Motoros túra

A történet ez év februárjára nyúlik vissza. Akkor határoztuk el, hogy az idei motoros szezon első nagyobb túráját a Dolomitokban és közvetlen környékén fogjuk megtenni. Az eltelt négy hónap a szervezésről szólt, ez alatt számtalanszor változott az útiterv, a szállás(ok) pozíciója, illetve a csapat összetétele is. Nem volt egyszerű, de ma, június kilencedikén, itt állunk a megbeszélt találkozó pontnál: hat motor, és kilenc motoros vár a startjelre, hogy megtegye az Iselsbergbe vezető bő hatszáz kilométeres utat.

1. nap

Dunaújváros – Körmend – Graz – Villach – Hermagor – Iselsberg, 610 km.

Egy fullasztóan meleg nap után, megérkezünk a bájos hegyi faluba, ahol az elmúlt tizenöt év legszebb panorámája fogad bennünket. A személyzet már felkészülten vár minket, így bejelentkezés után gyorsan elfoglaljuk a jól felszerelt, és kifejezetten kedvező árú apartmant (20 EUR/fő/éj), a motorokat pedig az alagsorban, a szálló garázsában parkoljuk le.

Egyik ámulatból a másikba esünk, nem tudunk betelni a minket körülvevő hegyek látványával: az erkélyen állva délről a Dolomitok, északról a Grossglockner varázsol el minket. Minden tökéletes, indulhat a kaland.

2. nap

Iselsberg – Grossglockner – Edelweiss spitze – Weld – Iselsberg. 154 km.

Reggel megnézzük a helyi időjárás jelentést, mely zavartalan napsütést, és kellemes, 16-17 fokot jósol a hegyre - hibátlan. Gyors öltözködés, és kilenckor már úton vagyunk, hogy meghódítsuk a Glocknert. Egészen az első benzinkútig jutunk, ahol szomorúan látjuk, hogy a Honda hátsó gumija szinte az összes levegőt elvesztette, a töltőállomás pumpájának műszere mindössze 0.4 bar-os jelzésig lendül ki. Mivel mindegyik motorban lapul – legalább egy – defektspray, így percek alatt orvosoljuk a hibát - mire a többiek megtankolnak, a gumi is visszanyeri eredeti formáját. A látványút bejáratánál kifizetjük a 18 eurós útdíjat, megkapjuk a „75 jahre Grossglockner” matricát, majd némi Powertape segítségével a tanktáskára rögzítjük a kamerát, és elindulunk.

Valószínűleg az elmúlt évek legalacsonyabb utazósebességét produkálom, a látvány egyszerűen meggátol abban, hogy komolyabb tempóban suhanjunk a cél felé: minden egyes kanyar után újabb csoda, vízesések, havas hegyoldalak, alagutak… a bő húsz kilométeres útszakasz azonnal belopja magát a szívünkbe.

Fent, a Ferenc József kilátóban készítünk „néhány” fényképet a 3798 méteres hegycsúcsról, megcsodáljuk a kíváncsian közeledő mormotákat, és majdnem a mélybe ejtjük a fényképezőt, amikor tőlünk párszáz méterre - a spontán lavinákat megelőzendő - robbantanak a hegyoldalban. Gyorsan megállapítjuk, hogy a völgy akusztikája, a detonáció hangját, egyfajta természetes erősítőként fokozza…

Innen az Edelweiss Spitze felé indulunk. Az általunk kevéssé ismert célpont a nap legnagyobb élménye: az utolsó két kilométer ugyan macskaköves, és egysávos hajtűkanyarjai felkészültséget kívánnak, de a küzdelem mindent megér. Szemben a Glockner, körben a minket körülvevő völgyek, és vagy 30-40 motoros a parkolóban - a viharos erejű szél, és a csontig hatoló hideg ellenére vagy fél órát töltünk a 2571 méter magas csúcson. Soha nem jártunk még ilyen magasságban, az öreg, karburátoros vasak szinte kapkodnak a levegő után, így gyakran kell egyes fokozatban kapcsolnunk: háromezres fordulat alatt gyakorlatilag élettelen a motor.

Ennek ellenére a fogyasztás visszafogott, az első három fokozatot használva sem emelkedik hat liter fölé az átlag, persze ebben nagy szerepet játszik a kényelmes túratempónk is.

Alig tíz percre innen, az északi oldalon – legalább 1500 méterrel alacsonyabban – újra nyárias az idő, így mi meglátogatjuk a fizetőkapunál található vadasparkot, míg a többiek a dobozoktól megszabadulva szerpentineznek fel-le a csodálatosan sima aszfalton.

Délután négy körül indulunk vissza a szállásra, az út már ismerős, újra a két hágón keresztül haladunk, ezúttal északról dél felé haladva. Este hat körül besakkozzuk a gépeket a garázsba, tíz körül már stabil oldalfekvésben mindenki, hiszen tudjuk: a következő nap még nagyobb próbatétel lesz.

3. nap

Iselsberg – Dobiacco (I) – Cortina D’ Ampezzo – Passo – Falzarego – Passo Pordoi – Passo Sella – Dobiacco – Iselsberg. 311 km

Az unalmasan egyforma osztrák városokban araszolva, van időm gondolkodni. Előttem az öt évvel ezelőtti fotó, ahogy állok a Passo Pordoin, ködben, fagypont körüli hidegben. Hittem is, meg nem is, hogy akár napsütésben is megtekinthető a hegy - egyesek állítólag már voltak fent ragyogó időben, sőt, fényképet is készítettek az eseményről. Szerintem photoshop: az én emlékeimben az a hely - még nyár elején is - egy téli hangulatú, hóban és ködben fürdő városka…

Útközben, Ampezzo előtt, rövid pihenőt tartunk. Andi nem bír ellenállni, eltökélt szándéka, hogy megmártózik a parkoló mellett található smaragdzöld tóban – a jéghideg vízben végül egészen bokáig „merül”… - Ennyit a csobbanásról! – szögezi le gyorsan.

Hétköznap ellenére a városokban komoly a forgalom, egészen a Pocol alagútig buszokat és személyautókat előzgetünk, de utána már szinte csak motorosokkal találkozunk. Apropó motorosok: a hegyvidéki területeken megtalálható típusok egészen eltérnek a hazai állománytól. Míg az osztrákok/németek nagy többségben BMW-ket használnak (ezen belül is jobbára boxereket), addig az olasz és holland pilóták „naprakész” vasakkal gurulnak: Guzzi Stelvio, új Multistrada, és a Ducatik legfrissebb superbike illetve classic modelljei mind-mind megtalálhatók a passo parkolókban.

Falzarego (2105 m), Pordoi (2239 m), és Sella (2244 m) után újra keletnek fordulunk, Arabba érintésével elindulunk vissza, a szállásra.

Móniék azonban nem tudnak – és nem is akarnak - ellenállni a csábításnak, így az utolsó hágón megtankolják a Hondát (a drága olasz nedűből, közel kilencezer forintba kerül a móka!) majd továbbsuhannak, az onnan alig kétszáz kilométerre lévő Garda tóra - ajánlásunk alapján Sirmione városát célozzák meg.

Mi még begyűjtjük a kötelező hűtő-mágneseket, és délután hat körül már az osztrák-olasz határ felé fordulunk Dobiacco-nál. Útközben megállunk egy hangulatos faluban pármai sonkát és egyéb finomságokat beszerezni, végül este fél nyolc körül esünk be a szállásra, a fáradtság, és a kimerültség erős jeleit mutatva.

Móni, sms: „Megérkeztünk, a szobánk a tóra néz, Garda tényleg gyönyörű”. Vacsora közben visszanézzük a napközben készült képeket/videókat a laptopon, éjfél körül ágyban, holnap Nockalmstrasse.

4. nap

Iselsberg – Winklern – Spittal – Nockalmstrasse – Iselsberg. 294 km

Ezen a napon, eredetileg a Vrsic hágót látogattuk volna meg Szlovéniában, de a sport/túrasport motorosok olyan átéléssel meséltek a „nyújtott kanyarok hazája” –ként aposztrofált Nockalmról, hogy képtelen vagyok kihagyni – bocs Kranjska Gora, majd legközelebb.

Szintén ezen a napon szembesülünk először a nagyvárosi közlekedéssel. Szombat lévén, az összes unatkozó háziasszony elővette a garázsból - szigorúan patyolat tiszta - Beetle-jét, hogy nagybevásárlással múlassa, az egyébként unalmas szombat délelőttöt. Így a kétórásra tervezett út közel háromórányira nyúlik, de a látvány, és az utak minősége mindenért kárpótol minket. A nyolc eurós belépő (az előző nap kapott tájékoztatóban még csak hét egység szerepelt) igazán nem túlzás, az ötven kilométernyi tömény élvezetért cserébe. Igaz, itt is ötvennégy számozott kanyar – vagyis visszafordító – található, de nagy többségében kellemes, jól motorozható íveket találunk a bő kétezer méterre emelkedő hágón.

Egyedül a vízelvezető rácsokkal kell vigyázni, ugyanis sok helyen, pont a kanyar ívére helyezték az út teljes szélességét kitöltő, és mintegy fél méter hosszú fedeleket. Tsanyiékkal gyors sms váltás: hajnalban elindultak otthonról, kettőkor ők is csatlakoznak hozzánk, a felső kilátóban találkozunk, pont. Órát lehetne állítani hozzájuk, kettő előtt pár perccel lépik át a fizetőkaput, éppen lefelé indulunk a 2042 méter magasan fekvő kilátóból, mikor begördül a kék Suzuki Sanyival és Dórival a nyergében.

Délután a 106-os jelzésű úton haladunk hazafelé, a Spittal – Winklern között fekvő útvonal joggal kapott zöld kiemelést a térképen, a látvány valóban lenyűgöző. Megállunk egy szombat délután is nyitva tartó SPAR áruháznál feltölteni a készleteket, majd egy gázon vissza a szállásra. Este életre keltjük a magaslatokon háromhengeresre redukálódott ZX6-ost, mellyel Zsolti szeretne – lehetőleg mind a négy henger aktív közreműködésével – hazautazni, utána éjszakába nyúlóan beszélgetünk az apartman nappalijában, hiszen holnap nem kell korán kelnünk.

Persze, nem kell, de fogok. Az utolsó napunkat töltjük itt, és valami még hiányzik… nehezen alszom el, magam sem tudom, mi az oka a hiányérzetnek, hiszen tökéletes négy nap áll mögöttünk.

5. nap

Iselsberg – Jungfungersprung – Iselsberg – Villach – Ilz – Körmend – Székesfehérvár – Dunaújváros. 648 km

Reggel hat óra. A többiek még alszanak, alapjáraton gurulok ki a meredeken emelkedő udvarból, nehogy felébresszem őket. Igazi csípős hideg van, valódi hegyvidéki illatokkal. Az út kihalt, a megtett ötven kilométer alatt egyetlen motoros rendőrrel találkozom csak. A hegyek mögött épp kel fel a nap, a hideg ellenére nyitva hagyom a sisak plexijét, élvezem a hűvös levegőt, és a fák illatát.

Azt hiszem ez az. Az ilyen pillanatok, amiért megéri hónapokon keresztül spórolni, tervezgetni, és várni az indulás napját. Az alig egy órás út célja a Jungfungersprung vízesés, amit két napja vettem észre, amikor a Glockner felé haladtunk. Itt állok az apró fahídon, felettem a tündér fából faragott szobra – ő az, aki a monda szerint, itt vetette mélybe magát az ördög elől –, s hallom a víz csobogását, ahogy a hegyről lezúdulva, a híd alatt vadul hömpölyög lefelé.

Teljes a nyugalom. Egy apró, fekete macska jön oda hízelegni – úgy látszik, ő sem tud aludni ezen a reggelen… Míg Andi felsétál a szűk ösvényen a hegyre, én az elmúlt napokra gondolok. Két éve azt hittem, soha nem jutok már el ide, motorral legalábbis biztosan nem. Egy éve már épp ellenkezőleg: tudtam, hogy eljutok ide, de fogalmam sem volt, hogyan, és mivel - a Kawára is alig tudtam felülni akkoriban. Most pedig itt állok, és büszkén nézek a ZZR-re, hiszen idén már a második túrát tesszük meg: a Tátra után most az Alpok és a Dolomitok hágóit is meghódítottuk.

Közben felkel a nap, hét óra múlt, lassan visszaindulunk a szállásra, ahol a többiek még ágyban vannak – szükségük is van az alvásra, hiszen sok kilométert tettünk meg, gyakran napi 8-10 órát nyeregben töltve, és a leghosszabb etap még előttünk van.

Reggeli, pakolás, egy meglepően alacsony végösszeg a számlán, mindez megfejelve egy kedves ajándékkal – igazi mintapéldája a vendéglátásnak.

Hazafelé két részre oszlik a csapat: Andrisék, Istivel és Tsanyival Lavamünd felé veszik az irányt, a hátralévő komoly távolság ellenére a motoros szerpentint mindenképp meg akarják látogatni. Délután kettőkor Klagenfurtnál még együtt ebédelünk velük, majd Tamás és Zsolti társaságában elindulunk egyenesen haza, és egyetlen pihenővel egészen Veszprémig haladunk, így délután hatkor már Székefehérvár után intünk búcsút egymásnak – fél hétkor pedig a garázsban málházom le a hőségtől és az út porától megviselt ZZR-t.

Csók a tankon, simítás az ülésen – köszönjük a helytállást.

Zuhany, egy falat vacsora, fél pillantás a fórumra – mindenki bejelentkezett, vagyis hazaért épségben – és mint egy zsák, úgy dőlök el az ágyon. A fák még szaladnak felém, ahogy lehunyom a szemem, érzem az illatukat is, de ez már a valóság, újra itthon vagyunk.

Vagy csak szünetet tartunk épp. Pihenünk kicsit, feltöltjük megfáradt izmainkat, és egyre laposodó tárcánkat, majd újra elindulunk. Még utoljára felpillantok, a Duna TV –ben valami dokumentumfilm megy… Erdély, Zetelaka. Jóféle.

Azt hiszem, Hegylakók menni kelet…

Hasznos blokk:

Dél-Tirol, egy igazi motoros paradicsom. Ha itt szállunk meg, könnyedén elérhetjük Az Alpok, illetve a Dolomitok látványútjait, és akár svájci kiruccanást is tervezhetünk. Az olasz határ harmincöt, a svájci pedig bő kétszáz kilométerre található a térség egyik központjától, Lienztől.

Szlovénia is ideális célpont a motorosok számára: az alsóbb rendű utak is szépen karbantartottak, és az árak olcsóbbak, mint Ausztriában. (kb. 100 km Lienztől)

Kötelező felszerelés a sárga láthatósági mellény, és a hangos kipufogót is érdemes dB-killerrel ellátni - a zajkeltés rosszul tolerálják a rend őrei

A városokban gyakran ellenőrzik a sebességhatárok betartását, a büntetési tételek hasonlóak a hazaihoz (a lézeres sebességmérőket hatástalanító eszközök birtoklása és használata tiltott Ausztriában)

Utasbiztosítás kötése, és a nemzetközi (biztosítási) zöldkártya kiváltása erősen ajánlott (az európai társadalombiztosítási igazolás csak az ellátás önrészét fedezi!)

Mivel a ki- és hazautazás legalább egy-egy napot igénybe vesz, legalább öt, de inkább hatnaposra tervezzük a kirándulást, az ottani programokat lehetőleg a hétköznapokra időzítve

A szállások ára 20-35 EUR/fő/éj között mozog, a reggeli díjazása egységesen öt euró, a félpanzióért általában 12-15 eurót számolnak fel fejenként

A legfontosabb látnivalók:

Grossglokner: www.grossglockner.at

Nockalmstrasse: www.nockalmstrasse.at

A Dolomitok: www.dolomiti.org/dengl

Szlovénia kapuja, a Wurzenpass és a Triglav: www.tnp.si/national_park

Klagenfurt, Minimundus: www.minimundus.at

Az általunk választott szállás elérhetősége: www.iselsbergerhof.at

Költségek:

Üzemanyag, és útdíjak (2024 km): 51 000 Ft

Szállás (4 éj/fő): 22 700 Ft

Étkezés (saját alapanyagokból): ca. 15 000 Ft / 5nap

Kapcsolódó anyagok:

Hegylakók menni észak, azaz csak azért is nyeregben!