A Brembo összefogott a Spoke Safety nevű start-uppal, melynek tagjai azon dolgoznak, hogy hálózatba kapcsolják az utakon közlekedő autókat, motorokat. Azt várják a fejlesztéstől, hogy amikor már elérhető lesz a technológia a városokban, gyakorlatilag a járművek mozgásából kiszámíthatják, hogy leselkedik-e bármilyen veszély a motorosra. Ilyen lehet például a mellékutcából feltűnően nagy sebességgel közeledő autó, és ilyenkor, ha szükséges, közbe is lép a rendszer, hogy elkerülje az ütközést.

brembo-spoke-safety
Szeretnénk már a közeljövőben elérni, hogy a fékrendszer elemei ne csak a járművel kommunikáljanak, hanem más autókkal, motorokkal is, hiszen így egyszerre fokozhatjuk a vezetési élményt és a motoros biztonságát – nyilatkozta az együttműködés kapcsán Daniele Schillaci, a Brembo vezérigazgatója

Tanulmányok szerint ezzel a karambolok 80%-a elkerülhető lenne, vagyis ötödére csökkenthetnék a motorbalesetek és az ütközésben megsérült motorosok számát. Már meg is kezdődött a két cég együttműködése Szilícium-völgyben működő Brembo Inspiration Lab segítségével, melynek feladata, hogy felkutassa a közlekedésbiztonság szempontjából kiemelkedő start-upokat, és segítségükkel még hatékonyabban védje az autósokat, motorosokat.