Az előző részben ott hagytuk abba, hogy végre utolsó, elkeseredett „támadást" indítunk a főváros ellen, ahol másodszor is megpróbáljuk felderíteni az eldugott motorkölcsönzőt. Valódi itiner nélkül vágunk neki a napnak, egyetlen dolgunk, hogy végre megleljük Hamood üzletét és elindulhassunk a fennmaradó célpontokhoz.
11. nap: Jebel Shams - Muscat Wave (233 km)
Kezdésként belefutunk a Jebel Shams kanyon északi részén fekvő hágóba, melyet úgy jellemez az úti könyv, hogy csak négykerekes autóval ajánlott, és azzal is két-két és fél órát tesz ki a 17 kilométer. Jogos az intelem, mintha egy krosszpályán haladnánk, olyan emelkedők állják utunkat, a hepehupás siratófalak mellett pedig sehol egy korlát, csak a szédítő mélység. A terep nehézségére jellemző, hogy alig egy óra araszolás után egy szembe jövő - talán holland - családba botlunk, akik falfehér arccal nézik a térképüket: mennyi van még ebből a rémálomból? Ők csak egy fényképet akartak, amit off-road és Arab-félsziget címkével tölthetnek az instára, de köszönik, ez nekik maga a horror. Szegény, sápatag sofőr, még vagy negyven percig ugyanez vár rájuk, és innen már visszafordulni sincs értelme... Közben azért magunkat is nyugtatjuk, hogy egy ismeretlen, csomagokkal és vízzel megpakolt motorral azért ez meredek lett volna, jogos volt hát a könyv intelme, hogy ide csak négykerekes autóval jöjjön az ember.
Innen kihajtva végre találunk egy „National gift" üzletet, ahol az egész család számára bevásárolunk helyi különlegességekből, majd késő délután esünk be az északi főváros, Muscat vadonatúj, felkapott városrészébe, a Wave-be. Mintha egy darabka Abu Dhabi lenne, minden fényűző és pompás, ide külön sávon (!) jutnak be a lakók és egy másikon a látogatók, az autóútról a lehajtót masszív biztonsági szolgálat védi. Gyorsan lekanyarodunk, és máris újra a semmitmondó bérházak előtt állunk, ahol két héttel ezelőtt az üzletet kerestük.
Sorban szólítjuk meg a keresett cím közelében a járókelőket, tudjuk, hogy végtelenül közel vagyunk, mégsem tud senki a helyről, mintha nem is létezne. Lassan magam is kezdem elhinni, hogy tényleg nincs kölcsönző, és bármennyire igyekeztünk, végül motor nélkül maradunk.
- Nem létezik, hogy ne találjuk meg! - csattanok fel az utcán félhangosan, mire egy középkorú pár lép oda hozzánk.
- Magyarok vagytok? - kérdezik angolul, erőteljes szlovák akcentussal. Szó szót követ, s egy pillanattal később már a fülemen az úriember telefonja, a túlvégen egy itt dolgozó magyarral, aki próbál nekünk segíteni. Végül nagy nehezen megoldódik a probléma, onnan pár méterre megjelenik a kölcsönző tulajdonosa, a főállásban a reptéren dolgozó Hamood, és invitál minket a ház hátsó, apró udvarára, ahol a gépek sorakoznak. Másnap reggel 6 óra 30-ra beszéljük meg a találkozót, amikor átvehetjük a KLR650 kulcsát és az alapvető motorosholmikat, s ezzel végre indulhat a kétkerekű kaland.
12. nap: Muscat Wave - Ibra (249 km)
Eredetileg úgy terveztük, hogy egy nap alatt elérjük a környék legfelkapottabb látnivalóit, a Wadi Bani Khalidot és az onnan alig fél órára található, autóval is bejárható dűnéket, ahol vezetett túrák várják a szerény létszámú turistákat. Számításainkat keresztülhúzza, hogy az addig megszokott, alig harmincfokos meleg helyett tényleg elviselhetetlen forróság fogad minket, motoron sokat kivesz belőlem az utazás, és persze a látnivalók is minduntalan megállásra csábítanak. Ha mindez nem lenne elég, az elmúlt hetek legzsúfoltabb útjain haladunk, ahol még csak most épül az autópálya, ezért az átlagsebesség csak fele a megszokottnak. Végül a sok pihenővel, cofee shop megállóval tarkított nap végén Ibráig jutunk, ahol beesünk az első szimpatikusnak tűnő szállóba.
A megpróbáltatásokért kárpótol az elképesztően finom, fokhagymás birkasült és a Chicken 65 fantázianevű tál, ez a páros talán még az eddigi finomságokon is messze túltesz. Korán ágyba bújunk, és felkészülünk a másnapi, hosszabb etapra.
13. nap: Ibra - Wadi Bani Khalid - Ras al Jizn (295 km)
Előbb az Al Qabil mellett fekvő dűnékbe kóstolunk bele, igaz, helyi vezető híján „csak" egy jó félórás kört teszünk, amíg látjuk, merre is vezetnek a nyomok a végtelen homoktengerben. Tényleg úgy érezzük, mintha éppen a Párizs-Dakarba csöppentünk volna, a homok az alaposan letaposott nyomon is meg-megvezeti a gépet, a környezet pedig elhiheti az emberrel, hogy pár percre egy ralimotoros bőrébe bújhat. Persze a valóság az, hogy ez a kaland csak az éles versenyek erősen lebutított változata, mert itt mindvégig tudja az ember, legalább nagyjából, hogy merre is van a legközelebbi műút, ha hirtelen túl sok és mély lenne a homok.
Innen alig egy óra alatt, kellemesen kanyargós, mindvégig emelkedő hegyi úton érjük el a korábban, az indiai recepciós által javasolt Wadi Bani Khalidot. Gyorsan megértjük, miért is húzta alá kétszer a hely nevét mint kihagyhatatlan célpontot - erre tényleg nehéz szavakat találni... Tucatnyi természetes medence, mind kristálytiszta, lenyűgöző környezetben. Azonban a fürdés előtt felkelti a figyelmünket a tábla, miszerint alig egy kilométerre innen egy barlang várja a kíváncsi vendégeket. Egy idősebb, kiejtésük alapján brit nemzetiségűnek tűnő pár lép hozzánk, s a táblára mutatva így szólnak:
- A barlanghoz igyekeztek?
- Igen, éppen oda indulunk.
- Azt tudjátok, hogy pontosan mi is vár rátok fent?
- Nem, most járunk itt először.
- Nos, akkor sok szerencsét - mondja a páros hölgytagja nevetve -, szükségetek lesz némi bátorságra!
Ilyen csábító felvezetés után már eltántorítani sem lehetne, gyors léptekkel indulunk az embernyi méretű sziklák között felfelé. A néhol csúszós, vizes kövekről le-lecsúszik a bakancsunk, de így is hamar odaérünk, ám a cél előtt elbizonytalanodunk kicsit. A hölgy intelme nem volt túlzás, ugyanis a bejárat csak egy nagyjából ötven centi magas vájat, s bevilágítva sem látjuk, hogy ott tágasabb lenne - nem éppen a klausztrofóbia-világtalálkozó ideális helyszíne.
Iskoláskorú helyi srác siet segítségünkre, elmondja, hogy „csak" húsz-harminc méteren át ilyen, utána egész nagy tér nyílik bent. Mire felocsúdnánk telefonjával világítva már szalad is előre, int, hogy kövessük. Kúszunk az éles köveken, szerzünk pár apró sebet, de végül tényleg beérünk, ahol - nem hazudott -, valóban kinyílik a tér, szinte már fel tudunk egyenesedni... Tovább haladva vagy negyven-ötven fokra emelkedik a hőmérséklet, ahogy elérjük a barlangban futó forrásokat, a párás levegőben denevérek tucatjai ácsingóznak a falakon és a barlang plafonján. Hosszasan időzünk bent, csak a forróság parancsol minket újra a friss levegőre.
Bár nem kéri, mégis adok egy rialt a segítségéért, amit a kissrác megköszön, és már indul is újabb idegenvezetésre. Ezután órákon át úszkálunk a természetes medencékben, kihasználjuk a víz által kialakított csúszdákat, ahol összefutunk egy olasz motorossal. Bár csak néhány percet beszélgetünk, abban rögtön egyetértünk, hogy lehet ódákat zengeni a Dolomitokról meg Svájc hegyeiről, de ez itt mindegyiken garantáltan túltesz.
A vízben megvárjuk, míg kicsit csökken a forróság, és a kései ebéd után ismét útnak indulunk, hogy végre megcsodáljuk Ras al Jinz óriásteknőseit. Jól mondta két héttel ezelőtt alkalmi tanácsadónk, este a Hold fénye tényleg idecsábítja a tekiket, vezetőnkkel vagy két órán át sétálunk közöttük, és megcsodáljuk, ahogy lerakják tojásaikat a puha homokban.
14. nap: Ras al Jinz - Sur - Mutrah (310 km)
A kéthetes kör alatt másodszor állunk meg Sur városában. Visszatérve újra feltűnik, hogy tulajdonképpen ez Omán legideálisabb lakhelye, elvégre már elég nagy, hogy minden könnyen elérhető legyen, kórháztól a szervizen át az áruházig minden megtalálható, mégis megmaradt a kisvárosi jellege. Az emberek a parton fociznak, játszanak délutánonként, ahogy csökken a hőmérséklet komoly közösségi élet kezdődik. Pezsgő forgatag, de mégsem hangos vagy zavaró, tényleg ideális. Akárhová nézek, szerte a parton baráti ölelésekkel üdvözlik egymást, örülnek a másiknak, miközben kicsivel feljebb családok sétálnak a naplementében - csak úgy süt a szeretet minden mozdulatból. Az elmúlt napok alatt most először fogalmazódik meg bennem, hogy nem csak idelátogatni érdemes, de itt élni is. Pontosabban így érdemes élni. Megfordul a fejemben: az albérlet nem drágább errefelé, mint egy magyar nagyvárosban, de valamilyen munkát mégiscsak nézni kéne, ha már itt ver tanyát az ember. Vajon mekkora igény lehet egy magyarul kiválóan beszélő teknőssimogatóra a közeli látogatói központban?
Végül elhessegetem a gondolatot, de a kép örökre rögzül, ahogy az emberek egymás társaságát élvezve (és nem a telefont nyomkodva) sétálnak vagy ücsörögnek a parton. Újra elindulunk, már egészen hozzászokva, hogy az utcán, a boltokban és még a lámpáknál is rendre megbámulnak minket az európai fizimiskánkkal. Késő este érünk csak Mutrah-ba, ahol terveink szerint a híres arab piacon töltjük utolsó napunkat.
15. nap: Mutrah - Muscat Wave (36 km)
Néhány kendő, a kötelező pólók és pár ezüsttárgy - ez a rövid bevásárlólista. Alkudni kötelező, ezért Barbi, ha sokallja a „kikiáltási árat", a megszokott módon, kezét csípőre téve, határozott testbeszéddel, angolul kérdez vissza, hogy miért is ilyen sok. Erre általában csak széttárják a karjukat, hogy nem tudnak engedni belőle - hozzászoktak az errefelé már egyre gyakoribb és kicsit hanyag turistákhoz. Az elmúlt napokban szerzett szókincsüket latba vetve taktikát váltunk, az árat hallva hangosan felhorkanunk, hogy „mennyi?" (ما هو السعر? - fonetikusan: kam?), erre máris kiderül, hogy lehet abból bőven alkudni... Elégedetten távozunk, magunk mögött hagyva a városrészt, és Wave-be hajtunk, hogy még utoljára Hamooddal találkozzunk. Látogatásunk oka kettős: megköszönjük a motorozás élményét, ami tényleg örök emlék marad, illetve nekiajándékozzuk a kint vásárolt, öt másodperc alatt felállítható sátrunkat.
- Nekünk bevált, remélem, más is hasznát veszi, ha motorral indul felfedezni a környéket! - adom át a gondosan letisztított pakkot.
- Köszönöm, nagyon kedves! Azonban mielőtt elmentek, hadd kérdezzek valamit. Ha csak egy dolgot mondhatnátok, ami megfogott Ománban, mi lenne az?
- Ez nem kérdés - feleljük szinte egyszerre Barbival. - Ennyi kedves, szeretetre méltó, aranyos, segítőkész embert még sehol nem láttunk, pedig túráinkon jártunk már néhány helyen.
- Gondoltam... Tudjátok, az itt megfordult motorosok szinte kivétel nélkül ezt mondják elsőként - mormolja Hamood halkan, mosolyogva.
Peckesen kihúzza magát, hangjában büszkeséggel beszél hozzánk, mintha ez a pozitív élmény csakis saját munkájának eredménye lenne, és tulajdonképpen így is van. Ha mindenki csak annyit tesz, hogy hozzá hasonlóan kedvesen, szeretetteljesen szól a hozzá forduló felebarátokhoz, azzal máris egy jobb világot teremt. Omán a legjobb példa rá, hogy ez országos szinten is működik, csupán egy kis odafigyelésre van szükség.
Indulás előtt gyakran kérdezték az ismerősök: miért pont Omán? Hiszen nincs ott semmi, Dubajban meg egy egész héten át lehet lebzselni a sok csillogó látnivaló között. Nos, utólag beigazolódott, amit akkor válaszként megfogalmaztam. Omán nem arról szól, hogy becsekkolj a 140. emeletről vagy elkészítsd a kötelező szelfit a legmenőbb pláza hiperdrága kávézójában. Pont azért mész oda, hogy kicsit kívülről lásd, mennyire nem természetes, ha egy dolog értékét kizárólag az érte adott pénz mennyisége vagy a fotójára kapott lájközön szabja meg. Ennél is fontosabb, hogy megtapasztalod, az arab világ és az iszlám korántsem az, amit a tengerentúli hírcsatornákon látsz, sőt errefelé pont az ellentéte annak.
Körülvesz a kedvesség és a szeretet, rácsodálkozol, hogy egy mérhetetlenül gazdag államban is fenntartják a filléres, mindenkinek elérhető étkezést, utazást és hasonlókat, s hazaérve elkezdesz vágyakozni, bárcsak Európában is ilyen egyszerű és békés lenne az élet. Akárhogy is, Hamood jól mondta: csak az egyes embereken múlik, hogy milyen érzésekkel távozik az utazó, és Ománból egyszerűen nem tudsz csalódottan hazajönni. Itt minden megvan ahhoz, hogy hibátlanul teljenek a napjaid, járj autóval vagy motorral, aludj a legszebb szállodákban vagy éppen a parti fövenyen egy sátorban. Aki szeretne egy felejthetetlen motorostúrát vagy csak elmenekülne pár hétre a téli hideg elől, javaslom, tegyen egy próbát - Omán egy olyan csodavilág, amit egyszer mindenkinek látni kell.
Hasznos blokk - Omán
Ha rászánod magad, hogy ellátogass ide, érdemes pár dolgot jó előre elintézned. A repülőjegy ára akár harmadára is csökkenthető, ha néhány hónappal korábban foglalod le, ugyanígy az előre kiválasztott jármű és szállás is jócskán faraghat a költségekből. Részletes, nyomtatott térképet feltétlenül vigyél magaddal, bár a városokban nincs gond a térerővel, és a mobilok online útvonaltervezői többé-kevésbé jól boldogulnak a folyton fejlődő úthálózattal. Bármennyire is friss technikával érkezel, előfordulhat, hogy egy város- vagy utcanév angolul nem pont úgy hangzik, mint ahogy a papíron látod. Ras al Jinz vagy Ras al Jines - gizike, gőzeke, ne akadj fenn rajta.
Elsőre meglepő lehet, hogy a térség üzleteiben vagy például tömegközlekedési eszközön gyakran különválasztott férfi és női szakaszok fogadnak. Ez nem ajánlás, tényleg komolyan veszik, igaz, az európai vendégekkel sokszor kivételeznek. Míg honfitársaikat rendre kipenderítik a hölgyek közül, a távolról érkező férfivendégnek jobbára csak intenek, hogy maradjon. Ilyenkor ne élj vissza ezzel, igenis állj fel, és csatlakozz a helyi férfiakhoz, még ha furcsa is magára hagyni a párod egy idegen országban. Akárhogy is, minden esetben elismerő, tiszteletteljes pillantásokkal viszonozzák előzékenységedet.
Ha elhagyod a lakott területeket, kis szerencsével ritka és közepesen barátságos állatokba futhatsz. A helyben szélskorpiónak is hívott pókféle csak a mendemondák szerint veszélyes, valójában nincs miért tartanod tőle, a nagytestű, impozáns gyíkok egyenesen félnek tőlünk, míg a ritka kígyófélék örülnek, ha messze elkerülhetik a számukra ijesztőnek tűnő embert. Egyébként sincs túl nagy esély rá, hogy találkozz velük: mi kimondottan kerestük a társaságukat, és így is csak az arrafelé honos, kisméretű hüllők kb. negyedét sikerült felfedezni.
A helyiek mérhetetlen kedvességgel fordulnak a számukra különös, ezért alapos megbámulásra érdemes európaiakhoz. Szemérmetlenül végigmérnek, és ha azt látják, hogy éppen keresel valamit, minden alkalmat kihasználnak, hogy segítsenek neked. A férfiak gyakran emelt hangon beszélnek, ami elsőre ijesztőnek tűnhet, de ez nem a harag jele - egyszerűen így diskurálnak. Ha megtanulod az utazáshoz egyébként is nélkülözhetetlen szavakat, köszönsz és kérsz arabul, máris a szívükbe zárnak.
Ománi motorostúra költségei (10-12 nap, 2 fő)
- Repülő- és buszjegy: 140 000 Ft
- Motorbérlés (6 nap): 130 000 Ft
- Autóbérlés (3 nap): 20-25 000 Ft
- Üzemanyagköltség (1800 km): 10 000 Ft
- Kempingfelszerelés, sátor: kb. 20 000 Ft
- Szállás (2 fő, 5 éjszaka): 70 000 Ft
- Vízum (helyben váltható): 16 000 Ft
Összesen: kb. 200 000 Ft/fő