Ma hajnalban, 96 éves korában elhunyt Bálind Mátyás, azaz ducatis Matyi bácsi, ahogy a motorosok többsége ismerte. Tavaly még egyutt gurult a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület felvonulásán a több ezer résztvevővel - most így emlékeznek az egyesület tagjai mindenki Matyi bácsijára.
Elhunyt a legidősebb magyar sportmotoros, Bálind Mátyás
Sokan ismerték és szerették Matyi bácsit, jó volt hallgatni, ahogy véget nem érően mesélt és mesélt mosolyogva – nem volt olyan motoros rendezvény ahol nem fogadták volna szívesen. A tavalyi évben, 2022 októberében még itt volt velünk a szezonzáró gurulásunkon Villányban, ahová természetesen a csodálatos Ducati nyergében érkezett, talán utoljára, mert nem sokkal később sajnos egészségi állapota már nem engedte hogy nyeregbe pattanjon. Nagyon sokan hallgattuk ahogy mesélt, minden szava a motorozás szeretetéről szólt. Az ő története a harmincas években kezdődik, hősét, a kis Matyikát tehetős szomszédjai ekkor megkérik, hogy hozza haza a város másik végén lakó szerelőtől 125-ös Sachs motorkerékpárjukat. – Mivel ideje bőven van, vezetni pedig nem tud, így majd egész hazáig tolni fogja – gondolják. Az elképzelés egészen jól megállja a helyét, de csak félútig. Ekkor ugyanis Matyi megelégeli a tologatást, mindemellett a kíváncsiság is erősen furdalja az oldalát: vajon milyen lehet? Másoktól korábban ellesett mozdulatokkal beindítja a motort és végignyargal vele Baja főutcáján.
Matyi bácsi élete első serlegét 1949-ben vihette haza, ezután hazánkban egészen 1957-ig versenyzett, majd a forradalom után disszidált Ausztráliába, ahol azért dolgozott, hogy megalapozza az életét. Matyi bácsi a 60-as évek elején egy Honda versenymotorral érkezett haza Ausztráliából. Öt évet töltött kint, éjt nappallá téve dolgozott, sok pénzt keresett, de neki nem ez volt a legfontosabb, hiszen közben autószerelőként alaposan kiképezte magát a belső égésű működéséből, javításából és tuningolásából. Idehaza rögtön benevezett az országos gyorsasági motoros bajnokságra, és innentől kezdve az elkövetkező hét évben mindvégig a mezőny elején ment. Így értünk el 1983-ba, amikor Matyi bácsi nyugdíjba vonult. Sok-sok év kihagyás után először négyhengeres japán motorral próbálkozott, majd egy szép napon egy csodásan mély, dübörgő basszus csavarta el a fejét: egy Ducati. Rögtön megrendelte magának az akkori csúcsmodellt, hiába kellett fél évet várni rá. Azóta is elkötelezett híve maradt a tradicionális olasz márkának, nem is vett más motort, csak tűzpiros L2-est. Mostani motorja, az 1098 R a negyedik a sorban a korábbi 916 SP, a 996 R és a 999 R után.
Szerettük volna, ha Matyi bácsi idén is velünk, veletek lehetett volna a szezonzárón és ismét meghallgathattuk volna emlékeit, sőt ígéretet is kaptunk, hogy eljön, igaz már nem motorral, de ott lesz. Sajnos az élet közbeszólt és már fent az egekben húzza a gázt. Búcsúzunk tőled Matyi bácsi! – írták a Dél-Dunántúli Motoros Egyesület megemlékezésében.