Lassan két évtizede már, hogy a kínai Qianjiang Motor Group felvásárolta a Benelli márkanevet, és azóta saját technikára épülő, de olaszos nevű gépekkel próbál szerencsét az európai piacon.
Az egyik legnépszerűbb modellt, a TRK 502-t mi is teszteltük Rossi hazájában, a Tavullia környéki szerpentineken, most pedig a nagyobb névrokon, a TRK 702 hagyományos és terepes, X jelű változatát tette próbára Artur Aragonés, az Eutiches Experience vezetője, illetve csapata.
TKC 70 Rocks-teszt Marokkóban
Az elsősorban aszfaltra tervezett TRK 702-re a sokoldalú TrailAttack 3 abroncsokat szerelték fel, míg a 702 X-re a terepesebb TKC 70 és TKC 70 Rocks-ot.
Azért esett a választásuk a két merőben eltérő mintázatú és anyagkeverékű köpenyre, mert egyaránt tartogatott az út aszfaltos és terepes részeket, sőt jóval kétezer méter feletti, burkolatlan hágókat is.
– Ráadásul a TrailAttack 3 köztudottan azzal emelkedik ki a többcélú terepgumik tömegéből, hogy rendkívül magabiztosan viselkedik aszfalton, és kimondottan hideg időben is gyorsan, néhány száz méter alatt bemelegszik, ami nem elhanyagolható szempont a legmagasabb hágókon
– mesélték a beszámolóban.
Azt is hangsúlyozták, hogy egy ilyen hosszú és nagy igénybevételt jelentő túrán rendkívül fontos a gumik tartóssága, így nem is lehetett kérdés, hogy az egyik motoron TrailAttack 3 lesz, mivel – idézzük – „olyan mélyek a mintaárkok, hogy a korábbi tesztekben 2500-3000 kilométer után is nagyobb barázdamélységet mértek a motorokon, mint az új túrasportabroncsokkal.”
Ezzel szemben a TKC 70 Rocks elsősorban terepgumi, nagyblokkos mintázattal és markáns kapaszkodóéllel, azaz – ahogy a neve is utal rá –, főként köves, sziklás terepre született. Jóllehet, van ennél is „terepesebb” köpeny a Continál, a TKC 80, de mivel itt a túra jelentős részét aszfalton tették meg, a finomabb mintázatú, sokoldalúbb TKC 70 Rocks páros tűnt jobb választásnak. Ez utóbbiból kizárólag hátsó méretek kaphatóak, így a TKC 70 vagy TKC 80 első gumival társítható, miként az a bemutatójából is kiderül:
– Az elképesztően nagy hőingadozás, a hegyekben beköszöntő eső és köd, no meg a homokviharok alaposan próbára tettek minket és a motorokat, valamint az abroncsokat is. Főként a túra utolsó szakasza, az Erfoudtól Nadorig tartó, 430 mérföldes, látszólag egyszerűnek tűnő etap vett kis sokat belőlünk, hiszen kilenc órán át szél- és homokviharban (!) motoroztunk, de ez csak még felejthetetlenebbé tette az utat.
Akárhogy is, a motorok tökéletesen helytálltak, akárcsak a különböző abroncsok, melyek az extrém körülmények között is remekül teljesítettek a sivatagi hőségben és a kétezer méter feletti, esőbe és ködbe burkolózott hegyekben is
– mesélték a résztvevők a több mint háromezer kilométeres útról beszámolójukban, amit Quique Arenas és Nano Parody gyönyörű fényképeivel illusztráltak.