Most 2012-t írunk, a motorok immár ezerfélék az utakon, az ex-szocialista sikertermékek csak márkaklubokban és a MAMI futamokon vitézkednek, az átlag motoros pedig a kilencvenes években gyártott európai és távol-keleti vasakkal jár. És ezek a gépek már messze nem egyformák, sőt, a drágábbak rendszerint jobbak is... Skandalum.
Élesen visítanak az éjszakába a herélt kipufogójú sornégyesek, vérmesen dohognak töküres kéményeikből a krómozott V2-esek és vadul rotyognak az egyhengeresek a belvárosi házak között. A falakról visszaverődő hangok között csak egy akad, melyet ezerből fel lehet ismerni: őrjítő sorhármas gép hengerei felelnek a szimfóniáért, a cilinderek hangját az Arrow csövei - mint lelkes, latin szpíkerek - ordítják a világba, velőtrázó hangot produkálva.
A hang forrása nem más, mint a Triumph jelenlegi legizgalmasabb vasa, a Speed Triple R, mely egyszerre céltalan és rém praktikus. Céltalan, mivel az utasszállítás inkább afféle elvi lehetőség a gépen, a forgalmi engedély kétszemélyes bejegyzése akár irónia is lehetne - a parányi hátsó ülőlapot kecses, csinos műanyagelem takarja el. Túraalkalmassága csak közepes, aki transzkontinentális kalandra vágyik, az vegyen Explorert 1200-at, azzal elégedett lesz. A nagy tripla mégis rém praktikus, amennyiben egy gép használati értéke abban mérhető, hogy mennyire csábít minket bármikor, azonnali motorozásra - vezessen bármerre is utunk.
Mert lehet kényelmes, jól pakolható, remek szélvédelmű a gépünk, ha nincs meg benne az a perverz csibészség, ami minden egyes gázfröccsre instant mosolyt csal az arcunkra, és ami nem hagy aludni minket nyári éjszakákon: akár hajnal kettőkor felébredve is eszünkbe jut, hogy hirtelen sürgős dolgunk akad, mégpedig lemenni a garázsba, és azonnal motorozni egyet... Ez a gép nem hagy nyugodni, borzolja az idegeidet, még ha tőled jó pár méterre szunnyad is éppen.
Ha több kell: Triumph Speed Triple R
Már ránézésre is büszke, csábító a vas, hiszen a selyemfényű fekete váz, a vörös segédvázzal és az aranyszínű futóműelemekkel lenyűgözően szép lett, utoljára talán valamelyik garázsműhely egyedi, épített motorját mustráltuk ennyit a menetpróba előtt, mint most, az angolok újdonságát. A valószínűtlenül kecses PVM kerekek, az Öhlins profi, minden paraméterében állítható központi rugóstagja és a karbon elemek kontrasztjaként arany színben tündöklő, 43mm-es NIX30 fordított első teleszkópok elképesztő kavalkádot nyújtanak - a műszaki tartalomra kevésbé fogékonyak is azonnal ámulatba esnek a Speed Triple R láttán.
A nyeregben helyet foglalva azonnal feltűnik, hogy az üléspozíció sportosabb, mint a tavaly tesztelt Speed Triple alapmodell esetében. Akkor, az egésznapos hajsza végén egyöntetűen arra a megállapításra jutottunk, hogy az egyik legjobb csupaszgép a hinckley-ből származó 1050-es, de valami kis plusz - vadság, egyéniség, csibészség - még elférne a vason, hogy igazán a szívünkbe zárjuk.
Nos, az angol mérnökök nem egy csipetnyit hintettek az R-es verzióra a fenti jelzőkből, de két kézzel szórták a finomságokat, amitől nem hogy jobb lett a gép, de egyszerűen letaglózta a rögtönzött teszt résztvevőit. Négysávos gyorsforgalmi kivezető, úthibákkal tarkított szerpentin és városi vagánykodás - a gép mindhárom környezetben megmutathatta, mit is tud valójában. A Brit Superbike-ból érkező futómű kőkemény hangolású, de azért helytállt a magyar közútkezelő hanyagságát hirdető szakaszokon is, a hibátlan, frissen aszfaltozott etapon pedig valóban tudása legjavát adta. Az elsokallt kanyarokban is kiszámíthatóan, a hátsó féket lelkesen taposva szűkíthettük az ívet, a kigyorsításokon kicsit sem ijesztően, de mindig lenyűgöző dinamikával robbant a vas a három számjegyű sebességtartományba, miközben az Arrow csövek hangjától libabőrös lett a karunk, ahogy az összetéveszthetetlen harsogás beszűrődött a bukóba. A futómű bőséges tartalékokkal rendelkezik, ezért országúton aligha lehet zavarba hozni: mindig hajszálpontosan követi a kiválasztott ívet, és a minőségi komponenseket látva nincs kétségünk, hogy a pályán is ugyanilyen teljesítményt nyújtana.
A 1050 köbcentis blokk 111 Nm forgatónyomatéka - melynek nagy része már 3000-es percenkénti főtengelyfordulattól rendelkezésre áll - olyan határozottan gyorsítja a mindössze 212 kg menetkész tömegű gépet, hogy a 135 lóerős csúcsteljesítményre csak autópályán lehet szükségünk, ahol viszont bármikor kétszázas tempó fölé katapultálhatjuk magunkat, meglepve ezzel az idomos sportgépek tulajdonosait. Lám, nem minden a teljesítmény: a teszt során a papíron erősebb vasak is csak teligázon tudják tartani a lépést a filigrán csupaszmotorral.
A komoly tempóhoz természetesen méretes fékrendszer tartozik: a fékkart elég egy ujjal kezelnünk, hiszen a radiális Brembo egységek a jelenlegi szupersport/superbike vasakkal is felveszik a versenyt - erejük és adagolhatóságuk egyedülálló a kategóriában. A 320-as első tárcsákat Monobloc féknyereg szorítja, oldalanként négy-négy munkahengerrel, a blokkolásgátló - szintén egyedülálló módon - deaktiválható.
A szélvédelem száznegyvenig megfelelő, de egészen kétszázig megbújhatunk a csinos felső idom szélárnyékában, ha - amúgy sportmotorosan - a tankra hasalva faljuk a kilométereket. Persze a gép igazi vadászterülete nem a végtelen autópálya, hanem a kitűnő minőségű szerpentin, ahol a nem túl széles és jól kézreálló kormánnyal könnyedén terelgethető a Triple, miközben a magasabb üléspozíció és a profi felfüggesztés révén bármikor lealázhatjuk az idomos gépeket a visszafordítókban, és a kigyorsításokon sem maradunk szégyenben - a Triumph ruhátlan szörnyetege a hágózás valódi Jolly Jokere.
Tényleg senki többet?
Senki nem nyújt többet a csupasz gépek szegmensében? - tettük fel a kérdést a menetpróba végén. Nos, létezik könnyebb, erősebb, egyes paramétereiben vonzóbb gép a piacon - főleg az európai gyártók kínálatában -, de az árcédulát látva újra az jut eszünkbe, hogy a Jokert húztuk ki a pakliból, amikor megkaparintottuk a Triumph formás kulcsát. A Ducati Streetfighter S több mint hatmillióba kerül, vagyis aligha említhető egy lapon a tesztalannyal, a távol-keleti gyártók "józan" alkotásai pedig műszaki tartalomban és adrenalin-löketben maradnak el a hinckley-i kanyarvadász mögött. Nincs mese, a Triumph egyszerűen nagyot alkotott.
Szóval 2012-őt írunk, és a zöldséges stand ma is szépen termel. A kofák már nem a szalvétából kicsomagolt zsírosdeszkát harapják ebédidőben, helyette a netről rendelt ratatouille gőzölög az egyen tányérokon - mégiscsak jobban hangzik este, a presszó (pardon: koktél-bár) teraszán, hogy ratatú volt a menü a reform séfnél, mint hogy lecsót nyomtam ebédre a kisbüdösből... A garázsban már nem a 123-as merci parkol, és a helyiség végében sem a Honecker-láncfűrész várja a hétvégi napsütést. A kapitalizmus végérvényesen bekúszott a legvidámabb barakkba, és ezzel felborította a bőség kosarából egyformán(?) merítő társadalmat is. Ma már a jelszó - bármennyire is fájdalmas -, hogy ami jobb, szebb, erősebb, az rendszerint drágább is.
Nos, a Triumph ebben is nagyot alkotott, hiszen közel egymillióval többe kerül az "R" verzió, mint a blokkolásgátlóval ellátott Speed Triple alapmodell, de ez a plusz kiadás eltörpül az extraként beépített futóműelemek árcédulái mellett. Legalább kétezer eurót kóstálnak a pillekönnyű felnik, és a felfüggesztés elemeit is csak egy árkategóriával feljebb találjuk meg a jelenleg kínált kétkerekűeken, vagyis - ha jól utánaszámolunk - a kasszánál leszurkolt 4 490 000 Ft minden egyes fillére jó helyre kerül. Ez esetben nem egy márkanevet vagy egy legendát fizetünk meg, hanem a minőségi alkatrészeket, melyek garantálják az élvezetes motorozást.
Nem kevés pénz négy és félmillió forint egy csupaszmotorért, de a versenytársakat látva mégis jó vétel a legerősebb Triple. Ennyi pénzért a konkurencia literes superbike-okat kínál, melyek papíron erősebbek ugyan - nem is kevéssel -, de a Mátra szerpentinjein nem a plusz lóerők döntenek majd, hogy a harmonikus és könnyen irányíytható Triple vagy „hasalós” ellenfele lesz gyorsabb. Nem kérdés, az utcára termett vasak egyik legjobb és nem mellékesen legizgalmasabb képviselője a Speed Triple R, mely etalonként tündökölhet a nakedek között, feladva a leckét az európai és japán gyártóknak.