-e rám valaki" Ezt úgy kell értelmezni, ha ő nem számít arra, hogy én intek egy kereszteződésbe belógó orrú autónak vagy előnyösebbnek ítélem, ha felhajtón beengedek egy buszt, akkor sajnos van, hogy engem tolnak le az útról az utánam jövők. Éppen ezért én sem ragadok rá senkire, még ha előzési szándékom is van előkészülőben, mert ha a sebesség függvényében nem tartok biztonságos féktávolságot, hát meglepetések érhetnek egy légfékes monstrum mögött, miközben leskelődöm. Téves felfogás, hogy úgy jó előzni, ha minél közelebb vágok ki mögüle, mert rövidebb a megtett út a visszatérésre. A mai motorokkal már úgy előzünk, hogy állva hagyjuk a többi járművet, az a pár méter igazán nem oszt, nem szoroz. Ezért lényeges, hogy megszokjuk sávharmadban motorozást. Így megyünk túrák alkalmával is, csak nem egymás mellett, hanem eltolt, ún. cippzár alakzatban.

Lakott területen kívül említenünk kell a padkát is. Soha nincsen egy szintben az úttal, ezáltal legalább olyan veszélyes, mint lakott területen a járdaszegély. Teljesen mindegy, hogy füves vagy murvás, azzal a sebességgel, amivel az országúton közlekedünk – a megengedett kilencven, s feljebb a szabadon választott érték - életveszélyes a közelében haladni. Teherautók vályúsította útburkolat, beszakadt útszegély, elhagyott tárgyak, kidobott szemét - ezek mind-mind potenciális veszélyforrások az utak mentén.

Általában előttünk balra kanyarodó járművet kerülünk jobbról, esetleg a lámpánál, kereszteződésnél álló sort. Ez többnyire lassú tempónál valósul meg. Óvatosan araszoljunk, itt is figyeljünk a jobb szélen felbukkanó veszélyekre (letört padka, olajfolt, stb.) Előfordul azonban – főleg a kisebb motoroknál -, hogy többen előzik őket, sebességükből adódóan, és nem önszántukból szorulnak a sáv jobb peremére. Ha a padka közelében haladnak, simán lehet, hogy az őket előzni szándékozók akkor is végre hajtják a manővert, ha szembe jön egy másik jármű. A KRESZ engedi, sávon belül előzhetők a segédmotorok - addig persze nem olvassák el a rendelkezést, hogy "megfelelő távolság tartása mellett..." Sajnos általában a motoroshoz mennek közelebb és „lezavarják” a padkára, ami azonnali balesetveszélyt jelent. Mit lehet ekkor tenni?

Először is, hogy ez ne fordulhasson elő, fel kell venni az előttem haladó járművek ritmusát, sebességét. Olyan távolságra haladni az út szélétől, hogy ne tudjon „elsuhanni” a sávon belül mellettem az autó. Ha pedig padkára kerültem csak motorfékkel lassulni, enyhe hátsó fékezéssel, kormányt kifeszített karral kitámasztani – mint a murvás, kavicsos úton - és megállásig így haladni. Eszedbe ne jusson megállás nélkül visszaugratni az útra, mert szinte száz százalék, hogy nem sikerül, le sem merem írni mi történhet veled, ha bezuhansz az útra és mögötted jön egy autó vagy busz… Ha sikerült talpon maradva megállni, araszolj addig, amíg találsz egy olyan helyet, ahol nincsen szintkülönbség a padka és az út között. Fújj egy nagyot, fejben tedd helyre az elmúlt pár másodpercet, nézz körül alaposan, és úgy térj vissza az aszfaltra! Természetesen nem mindig egyforma a padka felülete, nehéz lenne minden felületre külön receptet írni. Ha korlát van, illetve útjelző táblák, akkor nincs is miről beszélni - sajnos azok mellett sokszor fizikailag sem férhetsz el egy ilyen szituban, így marad a "kármentés", a testi sérülések minimálisra szorítása (ld. előző rész.)

Visszatérve a többsávos lakott területű utakra, középen biztosan nem haladok folyamatosan, és neked sem ajánlom, mert az a legszennyezettebb része a sávnak. A másik szempont, hogy ott hajtva az autósok nem vesznek észre a középső tükörben - ha van egyáltalán. A furgonokban és a kisteherautók nagy részén csak oldaltükör van.

Hogy a jobb vagy a bal-harmadban lesz a helyed, az a forgalmi szituációtól függ. Ha adott a háromsávos út, a középső sáv bal-harmadában megyek, mert ha gyorsítani akarok, a legbelső sávban valószínűleg ez megvalósítható. De ha tudom, nem sokára le kell térnem, átváltok a jobb-harmadba, mert alkalmat keresek a sávváltásra. A párhuzamos közlekedésben mindig két kocsi közé essen a haladásom! Ez akkor érvényes, ha megközelítőleg egyforma sebességgel halad a két sáv forgalma egymás mellett. Miért jó erre figyelni? Ha tényleg a sávharmadban haladunk, és előttünk láthatóan saját sávunk megtorpan négy-öt kocsival előrébb, mi csak igazodunk a két autó közé a másik sávba, és megtörtént a sávváltás. Általában a harmadolt sávhasználatnál megfigyelhető, hogy azon a felén, ahol közelebb vagyunk a másik sáv autóihoz, nagyobb követési távolságot tartanak és könnyebb a sávváltás. Ez nem mentesít az irányjelzés és az egyéb kötelmek alól, csak könnyebb neked és az autósnak is. Nem kell gyorsítanod, hogy elé menj, sem fékezni hogy eltűnjön mellőled, mert akkor a mögötted haladót is lassításra készteted. A melletted-mögötted tartózkodónak (a másik sávban), mivel látja, mi a szándékod, csak a gázról kell levenni a lábát és mehet minden a maga útján.

Tükör. Nem, nem sminkelésre...

Hát igen a tükör. Tudod, jómagam postás voltam, és sokat motoroztam jobbkezes utcákban, ahol állandó a körülnézési kényszer, és bizony nem csak előre, illetve oldalra! Nem csak fárasztó, de a reakcióidő is kevesebb, ha forgolódik az ember, mintha belepislant a tükörbe és tudja, mire számíthat az adott manővernél. Itt jegyzem meg, nagyon fontos a jól beállított visszapillantó! Főleg, akik parkolásnál a sisakjukat azon tartják, szokjanak hozzá, hogy elindulás előtt igazítsák meg! Meg kell tanulni akkor is a tükörbe nézni, ha nem készülünk sávváltásra, megállni, illetve egyéb, eddig megszokott, és tükör használatához kötött tevékenységet foganatosítani. Jó, ha tudom, mi van mögöttem, ki ért be vagy kanyarodott le mögülem. Az is az utam része, ami mögöttem van, és csak segédeszközzel - azaz tükörrel - belátható. Sűrűn kell nézni, de nem hosszan! Ez valóban gyakorlás kérdése, hogy a benne látott kép ne zavarjon, hanem valós információt adjon az engem érintő forgalomról, ami mögöttem zajlik. Sajnos sötétedés után már csak inkább zavar, mint segít, de azt legalább észleli a motoros, hogy jönnek mögötte. Éjszaka úgy kell beállítani a visszapillantót, hogy kényelmes testtartás mellett ne vakítson, de kis fejmozdítással bele tudjon nézni, és abból értelmes infót kapjon.

Az eredeti téma a bukás volt és az esés technikája volt. Tudom, hogy sokan idegenkednek, sőt, babonásan visszautasítják, mikor mondom nekik: „tessék keresni a motoros baleseteket, bukásokat a neten - na nem a véres és undorító képeket -, de vannak igencsak tanulságos esetek is." Ezekből lehet okulni, és ott látszik, ha a motor perdül, fordul, és nem csúszik, hát nagyot csattan az úton és hatalmas a kár is benne, ahogy az emberi test se csapódjon, hanem csússzon, és akkor van remény hogy nem törik annyi csont, nem sérül annyi testrész. És még egy szó a gyakorlásról. Egy kivénhedt MZ-t pár tízezerért megvehetsz, ezzel bármikor szimulálhatod a vészhelyzeteket, baleseteket, és igen, akár az esést is. Gondold csak el: ha annyira összetöröd a végén, hogy le kell adnod vasba, akkor is olcsóbban kijössz, mintha csak egyszer újra kell fényeztetni a drága idomokat, netán ki kell dobni a százezres sisakot... Igazán megéri a befektetés.

Szemezz bátran!

No nem flörtölésre csábítom a vélhetően hűséges, stabil párkapcsolatban élő motorosokat. A tükör ismételt használatáról van szó, de most a többi közlekedő visszapillantójáról beszélek! Ha csak nincs sötét, kell, hogy lássad: ő már észrevett. Ehhez neked kell úgy helyezkedned, hogy meglásd az arcát a tükrében. Ha találkoznak a tekintetek, már szinte biztos lehetsz benne, hogy tud rólad, figyel rád.

Az irányjelző használata. Tudom, lezseren kezeljük, mert mire villan, már végre is hajtottuk a műveletet. Ha a másik jármű is ezt csinálja, akkor reklamálunk, mert nem volt időnk észre venni mit akar? Hozzá kell szokni a motorosnak, ahogy van testbeszéd, ugyanúgy létezik helyzetfelismerés a közlekedésben. A partner viselkedéséből, helyezkedéséből lehet következtetni, hogy mit fog csinálni. Ezért sem jó rá ragadni senkire! Az előzés csak akkor valósítható meg, ha szemből nem zavarják, befejezve a manővert vissza tudok térni a saját oldalamra, és az előttem haladó egyik jármű sem akar balra kanyarodni, megállni és egyéb éles manővert végrehajtani! Előzni nem kötelező, csak egy lehetőség - attól, hogy motoron ülünk, még ránk is vonatkoznak a közlekedés és a fizika törvényei... Ha bárki bizonytalan a látómezőnkben, ne kockáztassunk, várjuk ki, hogy milyen jövőbeni irány és/vagy tempóváltást jósol a mozdulata!

Állatok az utakon

Nem, nem a fekete terepjárósokról lesz szó... Csak az a tanácsom, bőszen imádkozzon, aki ilyen szakaszon halad, mert erre még százszázalékos védelem nincsen kitalálva. Beszélnek vadriasztóról - ez főleg 12 V-os kivitelben hatásos -, hangos kipufogóról, csoportos haladásról, teherautó után menjen a motoros védelem miatt ésatöbbi. Magam a nyolcvanas években a 62-es úton, este kilenc körül MZ/1-el haladtam Sárbogárdról a 7-es út felé, mikor elütöttem egy őzikét - nagyjából száztízzel mehettem, siettem, hogy utolérjem Trabantos barátaimat - hát ráfáztam. A pech mellett még mindig szerencsém volt, hogy az állat pont az első kerekemet trafálta el. Aki már kattintott el fényképezőgépet, tudja, mi az egy századmásodperc... Hát nagyjából ennyi volt, amíg láttam az őzfejet, és máris a földön voltam. Rosszabb, mint egy orvlövész. A motor kifordult alólam, én a hátsómon csúsztam a tök sötétben, a vas előttem, és a lábtartója szikrázott, mint a csillagszóró. Két dologtól féltem. Egy, hogy felgyullad a motorom, illetve, hogy megelőzöm a gépet, mert engem is elüt, mint a szerencsétlen Bambit. Szerencsére ép bőrrel megúsztam, csak az ülepemről kopott le a nadrág, de az tisztességesen... Ez egy történet, tanulság és magyarázat nélkül, mert erre nincs ötletem, bevallom férfiasan, hiszen itt csak a mázlifaktor segít.

Két személy, dupla élvezet?

Van, aki esküszik, hogy nem kockáztat és soha nem visz senkit. Van, akinek ez nem probléma. Hozzájuk lenne pár gondolatom... Az köztudott, ha utast viszel, minden felelősség a vezetőé. Az utas nem tud segíteni - akadályozni viszont annál inkább -, és nem tud menekülni. Felejtsd el a motorfektetést vészhelyzetnél, ez itt nem fog működni. Azt mindenki tudja, hogy ami nincs össze kötve, az szétesik, eltávolodik egymástól, ha szabadesésbe kezd. Mivel általában a motor ülései szintkülönbséggel készülnek, a vas hosszirányát tekintve hátrányosabb helyről indul az utas, ha lerepül a gépről. A vezető kormányt fog, illetve stabilan kapaszkodik valamibe - akár kézzel, akár combbal -, és a motor súlypontja felett van, míg az utas hátul és magasabban helyezkedik el a vezető mögött. A vezető látja és valamennyire készül is az ütközésre, míg az utas nem biztos, hogy észleli, és nem tudhatja, mit kell tegyen az adott szituációban. Ha baleset történik, és a motor első kereke ütközik, a hátsó fele emelkedik, és az utast, mint a katapult lövi ki - ő szinte semmit nem tehet ellene. Ez kizárja a csúszás lehetőségét, mivel nem lehet azt megvalósítani, hogy vészhelyzetben a vezető hátra szól:…” most elfektetem a motort, és te kapaszkodj belém, segíts elrúgni a motort, és találkozunk az út szélén.”

Ha pedig a motor ütközik, az pördül és pattan, nem is egyszer - de vele együtt a rajta ülők is. Még ha sikerülne az elfektetés, akkor az utas súlya miatt, mivel ő a motor súlypontjától hátrább helyezkedik el, a gép elkezd fekvő állapotban pörögni - például a lábtartón vagy a bukógombán - és a centrifugális erő pörgeti le a hátul ülőt, ami a haladási sebességből maradt lendületből igen intenzív tud lenni. Ezt még veszélyesebbé teszik a különböző háttámlák és dobozok, akadályozva a motortól való elválás lehetőségét. Egyet kell tenned, nagyon óvatosan gépészkedsz, nagyobb követési távolságot tartasz, az eddig hetven százalékon vett kanyarokat még óvatosabban közelíted meg. Bravúros bátorságodat ne a közlekedésben éld ki az utasod előtt! Nem véletlenül mondják: össze kell szokni a motorosnak a mögötte ülővel. Gondold meg, mielőtt elindulsz, más élete, egészsége is a te jobb kezedben van!

A halálos balesetekről nincsen statisztikám csak egyszerű viszonyítási számításokat lehet figyelembe venni. Az autókkal ellentétben mi nem használjuk egész évben a járgányt. Az igaz viszont, hogy amikor balesetet szenved a motoros, nagyobb esélye van súlyos, halálos sérülést szerezni, mint a karosszéria védelmét élvező közlekedők. Nem akarok beképzeltnek látszani de, minden tavasszal van néhány áldozata ennek a kategóriának, akik nem bírnak a vérükkel és meghalnak - s néha bizony önhibájukból... Merészek, figyelmetlenek és türelmetlenek. Nekünk a túlélésre kell figyelnünk, és csak magunkra számíthatunk. Az sokat segít, ha csoportosan haladunk, mert nagyobb a védettségi százalék, ha kitöltjük a sávot, és nem szólózunk az autók között, mert ahogy tavasszal vissza kell szoknunk az utakra, az autósoknak is újra fel kell fedezni, hogy "létezünk"...

Nem szégyellem egyetlen komoly esésemet sem, még ha a saját figyelmetlenségem miatt történt is. Tanultam belőle, és semmivel sem félek jobban vagy kevésbé, mint eddig. Kell egy egészséges józanság a nyeregben ülőnek, mert különben elkerülhetetlen az ámokfutás. Mindenkivel elszaladhat a ló, de tudni kell megálljt parancsolni, mielőtt a baj megtörténik. Nem szabad belemenni bravúros versenyzésekbe és "most mutasd meg" játékokba, mert ez nem a játékgép és a monitor - itt az életeddel fizethetsz a hibáért. Nekem és józanul gondolkodó motorostársaimnak az a jelmondatunk „Nyolcvanéves koromban is motorozni akarok, csak meggondoltan.” Ezt kívánom mindenkinek és balesetmentes közlekedést, menjünk, amíg csak fel tudjuk pányvázni magunkat a vasparipára, motorozzunk, amíg és amennyit csak tehetjük...

Motoros üdvözlettel,

Varga András