Az elmúlt évtizedekben a motorkerékpárok fejlődése mellett a védőfelszerelések minősége is robbanásszerűen javult, beleértve természetesen a bőrruhákat is. Az első kabátokat még a harckocsis hadtest öltözékéből emelték át a motorosok, közvetlenül az I. világháború után. A Marlo Brando által befuttatott, váll-lapos, átlós cipzárral gyártott, American Perfecto elnevezésű bőrdzseki az ötvenes évek közepén volt nagy sláger, ám akkoriban a divatos megjelenés volt a lényeg, védelmet csak az anyagából eredendően nyújtottak ezek a felszerelések. A versenysportban elsőként Geoff Duke kezdett el egyrészes bőrruhát hordani, de protektorok még ebben sem voltak, csupán az erős bőrben bízhatott a brit nagymenő. Az első profibbnak mondható öltözéket a Dainese dobta piacra, ötlete Lino Dainese-től és egy ortopédus barátjától származott. A hetvenes évek elején határozták el, hogy csinálnak egy olyan motoros ruhát, ami megvédi a pilóták ízületeit és végtagjait egy esésnél, ezért a könyök, a térd és a csípő köré szivacsbetéteket helyeztek, valamint dupla bőrréteggel fedték le a kényes pontokat.
A védelem mellett az is lényeges volt, hogy az öltözék jól álljon, ezért elkezdték gumival összeráncolni a lógós részeket, s a dizájn is egyre nagyobb szerepet kapott. Ugyanakkor a hetvenes évek végére megjelentek az első merev protektorok, amiket egyre jobb kompozit anyagból gyártottak, így biztosítva a hatékonyabb védelmet. Nem meglepő hát, hogy nagy volt a kereslet a bőröltözékekre, különösképp, hogy az utcai motorosok is szerettek volna úgy kinézni, mint a profik. A trend máig kitart, az iparág pedig folyamatosan fejlődik, így ma már számos gyártó termékei közül szemezgethetünk. A választékban egy- és kétrészes, illetve kenguru- és marhabőrruhák ruhák is szerepelnek, s természetesen női és férfi kivitelt is kapni. A nagy választék ellenére előfordul, hogy nem mindenki találja meg a számára megfelelőt, hiszen nem vagyunk egyformák, vannak, akiknek az alkatához nem passzol a konfekcióméret. Nekik sem kell kétségbe esniük, miként azoknak sem, akiknek megsérül a drága szerkójuk, mert átalakításra és felújításra is van lehetőség…
Irány a Cölöp-Művek!
A december eleji ködös időjárás és a csípős hideg ellenére sem fagyott le a mosoly az arcomról, mikor elindultam Ceglédre, hogy találkozzam Fekete Bélával, azaz – ahogy a motoros berkekben ismerik – Cölöppel, a bőrruhák mágusával. Versenyzőként már számtalanszor jártam a Kender utca 19. szám alatt, hogy rendbeszedjék ütött-kopott gúnyáim, s pontosan tudtam, hogy ugyanolyan szeretettel várnak, mint minden alkalommal. Aki megfordult már itt, tudja, miről beszélek, hiszen Cölöpnek mindig van egy kedves szava az emberhez. A kapun belépve már láttam, hogy Béla a műhelyben bütyköl, s kedvenc szabadidős tevékenységével foglalkozik, nevezetesen veterán motorokat újít fel. Váltottunk pár szót a jelenlegi gépéről (Ural M66), majd a dolgozószobában ültünk le beszélgetni, ahol számos motoros relikvia őrzi a múlt megkopott emlékeit.
Miként megtudtam, még kisiskolás korában varázsolta el a motorsport, mikor a Honvéd Sportegyesület úszóedzéseiről, ha csak tehette, meglépett, hiszen a sportpálya végén volt a motoros szakosztály technikai bázisa, ahol sokkal szívesebben töltötte az idejét. Gimnazista évei után vásárolt magának egy P20-ast, és elkezdett versenyezni. Csillogó szemmel áradozott erről az időszakról, nevetve sorolta magát az indultak még kategóriába, s elmesélte, hogy abban az időben problémát okozott a bőrruhakérdés.
- Jómagam egy sportruhakészítőhöz hordtam a felszerelésem, aki nagyon ügyes ember volt, de ha beitalozott, nem volt kész időben a ruhám. Ott méltatlankodtam neki, hogy Józsi bácsi, nekem már Visegrádon kellene lennem, mert mennek a szabadedzések! Úgy voltam vele, hogy nem lehet egy ördöngös tevékenység, szóval leültem a varrógéphez, és a magam módján, ákom-bákom összeférceltem a ruhámat, hogy legalább rajthoz tudjak állni, ugyanis szakadt gönccel azonnal kizárnak a versenyből. Hozzáteszem, mikor a kisöreg józan volt, olyan szeretettel beszélt erről a szakmáról s magáról a bőrről, hogy teljesen elvarázsolt, sőt idővel engem is elkezdett komolyabban foglalkoztatni ez a téma - idézi fel a kezdeteket.
Mi alapján vásároljunk bőrruhát?Cölöp elmondása szerint egy jó bőrszerkó kiválasztása koránstem egyszerű feladat. - Sem a bő, sem a szűk ruha nem ideális. Előbbinél elszorítja tagjainkat a gúnya, utóbbinál pedig számolni kell azzal, hogy nem lesznek helyükön a protektorok, így esésnél nem védik a kényes területeket – avat be a mester. - Azt szoktam ajánlani a motorosoknak, hogy azt a felszerelést válasszák, ami legalább vállban jó, aztán hozzák el átalakításra, a többi nekünk rutinmunka…
Mint megtudom, jelenleg a kengurubőrből készült ruhák a legprofibbak, jó a szakítószilárdságuk, könnyűek, rugalmasak, ezért elsősorban versenyzőknek, rendszeres pályázóknak ajánlja. A marhabőr hátránya, hogy valamivel nehezebb. A nagyon olcsó overálok sem feltétlenül rosszak, de lehet, hogy szabásuk, kivitelezésük azért nem jó, mert a gyártó valahol spórolt. Mindezek mellett nagyon fontos, hogy megfelelően kezeljük a felszerelésünket, mert nagyban meghosszabbíthatjuk az élettartamát.
A zseni visszatér
Az évek múlásával egyre többen kezdték el Cölöphoz hordani ruháikat. - A hetvenes évek elején Juhos Árpi jegyezte meg, hogy úgy nézek ki mindig, mint egy lakkhuszár – árulja el Cölöp. - Mondtam neki, hogy azért, mert magam végzem a varrást. „Pechemre” épp ott állt mögöttem Drapál Jancsi, és meghallotta a beszélgetést. Erre odahozott nekem egy ölnyi ruhát, és kérte, csináljam meg, mert két hét múlva kellenek neki a Sachsenringre. Először ellenkeztem, mivel nem volt időm, és örültem, ha a motoromat fel tudtam készíteni a versenyekre, de lebartereztük: ő szerelte a gépem, cserébe javítottam a pilóták ruháit. Így csöppentem a szakmába – osztja meg mosolyogva.
Hogyan ápoljuk a ruházatot?- Szezon végén sokan elkövetik azt a hibát, hogy bevágják a gúnyájukat a sarokba, úgy ahogy levették: izzadtan, koszosan. Aztán tavasszal, mikor előveszik, fogják a fejüket, mert nem értik, mitől kezdett el büdösödni, penészedni, és szirénázva hozzák ide tisztításra. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy miután ledobta magáról a göncöt, szárítsa ki egy árnyékos, szellős helyen (ez már nagyon sokat számít), majd ha ezzel megvan, langyos, szappanos vízzel mossa le - szól az ajánlás.
Cölöp lelkesen mesélte tovább, hogy a hetvenes évek közepén Ceglédre húzta szíve, felhagyott az autószereléssel, s kizárólag bőrruhakészítéssel, illetve -javítással kezdett foglalkozni, továbbá folyamatosan fejlesztette a vállalkozását. Volt, hogy nyolcvanfős varrodát üzemeltetett, ám ahogy haladtunk a történettel, kissé elkomorodva mesélte, hogy sajnos számtalanszor csalódott a sportpolitikai vezetők hozzáállásában, így egy időre elfordult a motorsporttól, azonban nem tudta magát teljesen függetleníteni.
- A kilencvenes évek végén, egy hungaroringi verseny alkalmával keresett meg Nemes Ferenc barátom, hogy tönkre ment a vadonatúj szerkója, csináljam meg! - folytatjuk a beszélgetést. - Mondtam neki, hogy én már nem foglalkozom motorosruhákkal, de ő olyan meghatóan könyörgött, hogy beadtam a derekam, igaz, csak egy feltétellel: nem mondhatja el senkinek, hogy én javítottam az overált. Nem is mondta el senkinek, csak az egész depónak. Abban a pillanatban szinte minden versenyző megkeresett, és úgy éreztem, hogy nem hagyhatom őket cserben, szóval újra felgépesítettem a varrodát.
Mindeközben nagy űr volt a piacon a gyermekruházat, így nekilátott kisméretű bőroverálokat tervezni, amelyeknek minőség és menetbiztonság szempontjából is egy szinten kellett állnia a felnőtteknek szánt öltözékekkel. Hála a lelkiismeretes munkának, igencsak jól sikerült koncepció született, ezt bizonyítja az is, hogy mindig van kereslet a minidresszre, folyamatosan érkeznek megrendelések. Persze ennek legfőbb oka, hogy Cölöp szívvel-lélekkel dolgozik a srácokért, nagyon jó érzés volt hallgatni, hogy milyen szeretettel mesélt a lurkókról.
Tudtad? - A Cölöp-Művek már nem csak Cegléden elérhető. Szerdánként Budapest XIII. kerületében, a Forgách utca 9/B szám alatt, 11 és 16 óra között várják a javításra szoruló ruhákat.
A depó tyúkanyója
Cölöp legnagyobb segítsége a felesége, Marika, aki az évek során mindvégig partner volt a vállalkozásban. A szakmát a GYES alatt sajátította el, majd a hosszú évek alatt alakult ki az a rutin, amivel ma már ránézésre meg tudja mondani, mit kell átalakítani, ha nem illeszkedik pontosan a ruha.
- Volt egy srác, akire két mérettel nagyobb volt a gönc, így természetesen módosításra szorult, és utólag bevallotta, mennyire elszörnyedt, mikor az első próbánál behúztam a filcemmel a jelöléseket. El sem tudta képzelni, mi fog kisülni belőle, és azt hitte, majd ötször kell jönnie újrapróbálni, mire teljesen jó lesz. Ennek ellenére, mikor kész lett, már elsőre tökéletesen passzolt – árulja el Marika.
A gyermekruhák a kedvencei, bár amilyen átéléssel mesélt róluk, le merem fogadni, hogy inkább a kis motorosokat imádja ennyire. Az utánpótlás kezeslábasait teljesen a nulláról kezdik gyártani. Mikor a szülők odaviszik a leendő bajnokokat, tetőtől-talpig méretet vesznek róluk, így lesz ideális a méret. Ezután jöhet a kívánságműsor, azaz, hogy ki milyen figurát, becenevet szeretne rá kérni, ám előtte mindig megígérik Marikának, hogy jó tanulók lesznek, hiszen csak akkor kaphatnak feliratot a ruhára, ha a bizonyítványuk is jó lesz.
Amellett, hogy betekintést nyertem a gyártási folyamatba, illetve a cég működésébe, időtöltésnek sem volt rossz a ceglédi kiruccanás. Jó volt látni, hogy milyen lelkesen és precízen dolgozik a csapat, s hogy ilyen erős piaci versenynél is képesek érvényesülni. Jóllehet, a „nyugati” márkák sok-sok évtizedes tapasztalattal és rendkívül erős anyagi háttérrel dolgoznak, Cölöpék abszolút versenyképesek, s ha a vásárlók száma tovább növekszik, még jelentősebb piaci szereplővé nőheti ki magát a cég. Reméljük így lesz, a termékek színvonala alapján komoly jövőt jósolunk a vállalkozásnak.
Áldott, szeretetteljes, békés karácsonyt kívánunk minden olvasónknak és kedves családjuknak!