Ezúttal január másodikán rajtol el a Dakar rali, mégpedig kivételesen Paraguayból, azon belül is a csaknem kétmilliós nagyvárosból, Asuncionból. Ezzel kezdetét veszi a száguldás, mely a bolíviai La Pazban töltött pihenőnapot leszámítva egészen január 13-áig tart, amikor a motorosok - beleértve Horváth Lajost, Dési Jánost, Gyenes Emánuelt és Saghmeister Gábort - megteszik az utolsó szakaszt Rio Cuartóból Buenos Airesbe.

Elképesztő számok

A Formula-1 után a második legismertebb technikai sportot hetven társaság közvetíti majd a világ 190 országában. Ezúttal 491 versenyző regisztrált a futamra, ami önmagában nem szenzáció, viszont az feltétlenül említést érdemel, hogy a 2016-os módosításoknak köszönhetően immáron öt különböző kategóriában állnak rajthoz a pilóták.

dakar-2017-11487
Az új kategória képviselői az autók és a quadok erényeit ötvözik - gyors és könnyű homokfutók

A már megszokott motorok, ATV-k, autók és kamionok mellett quadok technikájára épülő, autós üléspozíciójú négykerekűek, az úgynevezett UTV-k is saját értékelésben vesznek részt a küzdelemben. Ez utóbbi osztály népszerűségére jellemző, hogy rögtön tíz páros nevezett ilyen járgánnyal a 2017-es Dakarra. A három országon, Paraguayon, Bolivián és Argentinán keresztül zajló megmérettetés ezúttal csaknem kilencezer kilométer hosszú lesz, amiből több mint négyezer kilométer a mért szakasz.