A Brixton interjúsorozatában ezúttal a 35 éves Ellennel beszélgettek, aki átlagos kezdő motorosnak vallja magát, de korántsem átlagos túrákat tesz a kis 125-össel. Most ő mesél kalandjairól, a motorjáról és a hosszú úton elszenvedett balesetéről.
Milyen motorral jársz?
– Jelenleg egy Timberwolf Grey színű Brixton Cromwell 125-tel, ami egyben életem első motorkerékpárja. Ennek dacára sokat megyek vele, csak júniusban kétezer kilométert tettünk meg együtt.
Ráadásul a motorozás élményén túl mást is köszönhetek neki, ugyanis a „Women on Wheels” és a „Petrolettes” klubból sok női motorossal találkoztam, és nagyszerű embereket ismerhettem meg.
Mi inspirált arra, hogy egy ilyen kis motorral ekkora túrába vágj bele, mégpedig egyedül?
– Egyértelműen az ötvenes évek motoros utazásokból merítettem ihletet, hiszen akkoriban a könnyű, gazdaságos kisköbcentis gépek voltak elérhetőek, így magától értetődően ilyenekkel jutottak el az emberek az olasz tengerpartra és vissza.
Mivel nincs sok tapasztalatom, ezt a mostani túrát afféle tanulásnak szántam, ezért is maradtam a sok kilométer dacára az országon belül.
Mi volt az út legtávolabbi pontja?
– Az Északi-tenger volt az úticél, majd onnan a Balti-tengerhez motoroztam el, végül vissza délre Kelet-Vesztfálián és a Ruhr-vidéken keresztül.
Hogyan tervezted meg az utazásodat?
– A GoogleMaps és a GoRide alkalmazásokkal létrehoztam egy útvonalat, és a hozzávetőleg 300 kilométeres napi etapokon belül több köztes célpontot jelöltem be a térképen, így könnyű volt navigálni.
Mennyire volt spontán a túraterv?
– Részben az volt, ugyanis az első néhány éjszakára hostelszobákat foglaltam, utána célzottan úgy állítottam össze a napokat, hogy a családomnál, barátaimnál megpihenhessek. A végén már persze egészen spontán módon jött minden, beleértve az érintett utakat, városokat és a szállásokat is.
Milyen tanulságai voltak az első nagy túrádnak?
– Most kompoztam először, és nagyon tetszett, hogy ez a vízi átkelés pont olyan rugalmas, mint maga a motorozás. Nem kell sokáig sorban állni, ki lehet kerülni a veszteglő autókat, elég egy négyzetméternyi hely a gépnek a kompon, ráadásul meglepően olcsó is.
Másrészt megannyi erdei utat és sokadrangú, keskeny, vidéki ösvényt jártam be, ahol kiderült, hogy jó választás volt a könnyű 125-ös, hiszen lazán leküzdöttem vele a „terepakadályokat.”. Az sem mellékes, és ez a motorozás egyik előnye, hogy a spontán megállóknál olyan helyeket – például kávézókat, éttermeket – ismertem meg, amiket autóban utazva soha nem láttam volna.
Mi volt a túra mélypontja?
– Sajnos volt egy kisebb balesetem, elcsúsztam az egyik kanyarban... Hála a motoros ruhának és a felszereléseknek a világon semmi bajom nem lett, és a motornak sem, így simán folytathattam az utamat észak felé.
Mit üzennél a többi motorosnak, aki hasonló méretű géppel jár?
– Összesen mintegy 2000 kilométer önfeledt csavargás után értem haza, és bátran mondhatom, hogy változatos nyaralás volt.
Gyönyörű tájakat fedeztem fel, ezért már most biztos, hogy a jövőben számtalan ilyen túrán fogok részt venni. Nem kérdés, hogy ezt ajánlom minden motorosnak: csak vágjanak bele, mert én mindvégig nagyon jól éreztem magam a hosszú út során!