A Bajnok címmel írt könyvet Boros Norbert újságíró, salakmotoros szakkommentátor Adorján Zoltán életéről és pályafutásáról, jelentette be pénteken a Nagyerdei Stadionban tartott sajtótájékoztatón ifjú Adorján Zoltán. A 12-szeres Debrecen Nagydíj-győztes salakmotoros fia elmondta, hogy a könyvbemutatóval és dedikálással egybekötött sajtótájékoztató résztvevői valamennyien kötődnek édesapjához, aki éppen 20 éve búcsúzott el a versenyzéstől.

Könyv jelent meg Adorján Zoltán életéről

Érzése szerint a könyv a lépcső szerepét tölti be a sportág történetében, s reméli, a hazai salakmotorozásnak visszatér régi dicsőséges időszaka. Azt tanulta apjától: úgy érdemes élni, hogy azt csináljuk, amit szeretünk, s akkor a munka nem teher lesz számunkra. A szerző, Boros Norbert elmondta, a salakmotorsportnak köszönhetően lett újságíró, főszerkesztő, szakkommentátor, s felidézte, hogy kisgyermekkora óta járt salakmotorversenyekre, kezdetben szurkolóként, majd tudósítóként – írja az MTI.

adorjan-zoltan-konyv
Adorján Zoltán

Adorján Zoltán visszatekintett a kezdetekre. Mint mondta, motoros vagy autóversenyző szeretett volna lenni, s miután szomszédságukban megépült a salakmotoros pálya, így előbbit választotta. Versenyidőszakára büszkén gondol vissza, úgy érzi, kilencven százalékban kihozta magából, amit lehetett. A vb-döntőket elveszítette, mert az ellenfelek mentálisan erősebbek voltak nála, ezért győzhettek. A könyvet a mai fiataloknak is ajánlotta, akik kedvet éreznek a salakmotorozáshoz, hiszen az örömszerzés mellett az utánpótlásra is gondolni kell – jegyezte meg.

– A dobogó legfelső fokán állni csodálatos dolog, amikor nekem szól a magyar himnusz – mondta elérzékenyülten. Végezetül ötven könyvet osztott szét, azoknak nyújtva át egy-egy példányt, akik segítették, támogatták pályafutását.