Nyárzáró, Transalpina, Transfogaras
Nyárzáró motorozásnak először Zakopane-t akartuk megcélozni, aztán Tibor barátomat sikerült meggyőzni a Transalpina és a Transfogaras út gyönyörűségéről és arról, hogy a magyar-román focimérkőzésen történt afférok nem lesznek kihatással az utazásunkra. Persze az utóbbiban én nem is kételkedtem, hiszen kit érdekel 22 sportoló bukdácsolása, a férfiak nem labdát rugdosnak, hanem motoroznak.
Előzetesen nem foglaltunk szállásokat, ez volt az első alkalom, hogy randomban indultunk útnak, amit utólag sem bántunk meg. 1. napra Déváig szerettünk volna eljutni, de az általam tervezett útvonal helyett az E79/76. úton mentünk szerencsétlenségünkre, hiszen szomorúan konstatáltunk, hogy a román útépítő munkások sem kapkodják el a dolgukat. Tavasszal már jártunk ezen az úton, de akkor katasztrofális volt, hogy kb 2 km-enként egy forgalomirányító lámpa hátráltatta hazajutásunkat. Most sem alakult ez máshogy, így hamar feltaláltuk magunkat és „keskeny” közlekedőkként abszolváltuk a problémát. Sajnos Tibi ennek megszenvedte a kárát egy borulással, de szerencsére nem történt semmi komoly és tudta folytatni a túrát. Mire Dévára értünk felkészületlenségemnek köszönhetően elfékeztem a hátsó fékbetétet. Onnantól kezdve csak elsővel és motorfékkel tudtam lassítani a kis bestiát. Mivel még magasan járt a Nap tovább haladtunk és első este Szászsebesben döntöttünk úgy, hogy elég volt a zötykölődésből. Hamar találtunk szállást és az út fáradalmait egy pár sörrel enyhítettük.
Másnap mivel már a 67C út kezdeténél ébredtünk, ezért nem kellett sokat mennünk reggel, hogy a transalpinai tájat csodálhassuk. Először a Lacul Oasa nevű tónál álltunk meg, ahol egy kedves székely bácsival beszélgettünk, hogy mire számíthatunk a továbbiakban. A tótól felfele egyre szebb helyekre kanyargott a román viszonylatban csodálatos minőségű aszfaltcsík. Obarsia Lotrului után elképesztő látvány volt 2000m felé felkanyarogni. Az élményt a tetőn békésen ácsorgó barátságos szamarak csak megkoronázták.
Bár még délelőtt volt sajnos tovább kellett haladnunk, így magunk mögött hagytuk a látvány utat és a 67-es úton Ramnicu Valcea-felé vettük az irányt, ahonnan a 7-es úton felnyargaltunk majdnem Nagyszebenig, hogy a 7C út előtt valamiféle szállásra leljünk. Pont a rávezető körforgalomnál volt a Castel 2000 nevezetű motel, ahol éjszakáztunk, de aki kicsit is vágyik az igényességre az haladjon tovább és megannyi kívülről elfogadható kinézetű panziót találhat. A kettőnk számára 100 Lei-es árat könnyen lealkudtam 80-ra a sajnos csak románul beszélő néninél.
Abszolút minimál szobánkat reggel már korán elhagytuk, hogy aztán felkanyaroghassunk a Balea tóhoz. 3 évvel ezelőtt már megtettem ezt az utat, de sajnos azóta sokat romlott a minősége, így most csak a táj szépsége volt, ami örömet szerzett. Emlékezetemben az élt, hogy a hágót elhagyva elfogadható minőségű úton közelíthetjük meg a Vidraru tó gátját, de sajnos ezen szakasz is fájdalmas volt egy sportmotor nyergében. Curtea de Arges után a 73C felért egy kínzással. Rucar után azonban minden fájdalmat és szenvedést magunk mögött hagytunk és élveztük a kellemes kanyarokat. Az utolsó fényképeznivalón a törcsvári „Dracula kastély” volt.
Mivel kifogytunk a tervezett látványosságokból és még csak délután 4 fele jártunk, ezért úgy gondoltuk, hogy a 3. napi románban való éjszakázást kihagyjuk és hazatekerünk, kerül amibe kerül. Nagyszeben előtt már alig vártam, hogy végre autópályán haladhassunk, ami nagy szó, hiszen ki nem állhatom. Sajnos az első abroncsom defektje miatt egy picit még időznünk kellett a település környékén, de Tibi gumis múltjának köszönhetően hamar tovább folytathattuk utunkat. Keményen leküzdve csukló, térd és ülepi fájdalmaimat aztán sikerült lenyomni a távot Debrecenig.
Összességében elmondható, hogy Romániában csak barátságos emberekbe futottunk, lenyűgöző tájakon jártunk, de az út minősége helyenként annyira elviselhetetlen, hogy jövőre innen csak nyugatabbra tervezünk túrákat.
Anyagi kárként könyvelhető el részemről, hogy sajnos a rázkódás miatt a rendszámtartóm megadta magát, de segítőkész román fiatalembereknek köszönhetően egy kis dróttal és fél tekersz szigetelőszalaggal a 2. nap estéjén megoldottuk a problémát.
Előzetesen nem foglaltunk szállásokat, ez volt az első alkalom, hogy randomban indultunk útnak, amit utólag sem bántunk meg. 1. napra Déváig szerettünk volna eljutni, de az általam tervezett útvonal helyett az E79/76. úton mentünk szerencsétlenségünkre, hiszen szomorúan konstatáltunk, hogy a román útépítő munkások sem kapkodják el a dolgukat. Tavasszal már jártunk ezen az úton, de akkor katasztrofális volt, hogy kb 2 km-enként egy forgalomirányító lámpa hátráltatta hazajutásunkat. Most sem alakult ez máshogy, így hamar feltaláltuk magunkat és „keskeny” közlekedőkként abszolváltuk a problémát. Sajnos Tibi ennek megszenvedte a kárát egy borulással, de szerencsére nem történt semmi komoly és tudta folytatni a túrát. Mire Dévára értünk felkészületlenségemnek köszönhetően elfékeztem a hátsó fékbetétet. Onnantól kezdve csak elsővel és motorfékkel tudtam lassítani a kis bestiát. Mivel még magasan járt a Nap tovább haladtunk és első este Szászsebesben döntöttünk úgy, hogy elég volt a zötykölődésből. Hamar találtunk szállást és az út fáradalmait egy pár sörrel enyhítettük.
Másnap mivel már a 67C út kezdeténél ébredtünk, ezért nem kellett sokat mennünk reggel, hogy a transalpinai tájat csodálhassuk. Először a Lacul Oasa nevű tónál álltunk meg, ahol egy kedves székely bácsival beszélgettünk, hogy mire számíthatunk a továbbiakban. A tótól felfele egyre szebb helyekre kanyargott a román viszonylatban csodálatos minőségű aszfaltcsík. Obarsia Lotrului után elképesztő látvány volt 2000m felé felkanyarogni. Az élményt a tetőn békésen ácsorgó barátságos szamarak csak megkoronázták.
Bár még délelőtt volt sajnos tovább kellett haladnunk, így magunk mögött hagytuk a látvány utat és a 67-es úton Ramnicu Valcea-felé vettük az irányt, ahonnan a 7-es úton felnyargaltunk majdnem Nagyszebenig, hogy a 7C út előtt valamiféle szállásra leljünk. Pont a rávezető körforgalomnál volt a Castel 2000 nevezetű motel, ahol éjszakáztunk, de aki kicsit is vágyik az igényességre az haladjon tovább és megannyi kívülről elfogadható kinézetű panziót találhat. A kettőnk számára 100 Lei-es árat könnyen lealkudtam 80-ra a sajnos csak románul beszélő néninél.
Abszolút minimál szobánkat reggel már korán elhagytuk, hogy aztán felkanyaroghassunk a Balea tóhoz. 3 évvel ezelőtt már megtettem ezt az utat, de sajnos azóta sokat romlott a minősége, így most csak a táj szépsége volt, ami örömet szerzett. Emlékezetemben az élt, hogy a hágót elhagyva elfogadható minőségű úton közelíthetjük meg a Vidraru tó gátját, de sajnos ezen szakasz is fájdalmas volt egy sportmotor nyergében. Curtea de Arges után a 73C felért egy kínzással. Rucar után azonban minden fájdalmat és szenvedést magunk mögött hagytunk és élveztük a kellemes kanyarokat. Az utolsó fényképeznivalón a törcsvári „Dracula kastély” volt.
Mivel kifogytunk a tervezett látványosságokból és még csak délután 4 fele jártunk, ezért úgy gondoltuk, hogy a 3. napi románban való éjszakázást kihagyjuk és hazatekerünk, kerül amibe kerül. Nagyszeben előtt már alig vártam, hogy végre autópályán haladhassunk, ami nagy szó, hiszen ki nem állhatom. Sajnos az első abroncsom defektje miatt egy picit még időznünk kellett a település környékén, de Tibi gumis múltjának köszönhetően hamar tovább folytathattuk utunkat. Keményen leküzdve csukló, térd és ülepi fájdalmaimat aztán sikerült lenyomni a távot Debrecenig.
Összességében elmondható, hogy Romániában csak barátságos emberekbe futottunk, lenyűgöző tájakon jártunk, de az út minősége helyenként annyira elviselhetetlen, hogy jövőre innen csak nyugatabbra tervezünk túrákat.
Anyagi kárként könyvelhető el részemről, hogy sajnos a rázkódás miatt a rendszámtartóm megadta magát, de segítőkész román fiatalembereknek köszönhetően egy kis dróttal és fél tekersz szigetelőszalaggal a 2. nap estéjén megoldottuk a problémát.
