Első körben kelet felé tekintsünk, a könnyen elérhető és megfizethető helyek irányába. Kihagyhatatlan pontja a felsorolásnak a Transzfogarasi út, hivatalos nevén a 7c. A hetvenes években készült szakasz közel kilencven kilométer hosszan kanyarog, és két kilométeres magasságba vezet, így nyár elején is bőséges hófalakban gyönyörködhetnek az arra motorozók. Több mint félezer hidat és sok-sok alagutat kellett felhúzni, hogy átjárható legyen a hegy, mely azóta az autós és motoros kirándulók kedvelt célpontja lett.
A transzfogarasi út északi oldala Kutya 2012-es videójában
Még ennél is fiatalabb a Transzalpina, a nemrégiben aszfalttakarót kapott DN67C jelzésű út. A múlt évtizedben kezdték el a mintegy 150 kilométer hosszúságú hágó szilárd burkolatának lefektetését, így ma már bármilyen motorral megközelíthető, s legmagasabb pontja 2145 méteren található.
Szizol videója a Transalpina bejárásáról 2012-ből
Kissé távolabb, Korzika északi csücskében található a Cap Corse félsziget, mely egy keskeny földnyelv, mindkét oldalán egy-egy aszfaltozott, kanyargós, tengerparti úttal. A negyven kilométer hosszú szakaszt Korzika ujjaként is emlegetik, s a dimbes-dombos környék egy délután alatt is kényelmesen bejárható, ugyanis szélessége helyenként a tíz kilométert sem éri el, így egy teljes kör - ami végig a D80-as jelzésű úton fut - csak 120 kilométer a bastiai kikötőtől a nyugati parti Canuttáig.
Valamivel közelebb, a magyar határtól szűk hatszáz kilométerre fekszik a Garda-tó keleti partján futó szerpentin, mely a 2218 méter magas Monte Baldót öleli körbe. A helyenként csak nagyjából egy sávnyi szélességű betonkígyóról remek kilátás nyílik a Gardára és a környező hegyekre, de a néhol foghíjas, máshol pedig teljesen hiányzó korlátok miatt érdemes visszavenni a tempóból, ugyanis több száz méteres szakadékok szegélyezik a jórészt tükörsima utat.
A Tour de France bicajosai valószínűleg sokat tudnának mesélni a Col de Turiniről, a francia Alpok hágójáról. Több alkalommal járt itt a verseny, ezen a meredeken emelkedőkkel és számos hajtűkanyarral tarkított etapon. Másfél kilométeres magasságba kapaszkodhatunk fel a vékonyka, D2566-os névre keresztelt ösvényen, majd a túloldalon leereszkedve zárhatjuk a nagyjából kilencven kilométer hosszú kört.
Északabbra fordulva is akad látnivaló, mégpedig Skandinávia híressége, a Trollok útja. A bemutató legkurtább szakasza mindössze hat kilométer hosszú, ám az utat körülvevő csodás szépségű hegyek és a mellette található Stigfossen vízesés mégis a motoros bakancslistára emeli Norvégia egyik leglátogatottabb pontját.
Várjuk a Ti kedvenc útszakaszaitokat is! Merre jártatok, melyik volt a kedvenc hazai vagy európai célpont motorostúráitok során?