Tavaszelő február utolsó napján

Tavaszelő február utolsó napján

Szeretem a hangját most mégis áll a gép
éled a természet, vigyázom a csendjét.
Még hűvösek a szelek a nádast borzolják
de a télnek vége, hótündér is elszállt.

A természet feléled, bekecsét ledobja,
ünneplőjét felveszi rákacsint a napra.
Széllel üzen messzire, Afrika a célja
elvándorolt madarait hívogatja haza.

A tél múlása hozza az új kikelet havát
színes ágak megtörik a fenyők uralmát.
Mély álmából ébred s megújul az élet
fakadó rügyek közt zeng a madárének.

A nagy mező virágát ragyogó nap hívja
óvatos a léptem, vendég vagyok nála.
Vendég vagyok itt, nyugalomra vágytam
széllel érkeztem, nagyvason vágtáztam.

Zúg a vén Tisza az Alföld nagy vénája
bölcsője az ártér anyjaként vigyázza.
Az egész egy színpad, igazi orkesztra
dalos kis művészek készülnek próbára.

Nem nézek órát de az idő érzem szalad
készülni kell lassan indítom a vasat.
Felüvölt a gép, legyőz minden szelet
vadul száguld velem, feledem a telet.

Szürke beton most új értelmet nyertél
szabadon suhanok gyorsabban a szélnél.
Elhagyom mögöttem a nyugalom világát
a tiszai idillt, lelkemnek nyugágyát.