A leghíresebb és legrégebbi, mert 1907 óta létezik. A leghírhedtebb, hiszen már 211 hivatalos halottja van. A leggyorsabb, mert John MC Guiness jóvoltából már jóval 205 km/h felett van az átlagsebesség. A legveszélyesebb, mert több mint 64 km-es lezárt utcai aszfaltcsíkon centikre a falaktól és a fáktól, gyakran 300 km/h feletti tempóban közlekednek a versenyzők. A legek versenye nekem Bitter Sándornak, egy magyar versenyzőnek, akinek élete legnagyobb álma volt ez a verseny, amelytől egész karrierem során a legeslegjobban féltem.
A tavalyi év végén motivációt és a szponzoraim bizalmát vesztve kedvtelenül szinte mindig utálattal ültem fel a versenymotoromra, ennek megfelelően már nem is mentem jól. Ez a verseny viszont új motivációt adott, újra imádom a motorozást és mindent megteszek azért, hogy a legjobbak közé kerülhessek illetve, hogy a jövő évi 100. évfordulóját ünneplő Man szigeti TT-n már éles motorokkal, klassz eredményeket produkálhassak.
Magáról a versenyemről. A 2006-os TT a rendezők szerint a 70 ezres lakosú szigetre valamivel több mint 200 000 szurkolót vonzott. Az emberek közelsége nagyon megérintett, főleg úgy, hogy minden pillanatban a levegőből is lehetett érezni, hogy Hősként tisztelnek mindenkit, aki felmeri vállalni ezt a kockázatot, azt pedig pláne, aki teljesíti a versenyt. Idén sajnos ez négy versenyzőnek nem sikerült. Velük gyarapodott a halálozási statisztika. Egyébként szó sincs arról, hogy őrültek lennénk, ahogyan ezt sokan gondolják, egyszerűen arról van szó, hogy mérlegeltünk, hogy ez a heroikus küzdelem fantasztikus száguldás és élvezet illetve óriási adrenalin bomba megér-e egy nagy balesetet is. Úgy döntöttünk megéri. Most a verseny után azt gondolom nagyon jól döntöttünk, ekkora élményben még sosem volt részem. Ami érdekes, már egy nappal az utolsó (senior TT) futamom után azt vártam, hogy mikor jön már végre a következő évi verseny.
Visszakanyarodnék egy kicsit az időben. Majdnem egy hónapot töltöttem kint ezen a csodálatos szigeten. A zökkenőmentes megérkezésem után csak pozitív élmények értek, nekünk az újoncoknak különösen sokat segítettek a rendezők. Az ő segítségük nélkül teljesen elvesztünk volna. Tehát az első naptól kezdve megkezdődött számomra egy óriási szellemi munka, gyakran hajnal 5-től , motorral és kocsival csak mentem mentem, körbe körbe a pályán, hogy be tudja tanulni a végeláthatatlan kört. A hivatalos edzések megkezdéséig naponta 7 kört tettem meg és jegyzeteltem, majd kis pihi után, háromszor négyszer megnéztem Martin Finnigen on-board felvételét. Megdöbbentő volt a különbség. Egyszerűen nem tudtam összeegyeztetni azt a mit láttam gyalogosan a pályán, azzal az eszement tempóval amit a TT-ről készült filmekből látok. Így aztán szépen lassan úrrá lett rajtam egy fokozódó félelem amely egy nagy belső feszültséget okozott addig, míg a lezárt pályán végre forgalom nélkül megtehettem az első körömet. Talán ez volt életem legnagyobb élménye, amikor épségben visszaértem. Egy picit elmerülve a számokban, a leggyorsabb köröm átlag sebessége 186 km/h volt, emellé nagyon fontos tudni azt, hogy két versenyemen is 364 km-t kellett megtenni eszelős tempóban, ez a versenytáv megfelel a komplett Alpok-Adria bajnoki szezonnak, ahol szintén maxi gázon mennek a srácok. Igazán csak azt akarom érzékeltetni, hogy a hiedelmekkel ellentétben mely szerint az őrültek versenye ez, bizton állíthatom nem pontosan így van. A TT elsősorban az emberi szellem viadala, óriási feladat az agynak, több mint 64 km-t úgy betanulni, hogy a pálya minden pontján pontosan és biztosan tudd a következő három kanyarkombinációt. Ez után jöhet csak a tehetség és a motorkezelés, a bátorságra pedig akkor van szükség, amikor már tudod a pályát, de nem látod és el kell hinned, hogy egy beláthatatlan ugrató, vagy egy közel 300 km/h-ás forduló után nem lesz előtted semmi és senki, nem történik baj, ezért ott kell tartani a gázt ahhoz, hogy ott menjél. A tanárom Richard Milky Qualy azt mondta nekem, hogy ott ahol félek és nagyon nagy a tempó, ne szorítsam reflexből a motort ne feszítsem meg a testem, hanem egyszerűen koncentráljak az előttem elrohanó felfestésekre és lassú légzéssel fújjam ki a levegőt mintha megkönnyebbülnék. Megmondom az őszintét, az első napokon csak fújtattam, mint egy gép úgy majréztam, aztán később már tudtam alkalmazni ezt a trükköt.
Végül is számomra egy marshall által felvezetett kötelező lassú kör megtételével kezdődött el a hivatalos edzés hét. A lassú kör után elkezdődött az edzéseken a köridők hajszolása. Újabb és újabb célokat kellett kitűzni magam elé. Először is azután, hogy kiválasztottak minket újoncokat 153 jelentkezőből mindössze 15-öt és 500 jelentkezőből összesen 100 versenyzőt, az eddig elért nemzetközi eredmények alapján, most már a pályán kellett bizonyítani rátermettségünket. Az első meghatározott cél az újonc limitidő megfutása volt. Azt tudni kell, hogy az idei évben a tavalyihoz képest ez kettő perccel rövidebb volt. Pont amiatt, hogy a rendezők a verseny hírnevéhez méltóan csak gyors versenyzőket akarnak indítani. Sok tanulás és jó néhány ijedtség után sikerült teljesítenem az újonc kvalifikációs időt, így ezzel már biztos rajtjogot szereztem az induláshoz mindhárom kategóriámban. A következő nagyon fontos célom volt, hogy eldobhassam a csúnya, rikító piros mellényt, amivel az újoncokat jelölték. Ennek a feltétele az volt, hogy megfussam a profi kvalifikációs időt. Ez idén 20 perc 30 másodperc volt. Ezt is sikerült teljesítenem. Következő cél, már a kukás mellény nélkül a 20 perc alatti idő megfutása volt. Ez az utólagos értékelés szerint 19 perc 34 másodpercre sikerült, amire a rendezők azt mondták, hogy csodálatos, én is jónak értékeltem, bár az on-board felvételeimen látom, hogy hol hagytam ott az értékes másodperceket. Érdekességként említeném, hogy egy széria GSX-R-rel versenyeztem egy yoshimura kipufogó rendszerrel full superbike-ok és superstock-ok ellen. Ez természetesen hátrányt jelentett, de amit mondani szerettem volna az az, hogy a hátrány ellenére is egészen a superstock versenyemig még a széria motor is túl erős volt nekem. A senior TT volt az első momentum, ahol éreztem, hogy Ok már tudom a pályát, be is tudom vállalni a részeket csak KELL a lóerő.
Röviden összefoglalva a versenyeinket, a superbike futamom nagyon jól alakult, de sajnos a newcomer bronzérmet a saját koncentráció vesztésem és az ebből adódó vezetési hibának köszönhetően elveszítettem, röhejes de a pálya leglassabb szakaszán, a célegyenes előtt véletlenül üresbe kapcsoltam kettes helyett és telicsaptam egy falat. A motor is és én is apró sérülésekkel megúsztuk. Endurance vérem vitt , felkaptam a motort és mentem tovább, de nem sokkal ez után fekete zászlóval kiintettek, mert a TT-n esés után nem lehet tovább menni. A soron következő superstock futamon borzasztó görcsösen kezdtem a versenyzést, mert bennem volt a félelem, hogy esetleg megint nem tudok hazahozni egy szép medált magamnak és a szurkolóimnak. Végül aztán ezen a versenyen sikerült megszereznem életem első medálját amit egy nagy ünnepélyen, óriási tapsvihar kíséretében vehettem át David Knitght enduró világbajnok barátomtól, ami olyan nagy érzés volt és annyira megérintett, hogy be is könnyeztem. Következett a senior TT, amikorra is már teljesen ki tudtam lazítani, már nem volt rajtam a tv-sek és a média nyomása, itt jóval gyorsabban tudtam menni mint stockban, pedig a motor ugyanaz volt. Ezt a versenyt is sikerült teljesítenem, így még egy medállal gazdagodtam, amit ezúttal Giacomo Agostini és a sziget miniszterelnöke adott át, természetesen ez is frenetikus volt számomra.
Rengeteg hozzáértő nézi ott a versenyt ebből adódóan sokféle új lehetőséget kaptam versenyzésemet illetően. Meghívást kaptam a híres Macau GP-re, indulhatok a Californiai Toyota 200 presztizs versenyen és John McGuiness barátom ajánlásával talán összejön két angol superstock bajnoki futam is.
Végezetül szeretném megköszönni a magyar csapatnak, aki elkisért, barátoknak, szerelőknek , a rendezőknek, a szponzoraimnak, akik a V-Max, Red Bull, Pirelli (De,Uk) HMI, Superpole, Axo, X-Bike, LSL, Wilbers, Blackmotors, Corsaro, Polidom, Mike Tomi, Zengő Zoli, Szíj Zsolt voltak. Még egyszer köszönet a sok szurkolásért, remélem amint az on-board felvételeimet látjátok át tudjátok érezni azt, amit én éreztem.
Üdv: Bitti 11
Kapcsolódó anyagok: