Alig pár hete mesélt róla Némethné Szaitz Johanna őrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közlekedés-baleseti osztályának vezetője, hogy mire készüljenek az utakon önbíráskodó autósok. – A törvényalkotó meglehetős szigorral bünteti az efféle veszélyeztető magatartást – magyarázta Némethné Szaitz Johanna őrnagy. – Az indokolatlan, bosszú motiválta fékezés nem szabálysértési hanem a legsúlyosabb, bűntetti alakzatba esik. A rendőrségnek ekkor nincs mérlegelési lehetősége, vagyis a gyanúsított vezetői engedélyét azonnal elvesszük. Az eljárás időtartama alatt a vétkesnek nincs módja azt visszakapni, bíróság dönt a vezetéstől eltiltás hosszáról, vagyis a tárgyalásra is busszal megy majd… - tette hozzá.
Egy év eltiltás indokolatlan fékezésért
Aki bármilyen módon, szándékosan veszélybe sodorja a másik autóst, motorost (például leszorítja, befékez előtte stb.), annak közúti veszélyeztetés miatt kell bíróság elé állnia – hogy ezért pontosan mit kaphat, arról korábbi cikkünkben írtunk részletesen.
Az a férfi is közúti veszélyeztetés miatt állt a Dunakeszi Járásbíróság elé hétfőn, aki május 27-én az M0-s autóúton a Megyeri híd irányából az M3-as autópálya felé tartva próbált megleckéztetni egy másik sofőrt. Amikor a fóti elágazásnál utolérte az előtte szabályosan közlekedő járművet, többször felvillantotta a távolsági fényszóróját, hogy a sértettet gyorsabb haladásra vagy lehúzódásra bírja. A másik autós azonban nem változtatott a sebességén és nem tért át a mellette lévő forgalmi sávba sem, ezért a vádlott a Fót irányába kanyarodó forgalmi sávba váltott, elhaladt a sértett mellett, majd szabálytalanul megelőzve visszatért elé, és erősen fékezett. Az ütközés elkerüléséhez a másik autó vezetője is fékezésre kényszerült. A vádlott ezután újra áttért a külső forgalmi sávba, autóját folyamatosan a sértett autója felé kormányozta, hogy a szalagkorlát felé szorítsa.
A bíróság szerint a vádlott azzal, hogy indokolatlanul erős fékezésre kényszerítette a másik autó sofőrjét, és szabálytalanul használt egy forgalmi sávot, közvetlen veszélynek tette ki a sértettet. A Dunakeszi Járásbíróság közúti veszélyeztetésben mondta ki bűnösnek a vádlottat, 325 000 forint pénzbüntetésre ítélte és egy évre eltiltotta járművezetéstől.